Még mindig szerethetők persze, és aranyos a felnőtté cseperedett mamutlány körül az após-vej harc jól ismert ecsetelgetése, de a kihalás újabb esélyét felkínáló alapkonfliktus alig is meggyőző. Cukiságban utaznak a kommunában élő jóganépek, így szó szerint üde színfoltot raknak fel a filmre. Aminek viszont mindenképpen örülhetünk, az csupán annyi, hogy a tollas dinoszauruszok azoknak a gyerekeknek is megtanítják a dínóból lett madár-szólamot, akik a Jurassic Parkhoz túl kicsik.
A Jégkorszakot jó ideje már a mellékszereplők viszik a hátukon, de ők is elfogytak, cserébe az előző részek figurái valahogy mind előkeverednek. A Motkány pedig – ő ugye igazi telitalálatnak tűnt anno – most az űrben kavirgál, meteorokat és egyebeket lökdös, tehát már megint ő a nem is oly mozdulatlan mozgató; ám amíg a néhány tíz másodperces szkeccsekben ez remekül működött, a hosszú percekre nyújtott magánszámaiban már nem olyan vicces. Nosztalgiából persze lehet ezt az egészet szeretni, s az űrjelenetek meg a színorgia minden hatévest levehet a lábáról. De az első részek friss figuráit és poénjait simán visszasírjuk. Mindenki elfáradt már ennyi kihalásban.
Forgalmazza az InterCom
