Tavaly a szigetes koncertjük előtt néhány héttel viszont váratlanul kiszállt az alapító basszusgitáros Max Oleartchik, a hivatalos közlemény pedig arról tudósított, hogy ezzel egy merőben más új fejezet veszi kezdetét a zenekar történetében. A Double Infinity nyitódalát meghallgatva ember legyen a talpán, aki csukott szemmel megmondaná, hogy bármi is változott az indie-rock üstökösének háza táján az elmúlt időszakban. Ha az együttes tartotta volna magát a több helyen elhintett eredeti koncepcióhoz, miszerint egy karcos rocklemezt fognak készíteni, akkor persze más lenne a helyzet. De súlyos gitárriffek nincsenek, a dalszerző Adrianne Lenker folkos hatásai és tudatfolyamszerű szövegei maradtak, és a közreműködő 11 stúdiózenész jelenléte sem okoz különösebb zavart a hallgatóban. Közülük az ambient-zenész Laraaji extra textúráit, illetve az Oleartchikot helyettesítő, a jazz felől érkezett Joshua Crumbly izgalmas basszusjátékát lehet kiemelni; nem lenne nagy meglepetés, ha utóbbi hosszú távon maradna az együttesnél.
A Big Thief hatodik stúdiólemezének legnagyobb erénye, hogy olyan könnyeden gurul az elejétől a végéig, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne olyan kiváló dalokat írni, mint amilyen az Incomprehensible vagy a Grandmother. Nem annyira kalandos, mint a legutóbbi dupla lemez (Dragon New Warm Mountain I Believe in You, 2022), de Lenkeréknek az is nagyon jól áll, ha csak a komfortzónájukon belül maradnak. Akár négyen vannak, akár hárman.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
