Tényleg a református egyházé lett az SZFE Vas utcai épülete

  • narancs.hu
  • 2023. április 3.

Kultúra

Nem virít már a piros-fehér szalag, de még mindig az egyetem használja a szimbolikus épületet.

Az SZFE új vezetése eladta az egyetem átalakítása elleni tiltakozás szimbólumává vált Vas utcai épületet a Magyarországi Református Egyháznak – írja a 24.hu. Az oktatási intézménynek az épületben lévő színháztermekre, többek között az Ódry Színpadra, sőt akár az ott található kollégiumra is szüksége van, de nem tudjuk, akkor miért adott túl rajta Vidnyányszky vezette egyetem.

A Vas utca 2/c házszám alatt álló épület az egyetemfoglalók szimbolikus helyszíne volt. Az egyetem és a fenntartására létrehozott, újonnan megalakult Színház- és Filmművészetért Alapítvány (SZFA) többek között ezt is megkapta az államtól, de már akkor felrebbent a pletyka, hogy az egyetem új vezetése nem akar semmit sem kezdeni vele. A hivatalos indoklás, illetve a 24.hu-nak megküldött válaszlevél szerint az SZFE azért „juttatta vissza” az egyháznak, mert „a kommunizmus időszakában jogtalanul elvették ingatlanát”.

A tulajdoni lap szerint tavaly november 4-én került át az épület az egyház tulajdonába adásvétel útján. Árat nem tudunk.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.