Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.
Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.
Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.
„Rögtön az elején tisztázzuk a két játékkal kapcsolatban nyilván felmerülő közhelyes kételyeket: de bizony, egyértelműen jobb valódi színpadon állni, igazi hangszereken játszani, élőben gitározni vagy dobolni, és megtapasztalni, ahogy a rajongók ezrei szurkolnak nekünk. Csakhogy erre a potenciális játékosok 98 százalékának szemernyi esélye sincs” – írta tizenhat évvel ezelőtt a Magyar Narancs az akkoriban divatossá váló rocksztárszimulátorokról.
Mi a különbség szépíró és újságíró között? Mi hozza össze a fiatal feministákat és a kasubföldi asszonyokat? Válhat-e egy családregény a tágabb közösség történetévé? Erről is beszélgettünk a lengyel szerzővel, akinek tavaly két kötete is megjelent magyarul.
Scott Hansen immár 23 éve készíti Tychóként a zenéit, mindvégig jól felismerhető stílusban, ugyanakkor az életművön belüli evolúció cáfolhatatlan nyomaival.
Celerino figlio di puttana – énekli, vagy inkább csak úgy üvölti bele a száguldásba motorkerékpárjáról Pierfrancesco Favino (a modern kori olasz bűnfilmek címeralakja) Stefano Sollima 2012-es filmjének, az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadéknak a bevezető kockáin.
Cseh Tamást megidézték már teátrálisan, érzelgősen és minden különösebb felhajtás nélkül is.
Kosztolányi már jóval hamarabb bevette magát Velencébe, mint Szerb Antal, csak éppen nem gyártott hozzá mitológiát.
A szovjet zeneszerző tizenöt vonósnégyest írt, az első ötöt 1938 és 1952 között, még Sztálin halála előtt.
Cameron Diazt több mint tíz éve, a 2014-es Annie óta nem láthattuk semmiben; ha pedig a valóban emlékezetesebb szerepeiig akarunk visszamenni, nyugodtan ugrálhatunk még pár évet a múltba.
