Pert nyert az SZFE HÖK az egyetemet működtető alapítvánnyal szemben

  • narancs.hu
  • 2023. április 15.

Kultúra

Az egyetemi alapítványt elmarasztaló ítélet precedenst teremthet, közvetlen következménye viszont nem lesz.

Pert nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Színház- és Filmművészetért Alapítvánnyal szemben, mert a hök előzetesen nem véleményezhette,  hogy az egyetem kuratóriuma és vezetősége bezárta az SZFE-t. Az oktatást 2020. november 6-án és november 27-én függesztette fel a kuratórium és az egyetem vezetősége, majd bezáratta az egyetemet.

A vezetőség az akkori HÖK-kel nem egyeztetett, így a felsőoktatási törvény által garantált véleményezési jogát sértette meg. A bíróság szerint ezt a jogot „minden esetben a döntés meghozatala előtt kell biztosítani, függetlenül attól, hogy a vélemény a döntéshozókat köti-e” illetve „a véleménynyilvánítási jog mellőzése miatt a határozatok és a tájékoztató döntések lényeges jogszabálysértéssel kiadott döntések voltak meghozatalaik időpontjában”. A Fővárosi Törvényszék jogsértőnek ítélte meg ezt az intézkedést, fellebbezésre nincs lehetőség, a döntés végleges. A per megnyerése azért fontos, mert a továbbiakban garantálhatja és precedenst teremthet a mindenkori Hallgatói Önkormányzatok jogainak sérthetetlenségére, áll az SZFE HÖK közleményében. 

Az SZFE jelenlegi Hallgatói Önkormányzata megalakulásakor úgy döntött, hogy tovább viszi az elődei által indított pereket, többek között ezzel is tisztelegve munkájuk előtt. Az ügyben pro bono képvisetel a hallgatói önkormányzatot Kollarics Flóra és Stánicz Péter ügyvédek. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.