Nekrológ

Rossz kor, jó kor

Szombathy Bálint, Art Lover (1950–2024)

Mintha mindig is ismertem volna, és alig ismertem.

Rosszkor találkoztunk, a Ludwigban rendezett, a Bosch+Bosch Csoportról és a vajdasági neoavantgárdról rendezett kiállításuk megnyitója után. Először beszéltünk hosszabban, kicsit személyesebben, azután pedig már csak néhány üdvözlő szó erejéig futottunk össze könyvhéten, kiállításon. Tavalyelőtt az Új Sym­posionról írt könyvemre, amelyben – az egész történetben – ő is vastagon benne volt, válaszul megküldte Üdv! / Hi! című kis könyvét, amelyben Art Lover-i énje a legkülönbözőbb helyzetekben fedezi fel a művészetet egy fotó erejéig, az art galleryktől az art cafékon át a the art of living feliratú életmódstúdióig, és átminősítve a látványt – rajtuk hagyja kézjegyét. Full ironikus és full komoly, akárcsak ez az Art Lover pszeudonima, mint lefagyott számítógépen a homokóra, körbe-körbe foroghat az értelmezésgenerátor. Ezt csinálta már 1972. május 1-jei, Lenin Budapesten címmel dokumentált akciójával is, amikor a felvonulók által elhagyott Lenin-táblával bolyong Budapesten, fotóztatja magát, ahol az irónia nyilvánvalóan kiüresíti a jelet, kineveti az eredeti jelhasználat banalitását. Meglehet, hogy azon a napon ő állt a legközelebb egész Budapesten ahhoz az idealizált Lenin-képhez, amelynek a lécre szögezett fotó csak kiüresedett jele lehetett.

1969-től már működött az általa is alapított szabadkai Bosch+Bosch Csoport, nevében a művészettörténeti ikonnal és a műszaki eszközöket gyártó cég nevével. Neoavantgárd művészeti akcióik jól rezonáltak a kor jugoszláviai művészeti mozgásaira, és a többnemzetiségű csoport Jugoszlávia-szerte látható lett, sőt a közép-európai színtéren is kialakult bizonyos ismertségük. 1971-ben Szombathyt a dinamikusan fejlődő és a vajdasági magyar és nem csak magyar kultúra centrumává lett Újvidékre hívja Tolnai Ottó az Új Symposion folyóirat műszaki szerkesztőjének, és ettől kezdve folyamatosan jelen van a mozgalmas újvidéki művészeti életben alkotóként, szakíróként, kiadványok műszaki szerkesztőjeként. Angol nyelvtudása meg agilitása révén a Bosch+Boschnak ő lesz a nemzetközi felelőse, vagyis kezdettől fogva bekapcsolódik a nemzetközi neoavantgárd hálózatba, érzékenységét izgatja a konkrét költészet, a mail-art, érti a performance-ok, a happeningek, az akciók súlyát, érti a testi jelenlét jelentőségét, ráadásul teoretikus vénája is van, karakteres előadó, sokat utazik. Még épp jókor, a neoavantgárd felívelő időszakában lépett színre, és szemhatára gyorsan a vajdasági magyar horizont fölé emelkedett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.