Film

Profik egymás közt

David Fincher: A gyilkos

Kritika

Tipikus természetfilmes jelenet: a ragadozó ugrásra készen lesi reménybeli zsákmányát, türelmesen várakozik a tökéletes pillanatra, hiszen tudja, csak egyetlen esélye van.

Amennyiben a film a gazellák életéről szól, az oroszlánt csak egy-egy feszültségfokozó pillanatra látjuk; egyébként a kamera végig az áldozatra szegeződik, és mi is annak drukkolunk, hogy sikerüljön elmenekülnie. Ha azonban az oroszlán a főszereplő, végig őt követjük, és azért szurkolunk, hogy sikerüljön a vadászat.

David Fincher legújabb filmje az oroszlánra koncentrál. Képzett, profi gyilkológép, aki mindent alávet céljának. Az első felvonásban egy szimplának látszó megbízás során csatlakozunk hozzá: hosszú ideig rejtőzködik egy elhagyatott épületben, hogy megfigyelje a szemközti hotelben lakó célpontot; közben német turistának öltözve (azoktól ugyanis mindenki igyekszik távol tartani magát) felfedezi a környéket, McDonald’s kaját eszik (10 gramm proteinnek pont megfelelő), alszik, jógázik, majd amikor eljön a lehetőség, meghúzza a ravaszt. Itt siklik félre minden: életében először hibázik, így menekülnie kell.

David Fincher A gyilkos alapjául szolgáló francia képregényt (Alexis „Matz” Nolent és Luc Jacamon munkája) több mint 15 évig igyekezett vászonra vinni, a projekthez a Hetedik írója (Andrew Kevin Walker), a Holtodiglan operatőre (Erik Messerschmidt), a Social Network – A közösségi háló vágója (Kirk Baxter) és zeneszerzői (Trent Reznor és Atticos Ross) is csatlakoztak. Ennyiből is látszik, hogy A gyilkos egy végtelenül személyes projekt Fincher számára. A rendezőtől megszokott jéghideg távolságtartás jellemzi a legtöbb jelenetet, a szürke, élettelen képek végig egy olyan alakra szegeződnek, aki még a vécészünetét is az órája pittyegéséhez igazítja. Mindez akár unalmas és idegőrlő is lehetne, de szerencsére nem az: egyrészt mert Michael Fassbendert mintha az isten is erre a szerepre teremtette volna, másrészt mert Fincher profizmusa szinte átüt a jeleneteken: minden beállítás, minden zaj és zörej tökéletes megtervezésről árulkodik. A kamera például a főhőshöz mérten rezzenetlenül rögzít mindent, amíg a dolgok a terv szerint haladnak, amikor azonban beüt valami váratlan dolog és a bérgyilkosunk pulzusa megemelkedik, átváltunk remegős kézi kamerára. Mintha az egész sallangoktól mentes, lecsupaszított mozi egyfajta kukucskáló lenne, amelynek segítségével beláthatunk Fincher munkamódszerébe, a főszereplő pedig az ő perfekcionizmusának alteregója lenne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.