Kultúra

Nyolc bekötött szemű színész áll egymástól és a külvilág képi jeleitől elszigetelve egy térben - vagy nyolc külön térben, egyre megy. A külvilág zaja minden, ami a rendezői instrukció szerint megmaradhat számukra. A színész feladata: először csak forduljon minden új zaj irányába, és memorizálja a hangot. Hagyja, hogy szép lassan elteljen a különféle hangfoszlányokkal, engedje, hogy a hétköznapi csendben megteljen egy saját, a memóriája segítségével felépülő belső hangzavarral.

Magyar Narancs: Az Élet és Irodalomban Báron György a Láthatatlan filmek sorozatban írt kritikát a Premier című filmről, aminek a főszereplője és a dramaturgja is te voltál. Az Overnight előtt mintha csupa "láthatatlan" filmben játszottál volna. Pető Kata: Igen, ezek nem voltak nagy költségvetésű filmek, ebben a tekintetben talán a Miraq, Bollók Csaba filmje lógott ki egyedül a sorból. Annyiban azonban ez is láthatatlan, hogy még nem került moziba, de úgy tudom, dolgoznak rajta.

Nyolc kis kritika

Uram, a szaunát felfűtsem? - így a lakóparki gondnok a munkába induló Vashoz, korunk hőséhez, az értékpapírzsonglőr sztárbrókerhez. Vas nehéz ébredésen van túl, de jól veszi az első akadályokat: a frigóból előkerül a mobil, a meggyűrt lepedők közül az este felszedett csaj, a gardróbból az élére vasalt öltöny, színben hozzá illő nyakkendővel.

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja.

Ugyan a legutolsó, tavaly megjelent Sonic Youth-lemez, a Rather Ripped jobbára zajmentes alternatív rockjának ismeretében nem annyira meghökkentő, mégis van abban valami csiklandósan bizarr, hogy Thurston Moore, a legendás New York-i zenekar vezére élete második szólólemezét csupa akusztikus gitár által navigált, kerekded és lecsiszolt dallal vattázta ki.

Furcsa, egyedi és érdekes történet a Downé. Úgy kezdődött, ahogy a legnagyobbak történetei szoktak: néhány eszeveszett jó zenész úgy érezte, van még bennük elég energia (vagy ami az ilyen mocskos, csak az amerikai Délre jellemző rockzenéhez kell), hogy afféle kikapcsolódásképpen a kultgyanús anyazenekaraikon kívül is létrehozzanak valami nagyon bitang zenét - és Down néven két igen sikeres demó után 1995-ben kiadták első lemezüket, a Nolát.

Bozsik Yvette a radikális eklektika császárnője, a kollektív emlékezet nagy bogárgyűjteményese, összerak mindent egy darabba, ami ismerős, ami személyes és közös kulturális-antropológiai alap; színek, mozgások, jelenetek, gyermekkori szorongások, zenék, de mindezt olyan pontosan illesztve, a médiatudásunkra, illetve a mélyműveltségi referenciáinkra alapozva, hogy kétségeket nem hagy maga után.

Nem ismeretlen jelenség, sőt a mai, anything goes típusú művészeti életben általánosnak mondható, hogy az összetéveszthetetlen képtípus (azaz az egyéni trade mark) megtalálása után a művészek mintegy úgy maradnak, s ezt a kiválasztott keretet töltik fel különféle tartalmakkal. Ez nem feltétlenül baj, bár tény, hogy a kilencvenes évek elején elharapódzott figurális, fotóalapú festészetet nem követte az ezredforduló táján más divathullám, így nem is kellett kifelé igazodni.

Nem újdonság, hogy Ivan Klima szerelmes író, évtizedek óta kitartó megfigyelője e túlbeszélt vagy túlhallgatott, de mindenképpen rossz píárú lelkiállapotnak.

Bár a Night and Day nem bizonyult "vad hattyúnak a derék szürke libák seregében", mint Woolf első regénye a korabeli angol szépirodalomban, ez az 1919-ben megjelent, konzervatívabb második alkotás is többnyire kedvező fogadtatásban részesült.

Megmagyarázhatatlan okokból sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a birsalmasajt jellegzetesen magyar csemege. Csípős őszi reggeleket, hűs falusi kamrákat és piacok mellékutcáiban toporgó, kendős kofák kosarában rejlő titkokat juttatott eszembe.

Ez a hét is születésnappal indul, pénteken (5-én) Szabó Magda Kossuth-díjas írónő kereken kilencven, portréfilm az m1-en 22.45-kor, vagy ha szeretnének az ünnepelttől egy kis filmtörténeti leckét, olvassák el az Anna Karenina - hepienddel című írását, megtalálják a világhálón is. Oké, az Anna Kareninát nem kell most elolvasni, csokorba kötöttem viszont három szerelmes filmet, tessék választani: Lolita, Lila akác vagy Lulu? Pénteken 22.55-kor megy Kubrick Lolitája a TCM-en 1962-ből, a műsorújság szerint romantikus dráma, hát nem tudom...