Rosszkor találkoztunk, a Ludwigban rendezett, a Bosch+Bosch Csoportról és a vajdasági neoavantgárdról rendezett kiállításuk megnyitója után. Először beszéltünk hosszabban, kicsit személyesebben, azután pedig már csak néhány üdvözlő szó erejéig futottunk össze könyvhéten, kiállításon. Tavalyelőtt az Új Symposionról írt könyvemre, amelyben – az egész történetben – ő is vastagon benne volt, válaszul megküldte Üdv! / Hi! című kis könyvét, amelyben Art Lover-i énje a legkülönbözőbb helyzetekben fedezi fel a művészetet egy fotó erejéig, az art galleryktől az art cafékon át a the art of living feliratú életmódstúdióig, és átminősítve a látványt – rajtuk hagyja kézjegyét. Full ironikus és full komoly, akárcsak ez az Art Lover pszeudonima, mint lefagyott számítógépen a homokóra, körbe-körbe foroghat az értelmezésgenerátor. Ezt csinálta már 1972. május 1-jei, Lenin Budapesten címmel dokumentált akciójával is, amikor a felvonulók által elhagyott Lenin-táblával bolyong Budapesten, fotóztatja magát, ahol az irónia nyilvánvalóan kiüresíti a jelet, kineveti az eredeti jelhasználat banalitását. Meglehet, hogy azon a napon ő állt a legközelebb egész Budapesten ahhoz az idealizált Lenin-képhez, amelynek a lécre szögezett fotó csak kiüresedett jele lehetett.
1969-től már működött az általa is alapított szabadkai Bosch+Bosch Csoport, nevében a művészettörténeti ikonnal és a műszaki eszközöket gyártó cég nevével. Neoavantgárd művészeti akcióik jól rezonáltak a kor jugoszláviai művészeti mozgásaira, és a többnemzetiségű csoport Jugoszlávia-szerte látható lett, sőt a közép-európai színtéren is kialakult bizonyos ismertségük. 1971-ben Szombathyt a dinamikusan fejlődő és a vajdasági magyar és nem csak magyar kultúra centrumává lett Újvidékre hívja Tolnai Ottó az Új Symposion folyóirat műszaki szerkesztőjének, és ettől kezdve folyamatosan jelen van a mozgalmas újvidéki művészeti életben alkotóként, szakíróként, kiadványok műszaki szerkesztőjeként. Angol nyelvtudása meg agilitása révén a Bosch+Boschnak ő lesz a nemzetközi felelőse, vagyis kezdettől fogva bekapcsolódik a nemzetközi neoavantgárd hálózatba, érzékenységét izgatja a konkrét költészet, a mail-art, érti a performance-ok, a happeningek, az akciók súlyát, érti a testi jelenlét jelentőségét, ráadásul teoretikus vénája is van, karakteres előadó, sokat utazik. Még épp jókor, a neoavantgárd felívelő időszakában lépett színre, és szemhatára gyorsan a vajdasági magyar horizont fölé emelkedett.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
