Könyv

Törvénytelen gyermekek

Martyna Bunda: Ridegség

Kritika

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

A valahol Kartuzy környékén fekvő kis település, Szűzlányhegy nem is esik olyan messze a nagyobb városoktól, például Gdyniától vagy Gdańsktól, a Rozela férjének halála után járó kártérítésből berendezett otthon mégis egy mindentől távoli, világvégi, sajátos szabályok szerint működő, zárt világnak tűnik, ahol kitüntetett jelentőségű, ha valakit befogad a négy nő súrlódások ellenére is összetartó szövetsége. Ahogy az is, ha valaki elhagyja Szűzlányhegyet, vagy esetleg erőszakkal próbál behatolni oda.

A regény az 1930-as évektől nagyjából a hetvenes évekig beszéli el a három lány és az anyjuk történetét. Bár e bő négy évtizedet két, időben későbbi temetés keretezi – ha úgy tetszik, ezek adják az apropót a múlt felidézésének –, a fő cselekményszál lineárisan építkezik a négy nő meghatározó életeseményeire az egyes emlékekkel kapcsolatos szubjektív megéléseikre fókuszáló, rövid alfejezeteken keresztül. A nevekkel jelölt, egymástól hol jobban, hol kevésbé hangsúlyosan elválasztott szakaszokban azonban Gerta, Truda, Ilda és Rozela egyszer sem lépnek elő saját sorsuk elbeszélőivé. A szöveg végig harmadik személyű narrációval dolgozik, a jelentős többlettudással rendelkező elbeszélőnek pedig a szereplői tudatok és az egyéni érzelmek között is átjárása van. Ez az írástechnika kissé indokolatlanná, de legalábbis esetlegessé teszi a regény szerkezetét. Hiszen hiába tűnik úgy, hogy az évszakok és a különböző női perspektívák váltakozása nyomán kibomló asszociációs lánc mentén haladunk az egyre mélyebb és egyre intimebb rétegek felé, a narráció lépten-nyomon emlékezteti az olvasót, hogy ezek a mélységek csak a mindentudó elbeszélő által adagolt információk nyomán érhetők el. „[A] koporsónál elővett rúzs csak egy részlet volt a műegészben, amelyben rég le voltak osztva szerepek, és amelynek fináléját fekete tintával örökítették meg a szalagon.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.