Könyv

Mint a vízipisztoly

Javier Marías: Tomás Nevinson

Kritika

Az elején szeretni is lehet ezt a történetet, például az esszészerű, érzelmes előhangért: így célozta meg az egyszeri vadászember Hitlert – már a ravaszon volt az ujja –, és aztán ezért nem lőtte le.

Megmenthette volna vele több millió ember életét, de hát civil volt. Azoknak viszont, akit kiképeztek, az aktív kémeknek, illetve az évekig alvó és másokat is altató titkos megbízottaknak nem szabad tétovázniuk.

Művelt, érzékeny emberekről van szó, akik elrontják az életüket, vagy hagyják, hogy valamilyen szent cél érdekében más, nagyképű, cinikus alakok rontsák el azt. Aztán a könyv századik oldala felé felbukkan egy felvétel – a regényben ez az egyetlen kép, dokumentum a fikcióban – egy tűzoltóról, aki egy vérző arcú lányt cipel az ETA 1987. december 11-i zaragozai bombamerénylete után.

Ezt a fotót nézegeti a narrátor, Nevinson, aki a saját történetét meséli el. Nevinson egy Angliában iskolázott spanyol, aki tehetségesen utánoz különböző nyelvjárásokat, ezért is figyeltek fel rá azok, akik erre hivatottak. Aljas módon szervezték be, használták, neki pedig a munkája egyre inkább megszokottá, olykor élvezett élethivatássá, szenvedélybetegséggé vált. Amikor nyugállományba került, tudta, hogy ez a nyugalmi állapot nem tart sokáig. Takarékon élt, mígnem egykori főnöke, Tupra szívességet nem kért tőle. Nevinson gyűlölte ezt az embert, ugyanakkor kötődött is hozzá, és szerette volna valahogy bebizonyítani, hogy jobb szakember nála, a szíve miatt jobb. Nem utasította hát vissza a megbízást, pedig az sem volt egyértelmű, kinek tesz vele szívességet. Azt kapta feladatául, hogy angoltanárként egy észak-spanyolországi kisvárosban közel férkőzzön három nőhöz, és ismerje meg őket annyira, amennyire csak lehet, hogy kideríthesse, melyikük az ETA (és egyben az IRA) tagja. És ha kiderítette – erről már közvetítő útján értesült –, lehetőség szerint meg is kell ölnie az illetőt. Tudta, hogy ennek érdekében ismét meg kell tévesztenie, végső soron meg kell aláznia embereket, köztük olyanokat is, akik semmi rosszat nem tettek. Járulékos, de a szakma szabályai szerint lényegtelen veszteség ez, hiszen a terroristák ugyanígy készülnek a tetteikre: alakoskodnak, ha kell, évekig, aztán embert rabolnak, ölnek, és ha börtönbe kerülnek, hátradőlnek. Vagy épp szabadlábon lévő társaik legközelebbi akciójának hírére pezsgőt rendelnek, ünnepelve a mozgalom hőstettét. Ezt a förtelmet kellene megakasztania Nevinsonnak a maga eszközével. Abban a tudatban kellene cselekednie, hogy ha az emberek többsége gyűlöletesnek, alattomosnak is gondolja ezt a munkát – a felesége ezt ki is mondja –, az ő értékítéletük nem számít, hiszen ha épp nem érintettek, hamar elfelejtik a rémtetteket, nem emlékeznek a szörnyű képekre, csak ha az véletlenül eléjük kerül. Ő azonban nem felejthet, és mindig szem előtt kellene tartania, milyen ügyet szolgál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.