Kultúra
Joachim A. Lang dokumentumokon, jegyzőkönyveken, a grafomán Goebbels naplóján alapuló filmje, a Goebbels, a manipuláció művészete voltaképpen egy prémium kategóriás ismeretterjesztő film, amely beavat ebbe az embertelen logikába.
Viszonyítási pontok
Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.
Különösen felkavaró a szexuális erőszaktevésre ilyen hiteles játékon keresztül rálátni
A Biró Zsombor Aurél darabjából készült előadásában a hetedik Orbán-kormány idején járunk; a történet középpontjában a darab címét is adó évben, 2031-ben lezajlott esemény áll, amikor a színművészetis osztályfőnök molesztálta a tanítványát.
Egy tanulságos kiállítás arról, hogyan hajlítják meg a múltat az oroszoknál és nálunk
Ijesztő látni, mennyire nem működik a fék a revizionista múltátfaragás nemzetközi hülyeségvonatán.
Paul Auster új, magyarul megjelent kötetében az emberi kötődés törékenységéről mesél
Az eredetileg 2010-es Próbaidő című kötet címe, egész miliője az újrakezdés kérdéskörét járja körül. Van-e lehetőség az újrakezdésre, a kapcsolatok meggyógyítására sok év távlatából?
"A művész legyen hajlandó vitázni"
Kudász Gábor Arion fotográfus szerint ma egy művésznek ki kell állni és értelmes összefüggő mondatokban érvelnie kell, be kell mutatnia egy projektet, a képeket meg nem értő hallgatóságának.
Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén, a Platon Karataev tagjai: Zeneileg is törekszünk az időtlenségre
Pályafutása talán legjobb albumával rukkolt elő a Platon Karataev. A zenekar két dalszerző-gitáros-énekese beavatott zenei és szövegviláguk rejtelmeibe.
„Kulturális változást akartam elindítani, azt szeretném, hogy nyitottabbak legyenek az emberek”
Jeanette Winterson önéletrajzi elemekből építkező regényének, a Nem a narancs az egyetlen gyümölcsnek leszbikus főhőse elhagyja nevelőszüleit és az egész gyerekkorát meghatározó, szigorú pünkösdista gyülekezetet. Valóság és fikció határairól beszélgettünk a szerzővel.
Avishai Cohen Quintet
A negyedik JazzFest Budapest nyitókoncertjén fellépő 55 éves muzsikus nem csak Izrael legismertebb jazz-zenésze, és a világ legjelentősebb bőgőseinek egyike, de kiváló komponista és énekes is.
OK Go: And the Adjacent Possible
A chicagói zenekar a kétezres évek elején tűnt fel laza, kamaszos garázsrockjával.
Természetes Vészek Kollektíva: Lét-Paradoxon
Az Árvai György képzőművész, díszlettervező nevéhez köthető csapat a Kádár-kor utolsó évtizedeinek meghatározó ellenkulturális jelenségeként tűnt fel 1984-ben.