Kultúra

kulthírek

kulthírek

Két tele szatyrot cipelt - éppen hazaérkezett a bevásárlásból, amikor a lesben álló tévéstábtól értesült róla, hogy elnyerte a Nobel-díjat.

Andy Warhol fehér hajjal, szemüvegben, bal kézzel a kantárt tartva kilovagolt életéből. Nyomorultul, elesetten, betegen és magányosan, túllépve a saját énjén, a zsidó Szeretetkórház ápoltjának szerepében, 11-én, 11-kor. Tán egy újabb, jobb sors reményében.

"Forintos ötlet" volt annak idején - nagyjából húsz éve -, hogy a Vígszínház "Zeitstücköt" íratott Arthur Schnitzler Körtánc című darabjából; Kornis Mihálynak a kollégától kölcsönzött frappáns dramaturgiai szerkezetben sikerült felvonultatnia az akkori jelen ismerős típusait, melyek képviselői nyilván minden előadáson ott voltak a nézőtéren is.

A 90-es évek kritikavitája után jó tíz évet kellett várni arra, hogy valami ismét elkezdődjön a magyar irodalomban. Csak rajtunk áll, hogy milyen utat választunk: a kategorikus válaszokét, vagy az önkritikus, türelmes diskurzusét? Ugyanis Dunajcsik Mátyás Az olvasó lázadása c. cikkének (Magyar Narancs, 2007. augusztus 16.) kérdésfeltevései jogosnak tűnnek.

Született 1929 novemberében, egy orosz tank kásává lőtte a pesti utcán 1956 novemberében. Huszonhét éves volt, költő - lehetne akár egy Petőfi... Ki lenne alkalmasabb hős az ötvenedik évforduló kapcsán külön büdzséből finanszírozott megemlékező filmek egyikének? Bármelyikének.

Idén először rendezték meg a Magyar Kisfilmfesztivált (MAKI) amatőr filmeseknek. A fesztivál két szervezőjével, Hajósi Szabó Csillával és Bernscherer Tiborral beszélgettünk.

A Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete Pécs nemzetközi filmünnepén, a Moveasten állt a nyilvánosság elé.

Én Marimekkót legutóbb konkrétan egy tehénen láttam... Mielőtt rosszra merészelnének gondolni, asszem, akkor esett ez, amikor a nevezett patások oly nagy számban fordultak elő kedves fővárosunk közterein. Szó, ami szó, volt nagy harmonizálás, a minta az állattal, az egész a várossal; menten képzeltem is alá egy lepényt: dettó Marimekko. Hát, mert az olyan vidám: a Marimekko.

Kétségtelen, hogy van a médiának egyfajta zavarosa: a bulvár és ennek a "komolyabb", fajsúlyosabb orgánumok szélein is mindinkább megkapaszkodó nyúlványai, amelyekből szinte bármit kihalászhat az erre áhítozó vagy éppen véletlenül ide tévedő fogyasztó.

Truman Capote a reneszánszát éli. Hogy másodvirágzásának - a stúdiók közötti ipari kémkedésen túl - mi az oka, nem tisztünk kideríteni, elégedjünk meg a ténnyel, hogy az Oscar-díjas Capote után most itt A hírhedt, mely elődjéhez hasonlatosan az író fő művének, a Hidegvérrel c. dokumentumregénynek a keletkezéstörténetét meséli el.

Showbizszülők Yale-diplomás gyereke. Az Alien főszerepével robbant be a szakmába 1979-ben. Háromszor jelölték Oscarra. A veszélyes élet éve, a Gorillák a ködben, a Dolgozó lány, a Szellemirtók, a Dave, az 1492: A paradicsom meghódítása, A halál és a lányka, a Tökéletes másolat vagy épp a Hósüti ötvennyolc éves sztárjával a Berlinalén beszélgettünk. Időközben újra összeállt James Cameronnal, akinek 2009-re esedékes Avatár című szuperprodukciójában szerepel. Nálunk most jött ki DVD-n új filmje, A hírhedt.

Készített már élő emlékmű-rekonstrukciót, palackozott rókaszellemről darabot, és installált táncszínházat. 1985-ben alapított Artus nevű társulatával kezdettől fogva a műfaji határok megszüntetésével kísérletezik.