Színház

Szuperwumen és Wándörmen

Wándör Wumen és Szupermen

Kritika

A színház jövőjéről humoros vagy éppen keserű utópiákat is közlő, Két ország – két színházi kultúra? című tanulmánykötet egyik írásában (Kovács Bálint jegyzi) egy kőszínházi kolléga így szól a szabadúszóhoz: „Ti, függetlenek, kétszáz éve is azt mondtátok, hogy a szakadék szélén vagytok, aztán valahogy még mindig játszogattok itt-ott. (…) úgy látom, nagyon, nagyon tágas hely az a szakadék széle.”

Tágasnak éppen nem nevezhetjük a Füszi (Független Színház Magyarország) Páva utcai, alagsori terét, ahová nyakunkat behúzva botorkálhatunk le, hogy a játéktéren átvágva a konyhában letegyük a kabátunkat, majd elhelyezkedjünk a harminc-negyven szék egyikén. Itt mutatták be a Karinthy Színházból kiszorult HöKöm Project drámapályázatának nyertes darabját. A Covid és az új játszóhely keresése miatt hosszú és viszontagságos út vezetett a felolvasószínházi, majd a Líra és Logika Kulturális Alapítvánnyal közös „rendes” bemutatóig.

Kutszegi Csaba apró, különálló jelenetekből felépülő darabja napjaink Budapestjén játszódik. A pályázatot jó három éve írták ki, és akkor még nem gondolhattak arra, hogy Budapest 150. születésnapját éppen a bemutató környékén ünneplik. Ez az előadás simán belefér a „bűnös város” színházi-irodalmi mitológiájába, hiszen az örök emberi párharcok kulisszáit Budapest adja. A jelzésszerű, három paravánra festett díszlet (díszlettervező: Pál János Endre) felülnézetből mutatja a főváros jellegzetes pontjait: a Szabadság-szobrot és a Dunát a hidakkal. Esetenként, ha az adott helyszín úgy kívánja, a három részre szedhető paravánok egy-egy részletét kicserélik. Kezdetben úgy tűnik, a nő-férfi párosokra épülő epizódok egymástól teljesen függetlenek, de a város sűrű szövete időnként összesodor néhány szereplőt, kiderülnek laza kapcsolódások.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.