Idén tavasszal jelent meg legújabb esszékötete, a Malaccal teljes éveink. Ennek apropóján beszélgettünk a csütörtökön megjelenő nyomtatott Magyar Narancsban Spiró György íróval a 60-as évek elitképzéséről, feledésbe merült költőkről, ’56-ról és a lenézett magyar függetlenségről. Néhány részlet az interjúból:
Spiró György: (...) A lengyeleknek aránylag friss történelmi tapasztalatuk az önálló államiság elvesztése, majd kínkeserves visszaszerzése. Ők nagyon meg tudják becsülni, hogy rajta vannak a térképen. Nagyon nagy baj, hogy az államiságot a magyarok nem tanulták meg becsülni. Ez az oka, hogy az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás és a kultúra ennyire végletesen le tudott romlani. Egy nemzetállamnak ezeken a területeken kellene a legnagyobb erőfeszítéseket tennie, de ha az állami keretet nem becsülik, annak a tartalmát sem ápolják.
Magyar Narancs: Az idei Trianon-centenárium kapcsán miért nem ezekről a kérdésekről beszélünk? Mi értelme a súlytalan emlékműveknek meg a Trianon-baletteknek? „Történelmi vita” is legfeljebb azon a színvonalon mehet, amit Szakács Árpád visz a Magyar Nemzetben?
SGY: Ahhoz, hogy minőségi viták legyenek, bejáratott folyóiratok, népszerű lapok, kiadványok, tekintélyes intézmények kellenének, ezek nagy részét azonban megszüntették, bezárták, beolvasztották máshová. A szellemi élethez infrastruktúra kell, de kevés műhely maradt meg. Az infrastruktúra alapja, hogy a kötelező iskolázást fejlesszék, ehelyett visszafejlesztik. Ha a diákok kedvét korán elveszik az olvasástól, nincs miről és kinek beszélni. Az eszmecsere mára már csak az idősek által belakott kicsi információs buborékokba szorult, miközben az állampolgárok zöme nem fér hozzá a minőségi információhoz, és nem is tudja, hogy mit kellene olvasnia. Kitűnő könyveket írt Trianonról mostanában többek közt Hatos Pál, Ablonczy Balázs, Ungváry Krisztián, csak ezek nem jutnak el a szűk szakmán túlra. (...)
A magyar államnak kutya kötelessége, hogy a levéltárakat, könyvtárakat és a színházakat fenntartsa, és az oktatásba – elsősorban az általános iskolákba és a középiskolákba – minél több pénzt nyomjon. Ha nem így van, akkor a hivatalnokok nem működnek felelősen.
MN: Szerintük ők igenis fenntartják, sőt, fejlesztik az infrastruktúrát, csak éppen más értékrend mentén. A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban is ez a retorika.
SGY: A modern nemzetállami lét kötelezettségekkel jár: a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális feladatok ellátásával. Amint az állami alapfeladatokat alapítványokba szervezik ki, vagy átadják az egyházaknak, a kormányzat lemond róluk, és ezzel magát a világi államot számolja fel. Lerombolja azt, amit a reformkor óta sok magyar nemzedék vérrel-verítékkel épített fel. A kis nemzetek kultúráját az államnak kell megtartania, mert ha magánosítja, a tönkretétel felé indítja el. Nemcsak nálunk támasztják fel könnyen átlátható trükkökkel a hűbériséget, hanem a térségünkben más országban is, ezért arra kell gyanakodnom, hogy az egész mai európai rendszer mélységesen elhibázott.
A teljes beszélgetést a Magyar Narancs augusztus 13-i lapszámában olvashatják. Ha előfizetnének az újságra, itt megtehetik.
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
