Ezt most a Magvető Kiadó teszi meg, a 2023-ban kiadott Szerb Antal útikönyv (A harmadik torony) után Kosztolányi velencei tárgyú jegyzeteiből, tárcáiból, leveleiből adnak közre egy karcsú kötetnyit, a Fortepanról származó fotókkal.
„Elsősorban azért utazom, mert az emberek nem ismernek, s jobbnak képzelnek vagy rosszabbnak, okosabbnak vagy ostobábbnak, szegényebbnek vagy gazdagabbnak, mint vagyok, szóval: másnak.” A töredékes szövegekben ott lapulnak Kosztolányi legfőbb írói jegyei: a fanyar szellemesség, a pontos és gyors megfigyelések, némi mélabú és az életélvezet keveréke. Afféle Velence-esszévé nem áll össze az anyag, villanásokat látunk, amelyek azonban nem veszítettek sokat fényerejükből. „Úgy érzem, itt mindenki csak átutazóban van, s az élet itt csak színjáték” – írja, egyébként egy hatvanvalahány halálos áldozattal járó vaporetto-baleset kapcsán. Igaz, tömegről nem panaszkodik Kosztolányi, de arról beszámol, mennyi külföldi turista kering a sikátorokban. Angolok, németek főleg – annak a tömegturizmusnak a kezdeteinél járunk, amelynek a mai állapotában belépőt kell fizetni a városkapuknál.
Kosztolányi a levélrészletek alapján a legtöbb időt a Lido strandjain töltötte, már abban az időben is, amikor Thomas Mann a Halál Velencébent írta. Vajon összefuthattak volna? Akárhogy is, a kötet néhány pillanatra elhiteti velünk, hogy mégsem telik olyan veszettül gyorsan az idő.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
