Merre járt Walker?

  • Kovács Dániel
  • 2018.10.14 21:12

Kultúra

Hogyan lesz sétaútvonal a kukások napi gyűjtőjáratából?

Nagyméretű faalkotmány jelent meg a budapesti Deák Ferenc utcában szeptember első napjaiban. A négyméteres, ember hajtotta „Walker”, azaz Sétáló azonnali pánikot okozott a Csipak Péter vállalkozó által lízingelt „Fashion Street” biztonsági őrei között, akik különösebb hezitálás nélkül, ékes magyarsággal hajtották ki onnan mind a masinát, mind az azt kísérő külföldi diákokat. A Sétáló így arrébb cammogott: október 19-ig a Kortárs Építészeti Központban látható, az Architectural Association budapesti workshopjának eredményeivel együtt.

A fura tákolmány a budapesti közterek alkalmi kisajátítására tett, jó szándékú kísérlet, amelyet az Architectural Association (AA) szeptemberi  „The Uncommon Walk”, azaz „A szokatlan séta” című budapesti workshopjának résztvevői végeztek el. A világhírű építészeti iskola első alkalommal szervezett programot a magyar fővárosban, amelynek fókuszában a közteret használó polgár sajátos, de lehető legelterjedtebb aktusa: a gyaloglás állt.

A földrajzilag a V. kerület meghatározott negyedeire fókuszáló témafelvetés a legkülönfélébb nézőpontokat kínálta a diákoknak: a lehetséges utak és utazók empirikus vizsgálatától a korzózás mint idő- és távolságmérés, az útvonal ismeretátadásként vagy épp testedzésként való értelmezéséig. Az AA két fiatal oktatója, Harikleia Karamali és Nick Green által irányított, tíznapos program aktív kérdésfeltevésekre ösztönözte a résztvevőket. Hogyan bírsz rá valakit, aki minden nap ugyanazt a rutinútvonalat teszi meg, hogy megálljon egy pillanatra és megpróbálja élvezni a várost? Miként tehető érzékelhetővé egy olyan speciális sétaútvonal, amit a közteresek járnak be nap mint nap, kukától kukáig?

A megszokott iskolai helyzetekhez képest a workshop ideje alatt a diákok önállóan döntöttek arról, merre fejlesztik tovább ötleteiket – ehhez szakmai tanácsokat és mentorációt kaptak. Ez a hozzáállás meghatározó az 1847-ben alapított Architectural Association történetében. Nagy-Britannia legrégibb független építészeti iskoláját a céhes viszonyok között működő szakma ellensúlyaként hozták létre saját, a diákok által összeállított tantervvel.

false

 

A brit építészeti oktatásban azóta is alternatív helyszínnek számít, az általános gyakorlattól nagyban eltérő, a kritikus gondolkodásra nevelő és nagyon személyiség-központú elveivel. „Az AA arra tanít, hogy megpróbáld megtalálni önmagad, a saját hangod építészként és dizájnerként” – mondja az egykori hallgató, Pei Yong. A borneói származású építész korábbi oktatójával, Doreen Bernath építész-szerkesztővel közösen szervezte a budapesti workshopot – az iskola hagyományainak megfelelően meglehetős szabadsággal. Bár az AA már egy évtizede bevezette a „summer school” intézményét, Budapestre eddig nem jutottak el – ehhez a két szervező személyes érintettsége kellett. Doreen apai részről magyar származású, Pei pedig három éve él Budapesten, ahol az iskolában megismert magyar férjével közös WY Design építészirodát vezeti.

Budapest több szempontból is ígéretesnek tűnt a műhelymunka számára. „Érzékelhető, hogy a város változik, de az is, hogy ez nehéz folyamat – ezért szerettük volna direkt módon megcélozni. Nem közvetítőként vagy vitapartneri szerepben, ahogyan a szakma fősodrában szokás, hanem, felhasználva a külföldi intézményként adott egyedi helyzetünket, sajátos tudásunkat, valami újat kínálni” – jellemzi a szervezők hozzáállását Doreen.

A vezetett belvárosi túrával és több, részben a városra, részben a sétálás műfajára vonatkozó előadással induló folyamatban a diákok többféle „sétálótípus” közül választhattak, az átlag magyar üzletember „Kasza Péter” figurájától az eltévedt turistáig. Az ő városhasználói szempontjaikra, elképzeléseikre, ideáikra próbáltak aztán egyedi reakciókat kínálni, ki-ki saját tudásának megfelelően, a közös és egyéni gondolkodás és alkotás együttes, párhuzamos és elég intenzív élményével. A gyakorlati tudást fokozandó a szervezők két nemzetközileg is ismert magyar cég: az Ivanka Concrete és a Hello Wood közreműködéséhez folyamodtak.

A Hello Wood számára az oktatás nem ismeretlen terep: a mára nemzetközi megbízásokat teljesítő céggé nőtt kezdeményezés 2010-ben indult, faanyag-specifikus nyári alkotótáborai évről évre nemzetközi közönséget vonzanak Magyarországra (sőt, 2018 óta Argentínába is). A Pozsár Péter alapító által koordinált munkának most az idén szeptemberben újranyitott közösségi műhely, a Technika adott helyet az óbudai Zichy-kastély egyik szárnyában – itt készült a négy méter magas, „egy embererős” Sétáló.


false

 

Ivánkáékhoz még távolabb kellett utazni: az elmúlt években szintén gyorsan növő látszóbeton-specialista cég Szentendrén mutatta be az innovatív betonöntési és felületmegmunkálási technológiákat.

A workshop sajátosságát a munka intenzitása jelentette: tíz napon belül az alapprobléma értelmezésétől az önálló ötlet megtalálásán és kidolgozásán, a technológia elsajátításán, a tervezésen és a gyártáson keresztül el kellett jutni a kiállíthatóságig. Ez bárkinek komoly kihívás lenne, nem hogy egy tízfős, a világ különböző országaiból érkezett és először itt találkozó hallgatói csapat számára, akik közül a várost csak az angolul itt tanuló kínai építészhallgató és a Milánóban élő, németországi születésű magyar diák ismeri.

A munkák kidolgozottsága így széles skálán mozog, a költői vázlatosságtól a konkrét, prototípusszintű modellekig. Az ukrán Mariia görgethető fakereke népmesei motívumokra emlékeztet: séta közben minden lépésnél magokat szór, így a sétáló hosszú távon is zöld nyomot hagy maga mögött. A két magyar érintettségű diák, Franz és Haoheng a belvárosi közterületesek útvonalát értelmezte újra, színezett betonból készült installációként. A két A állványból szerkesztett „Sétálót” eredendően a többi munka kiállítására szolgáló installációnak szánták, magában is mozgatható jelleggel – végül központi elem és embléma lett belőle. Személyes kedvencünk a fiktív üzletember, Kasza számára tervezett, botlatókőszerű betonplatform, amelyen egyensúlyozva tíz centivel magasabbról szemlélhetjük meg a környezetet, észre sem véve, hogy megakasztotta a napi közlekedés rutinját.

Az itt készült munkák egyfajta kísérletek, amelyekre nem nehezedik a megvalósulás fenyegető súlya. A konkrét munkáknál is fontosabb, hogy számos gerillaprodukció után az AA megjelenésével egy külhoni szakintézmény tekintélyével támogatja a kötetlen alkotói folyamat fontosságát a városról folytatott diskurzusban. Ennek súlyát felismerve, saját eszközeivel támogatta a workshopot a Kortárs Építészeti Központ, valamint a FUGA – Budapesti Építészeti Központ is; a központi helyszínt pedig ugyancsak dicséretes módon a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ajánlotta fel.

A hazai képzést azonban egyedül Alföldi György, a Műegyetem Urbanisztika Tanszékének professzora képviselte konzultánsként; bár a szándék megvolt, a budapesti építészeti oktatással egyelőre nem sikerült kapcsolatba bonyolódnia. A praxis orientált hazai rendszer és az AA szabad asszociációra, sokszínű gyakorlatszerzésre épülő tutoriális rendszere inkább a Hello Wood építőtáboraihoz áll közelebb, mintsem a magyar felsőoktatás rendszeréhez.

De a városban megjáratott Sétáló kapcsán is egytől egyig külföldiek álltak meg kérdezősködni, a magyarok némileg megrettenve, messzebbről méregették csupán – konstatálja mosolyogva Doreen. Pedig érdemes lesz megbarátkozni a szokatlan sétákkal: a terv szerint az AA 2019-ben újra visszatér Budapestre.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közötti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

A sorozat további részeit a Magyar Narancsban olvashatják.

Neked ajánljuk