Film

Hol itt, hol ott

Ridley Scott: Napóleon

Kritika

Már akkor tudni lehetett, hogy a maestro valami turpisságra készül, amikor Joaquin Phoenixre, az önbizalom-hiányos, tragikusan túlkompenzáló férfiak specialistájára osztotta a címszerepet.

Hőse a talajt vesztett, autoriter eszméktől könnyen elcsábuló veteránnak, Freddie Quellnek (The Master), a megalázottságába beleőrülő, a világot lángba borító Ar­thur Flecknek (Joker) és az anyja szorításában becsavarodó Beau Wassermann-nak (Amitől félünk) a rokona. Scott nem sokat totojázik a lassú, lélektani alapossággal épített jellemtanulmánnyal; már akkor készen áll előttünk a szorongó, komplexusokkal terhelt Vezér, amikor Phoenix túlkorosan, csapzott hajjal, kifürkészhetetlen ábrázattal tekinti meg Marie Antoinette kivégzését a forradalom tetőfokán. Mintha egyként undorodna a még a guillotine alatt is kicicomázott királynétól (történelmi dokumentumok szerint ez nem egészen így nézett ki, de a vásznon nyilván jól mutat) és a forradalmi csőcseléktől, amelynek kaotikus, mocskos hullámai őt magát is hatalomba emelik majd. Ebben az epizódban Scott alig burkoltan festi meg minden erős ember, nép fiaként induló populista vezér portréját: már meglátja a lehetőséget a történelmi pillanatban, nincsen kimondott politikai meggyőződése, de tehetséggel lovagolja meg azt a hullámot, amely éppen szolgálja az érdekeit. Kár, hogy ez a gondolat csak a felszín alatt, épp csak pillanatokra bukkan fel a filmben; a nagy brit rendező-zsarnokot láthatóan maga alá temeti Napóleon eseménydús élete.

Scott egyfelől Napóleon emblematikus, hadtörténészek által atomjaira elemzett csatáin (Toulon, Austerlitz, Borogyinó és Waterloo) keresztül – két éra csataábrázolási vívmányait is felhordva – festi meg a stratéga-géniusz-uralkodó portréját. Az epikus klasszicizmus jegyében jól belátható síkságokon állnak fel egymással szemben a seregek, hogy vizuálisan szépen tagolt, követhető jelenetekben hányják kardélre egymást. Sikerül a bravúr, hogy a hadtörténetben kevéssé jártas néző is felfogja a bekerítés, utánpótlás-szervezés és a felmentő sereg érkezésének jelentőségét. Csak semmi kaotikus mészárlás, mint az újhullámos, minden heroikus illúziót levedlő világháborús filmekben. Ám Scott ezt az áramlatot sem veti el teljesen; a szakadó végtagok, ágyúgolyóktól szétrobbanó katonák és lovak gyomorforgató látványa az újabb háborús filmek naturalizmusát idézi. Mintha maga is össze lenne zavarodva, egyszerre babonázza meg a nett stratégiai szervezés balettszerűsége, illetve az elképesztő, ipari méretű vérfürdő (amely már előrevetíti a modern hadviselés léptékeit és technikáit). Elvégre Napóleon a történelem egyik legnagyobb mészárosa is volt, ahogy ezt a filmet záró statisztikák is meg­erősítik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.