Könyv

Törvénytelen gyermekek

Martyna Bunda: Ridegség

Kritika

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

A valahol Kartuzy környékén fekvő kis település, Szűzlányhegy nem is esik olyan messze a nagyobb városoktól, például Gdyniától vagy Gdańsktól, a Rozela férjének halála után járó kártérítésből berendezett otthon mégis egy mindentől távoli, világvégi, sajátos szabályok szerint működő, zárt világnak tűnik, ahol kitüntetett jelentőségű, ha valakit befogad a négy nő súrlódások ellenére is összetartó szövetsége. Ahogy az is, ha valaki elhagyja Szűzlányhegyet, vagy esetleg erőszakkal próbál behatolni oda.

A regény az 1930-as évektől nagyjából a hetvenes évekig beszéli el a három lány és az anyjuk történetét. Bár e bő négy évtizedet két, időben későbbi temetés keretezi – ha úgy tetszik, ezek adják az apropót a múlt felidézésének –, a fő cselekményszál lineárisan építkezik a négy nő meghatározó életeseményeire az egyes emlékekkel kapcsolatos szubjektív megéléseikre fókuszáló, rövid alfejezeteken keresztül. A nevekkel jelölt, egymástól hol jobban, hol kevésbé hangsúlyosan elválasztott szakaszokban azonban Gerta, Truda, Ilda és Rozela egyszer sem lépnek elő saját sorsuk elbeszélőivé. A szöveg végig harmadik személyű narrációval dolgozik, a jelentős többlettudással rendelkező elbeszélőnek pedig a szereplői tudatok és az egyéni érzelmek között is átjárása van. Ez az írástechnika kissé indokolatlanná, de legalábbis esetlegessé teszi a regény szerkezetét. Hiszen hiába tűnik úgy, hogy az évszakok és a különböző női perspektívák váltakozása nyomán kibomló asszociációs lánc mentén haladunk az egyre mélyebb és egyre intimebb rétegek felé, a narráció lépten-nyomon emlékezteti az olvasót, hogy ezek a mélységek csak a mindentudó elbeszélő által adagolt információk nyomán érhetők el. „[A] koporsónál elővett rúzs csak egy részlet volt a műegészben, amelyben rég le voltak osztva szerepek, és amelynek fináléját fekete tintával örökítették meg a szalagon.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.