Kétség sem fér hozzá, hogy kifinomult és érett darabok, de a színpadi zenében és szimfóniákban jártas alkotó még nem fedezte fel bennük egészen a műfaj lehetőségeit. Az 1997-es alapítású barcelonai kamaraegyüttes, amely korábban Kurtág György-bemutatókban is jeleskedett, a következő két évben az összes Sosztakovics-vonósnégyes kiadását tervezi: alighanem azokkal, különösen a legjobbnak tartott – a halállal viaskodó – VIII. vonósnégyessel dől el vállalkozásuk sikere.
Amit ezen a lemezen hallunk, több mint biztató. Az I. kvartett, amelyet a modernitását érő bírálatokra reflektálva szép, klasszikus nyelven fogalmazott meg, gazdagon, szép tónusokkal szólal meg. A II. vonósnégyesben inkább a népzene, mintsem a másik lehetséges interpretáció, az irónia dominál, és akár egzotikusnak is mondhatnánk. A lassú tétel hegedűszólója kifejezetten gyengéd, noha – mivel a világháború idején született – gyakran feszültebben, zaklatottabban adják elő. A III. és az V. kvartett a leginkább figyelemre méltó ebből a merítésből: mindkettő harapósabb, intenzív alkotás (az utóbbi néhol nem is közös játékot igényel, inkább „közös összeütközéseket”), így a Cuarteto Casals is kénytelen „csinálni a feszültséget”. Jól is áll nekik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
