Visszhang: tévésorozat

Minden zsaru rohadék: A sorozat

  • - ts -
  • 2025. január 22.

Visszhang

Celerino figlio di puttana – énekli, vagy inkább csak úgy üvölti bele a száguldásba motorkerékpárjáról Pierfrancesco Favino (a modern kori olasz bűnfilmek címeralakja) Stefano Sollima 2012-es filmjének, az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadéknak a bevezető kockáin.

Magyarul nem kevés eufemizmussal úgy nevezzük az ilyesmit, hogy szurkolói rigmus, de sajna nem hangzik ilyen jól, Róóóóhamrendőr, a kurvaanyádat, a dallam kedvéért kényszerűen nyújtott o hang miatt. Aztán rögtön el is csapja valami szabálytalanul kanyarodó kocsi… mármint Favinót, de meg sem kottyan neki.

Mindezt aligha mondhatjuk el az eredeti műről, mert annak nagyon is megkottyant a sorozattá csiribálás. Lévén a széria, amely körül Sollima producerként bábáskodott, a hat teljes része alatt semmi egyebet nem óhajt, pláne bír elmondani a világról, mint amit a film anno egy roppant feszes, adrenalintól szétütött egy és háromnegyed órában elmondott, noha az sem volt valami sok. Mindössze annyi csupán, hogy… izé, róóóóhamrendőr… de ezt már mondtuk. Szóval ott van szegény róóóóhamrendőr a három pogány közt, folyamatos támadás alatt, s azt sem tudja, hogyan védje magát (ti. kinek basszon oda a plexipajzsa mögül a gumibotjával). A családnak, aki feszt azt hányja a szemire, hogy sosincs otthon, nem neveli jóra a gyereket, s megint látták a tévében, hogy ártatlan tüntetőket püfölt agyon? A főnökségnek vagy a politikusoknak, akik keveset fizetnek neki, csak mindenféléket ígérgetnek, s állandóan olyan helyzetekbe kényszerítik, amelyekből élve jó eséllyel nincs kigázolás, vagy ha mégis van, az csak betört koponyákon lépkedve lehetséges? Esetleg a futballhuligánoknak vagy a békés tüntetőknek, akik csak a munkájukért, a bérükért, a szeméttelep vagy a vasút ellen emelnek szót, de a reménytelenség, a politikusok piszoksága percek alatt kihozza belőlük a vérnősző barmot, és akkor kapával-kaszával mennek neki a szegény róóóóhamrendőrnek? (A „B közép” tagjáról már ne is beszéljünk, aki merő élvezetből dolgozik, s még a csapata sikerénél is sokkal fontosabb neki, hogy celerinót nyuvasszon.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.