Könyv

Törvénytelen gyermekek

Martyna Bunda: Ridegség

Kritika

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

A valahol Kartuzy környékén fekvő kis település, Szűzlányhegy nem is esik olyan messze a nagyobb városoktól, például Gdyniától vagy Gdańsktól, a Rozela férjének halála után járó kártérítésből berendezett otthon mégis egy mindentől távoli, világvégi, sajátos szabályok szerint működő, zárt világnak tűnik, ahol kitüntetett jelentőségű, ha valakit befogad a négy nő súrlódások ellenére is összetartó szövetsége. Ahogy az is, ha valaki elhagyja Szűzlányhegyet, vagy esetleg erőszakkal próbál behatolni oda.

A regény az 1930-as évektől nagyjából a hetvenes évekig beszéli el a három lány és az anyjuk történetét. Bár e bő négy évtizedet két, időben későbbi temetés keretezi – ha úgy tetszik, ezek adják az apropót a múlt felidézésének –, a fő cselekményszál lineárisan építkezik a négy nő meghatározó életeseményeire az egyes emlékekkel kapcsolatos szubjektív megéléseikre fókuszáló, rövid alfejezeteken keresztül. A nevekkel jelölt, egymástól hol jobban, hol kevésbé hangsúlyosan elválasztott szakaszokban azonban Gerta, Truda, Ilda és Rozela egyszer sem lépnek elő saját sorsuk elbeszélőivé. A szöveg végig harmadik személyű narrációval dolgozik, a jelentős többlettudással rendelkező elbeszélőnek pedig a szereplői tudatok és az egyéni érzelmek között is átjárása van. Ez az írástechnika kissé indokolatlanná, de legalábbis esetlegessé teszi a regény szerkezetét. Hiszen hiába tűnik úgy, hogy az évszakok és a különböző női perspektívák váltakozása nyomán kibomló asszociációs lánc mentén haladunk az egyre mélyebb és egyre intimebb rétegek felé, a narráció lépten-nyomon emlékezteti az olvasót, hogy ezek a mélységek csak a mindentudó elbeszélő által adagolt információk nyomán érhetők el. „[A] koporsónál elővett rúzs csak egy részlet volt a műegészben, amelyben rég le voltak osztva szerepek, és amelynek fináléját fekete tintával örökítették meg a szalagon.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.