Visszhang: film

Újra akcióban

  • SzSz
  • 2025. január 22.

Visszhang

Cameron Diazt több mint tíz éve, a 2014-es Annie óta nem láthattuk semmiben; ha pedig a valóban emlékezetesebb szerepeiig akarunk visszamenni, nyugodtan ugrálhatunk még pár évet a múltba.

Visszavonulását állítólag kifejezetten Jamie Foxx kedvéért szakította meg, aki azzal csábította vissza a reflektorfénybe, hogy semmi komolykodásra nem kell számítani, csak érezzék jól magukat. A képet némileg árnyalja, hogy Foxx rejtélyes betegsége miatt az utolsó jeleneteket már dublőrrel kellett felvenniük.

A filmről sokat elmond, hogy címe egyrészt az első mondatot idézi, amely a forgatókönyvírónak eszébe juthatott; másrészt egy több mint húsz évvel ezelőtti Bolondos dallamok-mozit idéz meg. A rendező, Seth Gordon nevét rá­adásul minden olyan film (Baywatch, Személyiségtolvaj) és sorozat (Éjjeli ügynök, Doktor Murphy) elé oda lehet írni, amely nem igényel különösebb rendezést – talán ez is a helyzet.

Diaz és Foxx hiába játszanak szuperkém házaspárt, gyakorlatilag nulla a kémia közöttük. A ki tudja, honnan idekerülő Glenn Close-ról azonban még azt is elhisszük, hogy egy mesterlövészetben is gyakorlott angol hölgy, akinek párja egy nála évtizedekkel fiatalabb wannabe titkos ügynök. Talán ő is csak azt akarta, mint Diaz, Foxx és minden néző: jól szórakozni. Az Újra akcióban javára írandó, hogy ugyan semmi eredeti nincs benne, de a Netflixen futószalagon érkező Kevin Hart- és Ryan Reynolds-akciókkal ellentétben legalább nem próbál erőltetetten jópofáskodni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.