Kultúra

A kiskamasz Stella nem az a fajta, aki majd kinövi csúnyaságát és molett alkatát.

Lehet-e abban bármi új, ha kihalás szélén álló jégkorszaki állatok ötödjére sem halnak ki? Nem. Akkor sem, ha most épp nem a jégkorszakot vagy az olvadást, hanem egy aszteroidát kell túlélni. Jöhet némi humor, erre számítunk is, de az első részben megszeretett állatkák, Manfredtől Sidig mintha kissé megkoptak volna, törődötté váltak a sok közös menekülésben, és már nekik sem okoz az egész semmiféle meglepetést. Ja, aszteroida? Hogy oda ne rohanjak!

Az ausztrál Avalanches elvarázsolt, eszképista és fölöttébb szórakoztató (a szó „élvezetes” és „vicces” értelmében egyaránt), hangmintáktól csak úgy roskadozó debütlemeze, a Since I Left You éppen 16 éve, az ezredfordulón jelent meg, és úgy vált hamar a nullás évek egyik legmeghatározóbb albumává, mintegy a cut and paste-esztétika csúcsművévé, hogy a zenekarról (zenekar ez egyáltalán? és kik vannak benne? alighanem ausztrálok) egy idő után azt sem lehetett eldönteni, hogy létezik-e egyáltalán, vagy nem volt-e más ez az egész, mint egyszeri és megismételhetetlen, ördögi tréfa.

Azért van abban valami szép, amikor egy zenész hosszú évek során a szemünk előtt találja meg önmagát.

1999-ben Barabási Albert-László és kutatócsoportja megmérte, hogy „hány lépés” az internet. Az akkor még gráfelméletnek számító kutatások azóta önálló tudománnyá váltak. Most megjelent hozzá a tankönyv is.

Csak találnám meg valahogy azt a kezdőmondatot, amit most ő írna.

Dehogynem találunk, fűzfa, hiszen ez a munkánk, és drága halottunkhoz híven, tisztességgel el kell végeznünk. Sem a drága, sem a halottunk nem a műfaj kötelező járuléka. Drága, mert hogyan is lehetne drágább; halott, mert hogyan is élhetne; a miénk, a saját halottunk, igen, azoké is, akik nem tudják, kit és mit veszítettek el. Azoké is, akik soha nem olvastak tőle egy szót sem.

A Montparnasse féktelen hercege a budai Várban mutogatja aktjait. Kritika.