Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelyre hosszú árnyék vetül: a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik a település határában. A gyár kéményei folyamatosan dühös, sűrű füstöt eregetnek magukból, elfedve a napot és betöltve a tüdőket. A város lakóinak körében pedig kiugróan magas az agresszív, rosszindulatú daganatos betegségek előfordulása, és egyre több kisgyermeket diagnosztizálnak 1-es típusú cukorbetegséggel.
A helyi gépészmérnöki kar professzora, Samir Lemeš odavalósi civilekkel Eko Forum néven mozgalmat indít, hogy felelősségre vonja a vállalatot a környezetszennyezés és egészségkárosítás miatt. Ám több irányban is falakba ütközik: a helyi önkormányzat és az országos vezetés mind fontos partnert látnak az ArcelorMittalban, amely több ezer munkahelyet biztosít a még mindig a rendszerváltás és a délszláv háború utóhatásait nyögő térségben. Az Eko Forum tagjai bizodalmukat az EU intézményeibe vetnék, hogy betartassák a térségre vonatkozó környezetvédelmi irányelveket, de keserűen kell tapasztalniuk, hogy az unió igen lazán kezeli „határterületeit”. Nagyon úgy tűnik, hogy Bosznia-Hercegovina jobb esetben csupán a névleges EU-s zöld célok előadásának színpada, rosszabb esetben pedig az olyan mérgező, pusztító tevékenységek kiszervezésének tere, amelyeket EU-s tagállamokban nem engedélyeznének. Ahogy az egyik helyi lakos fogalmaz, az EU peremvidékén élők „másodrendű lények”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
