Amennyiben a film a gazellák életéről szól, az oroszlánt csak egy-egy feszültségfokozó pillanatra látjuk; egyébként a kamera végig az áldozatra szegeződik, és mi is annak drukkolunk, hogy sikerüljön elmenekülnie. Ha azonban az oroszlán a főszereplő, végig őt követjük, és azért szurkolunk, hogy sikerüljön a vadászat.
David Fincher legújabb filmje az oroszlánra koncentrál. Képzett, profi gyilkológép, aki mindent alávet céljának. Az első felvonásban egy szimplának látszó megbízás során csatlakozunk hozzá: hosszú ideig rejtőzködik egy elhagyatott épületben, hogy megfigyelje a szemközti hotelben lakó célpontot; közben német turistának öltözve (azoktól ugyanis mindenki igyekszik távol tartani magát) felfedezi a környéket, McDonald’s kaját eszik (10 gramm proteinnek pont megfelelő), alszik, jógázik, majd amikor eljön a lehetőség, meghúzza a ravaszt. Itt siklik félre minden: életében először hibázik, így menekülnie kell.
David Fincher A gyilkos alapjául szolgáló francia képregényt (Alexis „Matz” Nolent és Luc Jacamon munkája) több mint 15 évig igyekezett vászonra vinni, a projekthez a Hetedik írója (Andrew Kevin Walker), a Holtodiglan operatőre (Erik Messerschmidt), a Social Network – A közösségi háló vágója (Kirk Baxter) és zeneszerzői (Trent Reznor és Atticos Ross) is csatlakoztak. Ennyiből is látszik, hogy A gyilkos egy végtelenül személyes projekt Fincher számára. A rendezőtől megszokott jéghideg távolságtartás jellemzi a legtöbb jelenetet, a szürke, élettelen képek végig egy olyan alakra szegeződnek, aki még a vécészünetét is az órája pittyegéséhez igazítja. Mindez akár unalmas és idegőrlő is lehetne, de szerencsére nem az: egyrészt mert Michael Fassbendert mintha az isten is erre a szerepre teremtette volna, másrészt mert Fincher profizmusa szinte átüt a jeleneteken: minden beállítás, minden zaj és zörej tökéletes megtervezésről árulkodik. A kamera például a főhőshöz mérten rezzenetlenül rögzít mindent, amíg a dolgok a terv szerint haladnak, amikor azonban beüt valami váratlan dolog és a bérgyilkosunk pulzusa megemelkedik, átváltunk remegős kézi kamerára. Mintha az egész sallangoktól mentes, lecsupaszított mozi egyfajta kukucskáló lenne, amelynek segítségével beláthatunk Fincher munkamódszerébe, a főszereplő pedig az ő perfekcionizmusának alteregója lenne.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
