Emlékezik még valaki Szilágyi Ákos elégiko-parodisztiko-katasztrofista hőskölteményére az ezredfordulóról? Mi igen, de ha valaki mégis elfelejtette volna, annak előástuk ezt az interjút 1999-ből.
Összesen 54 alkotás közül lehet válogatni.
A Conquestre több mint 55 millió dollárt költöttek, végül hatalmas káoszba fulladt.
Az énekes-dalszerző, a Pogues frontembere 65 éves volt. Egy éve kórházban kezelték agyvelőgyulladással.
A színház azt írja, maga is elhibázottnak tartja a történteket, távozik egy vezető beosztású munkatárs.
November 30. és december 10. között megnyerheti a Sorköz szerzőinek idei kedvenc könyveit! Mert nem csak olvasni, játszani is jó.
Nyilvánvalóan Glenn Gould „bűne”, hogy a zongoristák felesküdtek a dünnyögésre meg a dúdolásra. Gould ugyanis elsőként, majd’ hetven évvel ezelőtt sikerlistás lemezt csinált a Goldberg-változatokból.
A színház jövőjéről humoros vagy éppen keserű utópiákat is közlő, Két ország – két színházi kultúra? című tanulmánykötet egyik írásában (Kovács Bálint jegyzi) egy kőszínházi kolléga így szól a szabadúszóhoz: „Ti, függetlenek, kétszáz éve is azt mondtátok, hogy a szakadék szélén vagytok, aztán valahogy még mindig játszogattok itt-ott. (…) úgy látom, nagyon, nagyon tágas hely az a szakadék széle.”
Az elején szeretni is lehet ezt a történetet, például az esszészerű, érzelmes előhangért: így célozta meg az egyszeri vadászember Hitlert – már a ravaszon volt az ujja –, és aztán ezért nem lőtte le.
Tipikus természetfilmes jelenet: a ragadozó ugrásra készen lesi reménybeli zsákmányát, türelmesen várakozik a tökéletes pillanatra, hiszen tudja, csak egyetlen esélye van.
Már akkor tudni lehetett, hogy a maestro valami turpisságra készül, amikor Joaquin Phoenixre, az önbizalom-hiányos, tragikusan túlkompenzáló férfiak specialistájára osztotta a címszerepet.
