Színház

Szuperwumen és Wándörmen

Wándör Wumen és Szupermen

Kritika

A színház jövőjéről humoros vagy éppen keserű utópiákat is közlő, Két ország – két színházi kultúra? című tanulmánykötet egyik írásában (Kovács Bálint jegyzi) egy kőszínházi kolléga így szól a szabadúszóhoz: „Ti, függetlenek, kétszáz éve is azt mondtátok, hogy a szakadék szélén vagytok, aztán valahogy még mindig játszogattok itt-ott. (…) úgy látom, nagyon, nagyon tágas hely az a szakadék széle.”

Tágasnak éppen nem nevezhetjük a Füszi (Független Színház Magyarország) Páva utcai, alagsori terét, ahová nyakunkat behúzva botorkálhatunk le, hogy a játéktéren átvágva a konyhában letegyük a kabátunkat, majd elhelyezkedjünk a harminc-negyven szék egyikén. Itt mutatták be a Karinthy Színházból kiszorult HöKöm Project drámapályázatának nyertes darabját. A Covid és az új játszóhely keresése miatt hosszú és viszontagságos út vezetett a felolvasószínházi, majd a Líra és Logika Kulturális Alapítvánnyal közös „rendes” bemutatóig.

Kutszegi Csaba apró, különálló jelenetekből felépülő darabja napjaink Budapestjén játszódik. A pályázatot jó három éve írták ki, és akkor még nem gondolhattak arra, hogy Budapest 150. születésnapját éppen a bemutató környékén ünneplik. Ez az előadás simán belefér a „bűnös város” színházi-irodalmi mitológiájába, hiszen az örök emberi párharcok kulisszáit Budapest adja. A jelzésszerű, három paravánra festett díszlet (díszlettervező: Pál János Endre) felülnézetből mutatja a főváros jellegzetes pontjait: a Szabadság-szobrot és a Dunát a hidakkal. Esetenként, ha az adott helyszín úgy kívánja, a három részre szedhető paravánok egy-egy részletét kicserélik. Kezdetben úgy tűnik, a nő-férfi párosokra épülő epizódok egymástól teljesen függetlenek, de a város sűrű szövete időnként összesodor néhány szereplőt, kiderülnek laza kapcsolódások.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.