A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Táncművészeti Szakkollégiuma január 20-i ülésén kétmillió forint támogatásban részesítette az EllenFény című kortárs művészeti folyóiratot és elvetette a Fényfüggöny című kortárs előadó-művészeti magazin kétmillió forintos támogatásért folyamodó pályázatát. Döntésükkel a kurátorok jelentős előnyhöz juttatták a két hasonló tematikájú, de természetesen nem egyforma, viszont közel egy éve élethalálharcot vívó lap közül azt, amelyiknek egyik szerkesztője maga is tagja a kuratóriumnak.
Első lépés
Ezen az idei, folyóirat-támogatásokkal foglalkozó ülésen öt lap kért összesen 24,2 millió forintot. A szakkollégium 11 milliót osztott ki. Hatmilliót kapott a Táncművészet, a Táncművészet Alapítvány 28. évfolyamába lépett, ránézésre is elég konzervatív lapja, hárommilliót szavaztak meg a több kurátor szerint elég jellegtelen Zene, Zene, Tánc című lapnak (melynek kiadója, a Magyar Táncművészek Szövetsége is, Dózsa Imre révén képviselve van a kuratóriumban), és kétmillió jutott az EllenFénynek, melynek egyik szerkesztőjét, Sándor L. Istvánt a Kortárs Táncszínházi Egyesület delegálta. Õ tavaly tavasszal hagyta ott annak a lapnak, a Fényfüggönynek a szerkesztőségét, amely most ugyanúgy nem kapott egy fillért sem, mint az önálló táncrovat indításához egymilliót kérő Taps Színészmagazin.
Elég zavaros történet, és természetesen nem a januári üléssel indul, és ahhoz, hogy legalább valamennyire világos legyen a mai helyzet, vissza kell menni az időben. Kezdetben volt a Kortárs Csíra. Ebből nőtt ki a JUMP. A JUMP-ból ugrott elő a Fényfüggöny. A Fényfüggönyből hasadt ki az EllenFény.
A kavarodás pedig így kezdődött.
A Kortárs Csírát rendszerváltás-kori "szamizdatként" 1989-ben indította Hargitai Ákos, a lapot nem jegyeztette be a Művelődési Minisztérium sajtónyilvántartásába, impresszumában főszerkesztőként és felelős kiadóként ő maga szerepelt. A valahai Táncszövetség gépén fénymásolt Kortárs Csírát később az időközben megalakult Kortárs Táncművészeti Egyesület lapjaként jelölték meg, bár ezt a viszonyt sem formalizálták, majd Hargitai JUMP címmel elindította a Csíra továbbfejlesztett és - elmondása szerint - szintén be nem jegyeztetett változatát. Amikor megalakult a Kortárs Táncszínházi Egyesület (KTE), fölmerült a kérdés, kié a lap. Hargitai elmondta, az övé, s kiadására, a "csírázást" segítő Petőfi Csarnok táncprogramjainak szervezője, Szabó György javaslatára létrehozta az Információval a Kortárs Táncművészetért Alapítványt (IKE). Mivel a KTE (a fénymásolás lehetővé tételével) támogatta a lapot, az egyesületben akadt, aki nagyon rossz néven vette, hogy úgymond "magánalapítványba vitte ki" azt.
Második lépés
Miután Hargitai Ákos egyéb elfoglaltsága miatt a JUMP elég összevissza jelent meg, s ezt a szférát a Színház című folyóirat is hanyagolta, nemigen volt sajtója a kortárs mozgásszínházaknak. A KTE egyik vezetője, Szabó György - úgy is mint a táncszínházi produkciók megszületését segítő Műhely Alapítvány létrehozója - ezért szorgalmazta, Hargitaival egyetértésben, hogy keressenek valakit, aki rendszeres magazinná formálja a JUMP-ot. Elmondása szerint ő javasolta a JUMP új folyamaként megjelent Fényfüggöny szerkesztőjének Kirchkeszner Ágnest, a KTE titkárát, s a Műhely Alapítvány adott is két lapszám szerzői honoráriumaira 100 ezer forintot. Ezt - mármint Kirchkeszner ideiglenes felkérését - meg is beszélte Hargitaival, elvégre az ő alapítványa a kiadó, aki rá is bólintott.
Tudnivaló: Hargitai Ákos táncművész, Berger Gyula együttesében szerepelt, mostanában leginkább külföldön lép fel; bár azelőtt műszaki szerkesztőként dolgozott, nem mestersége a lapkészítés, hat éven át mégis lelkesen, anyagi haszon nélkül csinálta. Kirchkeszner Ágnes sem profi újságíró, kaposvári színházi tapasztalatokat hozott magával a KTE-be, a lapszerkesztést, lapmenedzselést menet közben kezdte tanulni, megszeretni. Sándor L. István viszont a legismertebb színházi újságírók egyike, különösen otthonosan mozog az alternatívnak nevezett terepen. Ezért kérte fel őt Kirchkeszner Ágnes az átalakuló lap egyik rovatának szerkesztésére, s épp ezért delegálta őt annak idején az NKA-ba a KTE.
Itt következik az újabb zűrzavar. Kirchkeszner 1995 novemberében, az általa szerkesztett és kényszerűen gyorsan összedobott első szám után látott hozzá egy igazi szerkesztői és munkatársi gárda kialakításához. A színházi rovat vezetésére felkért Sándor mellett ekkor került a képbe két alkalmi MaNcs-szerző, Lantos László (művésznevén Tricepsz, szignóként Tsss), ő látott neki a performance-rovatnak, Sőrés Zsolt pedig a zenei rovatnak. Sőrés rovata a Fehér Zaj, Sándoré a Fényfüggöny címet kapta. Mivel Lantos egy idő után kiszállt, rovata eltűnt, később, nélküle, visszatért. Az 1996 áprilisában megjelent második szám címlapján Bozsik Yvette szuggerált, hátlapján Jon Rose nézte a hegedűjét. A címlap alján bolhabetűkkel szerepelt, hogy ez a JUMP új folyama, a lap tetején a Sándor által kitalált rovatcím, a Fényfüggöny narancssárgállott, hátul meg a másik rovatcím, a Fehér Zaj. Rovatcímek újságcímként: teljesen formabontó. Volt, akit meg is kavart.
Profi újságot csak ideig-óráig lehet szerelemből készíteni, pénz kellett hát, pályázattal, más út nincs. Mivel éppen az NKA-hoz készültek folyamodni, Kirchkeszner elmondása szerint Sándor rávette, az ő kurátori neve helyett Várszegi Tibor jelenjék meg a Fényfüggöny rovat szerkesztőjeként. Így is történt.
Várszegi szintén profi. Van társulata (Pont Színház), alapítványa (Új Színházért Alapítvány; régebbi a hasonló nevű fővárosi színháznál), ő szerkesztette a 90-es évek hazai kortárs színházi mozgásait dokumentáló kiadványokat (Felütés, 1990; Fordulatok, 1992; Félúton, 1994), melyek egyébként tele vannak Sándor írásaival. Azt mondja, a Fényfüggöny első, 1996. januári NKA-pályázata gyakorlatilag az ő 1995-ös fogalmazványa, noha a végleges szöveget nem volt alkalma áttanulmányozni, mert közvetlenül az egyik előadásának a premierje előtt dugta elé aláírásra Kirchkeszner Ágnes.
Harmadik lépés
Mire a lap 1996 áprilisában megjelent, Kirchkeszner Ágnes és Sándor L. István nem fért el többé egy csárdában. Előbbi szerint túl azon, hogy sok mindenről másképp gondolkodtak, márciusban, még a tavaszi szám készítése közben, Sándor felszólította, mondjon le, adja át a helyét neki vagy Várszeginek, különben ő a kuratóriumban nem fogja támogatni a pályázatot. Sándor erre nem így emlékszik, szerinte a konfliktus oka egyértelműen az volt, hogy Kirchkeszner nem ért a lapszerkesztéshez - szervezőnek lenne jó -, és javasolta, keressenek minden fél által elfogadható főszerkesztőt. Kirchkeszner nem mondott le, Sándor kilépett, hívta magával a lap szerkesztőit (hiába) és szerzőit (többeket sikerrel). Ezután pillanatokon belül ott volt az NKA-nál egy másik pályázat, szintén Várszegi szövegével, aláírásával, csatolva pedig - akárcsak az előzőhöz - a frissen megjelent Fényfüggöny/Fehér Zaj, azaz a JUMP magazin új folyama. Egy lényeges különbség volt, hogy a korábbi dátumú pályázatot a Hargitai-féle IKE Alapítvány, a későbbit a Várszegi-féle Új Színházért Alapítvány adta be.
Ez a fordulat megosztotta a Kortárs Táncszínházi Egyesületet is, egyesek Kirchkesznerrel éreztek, mások Sándorral. Kirchkesznernek (aki már nem dolgozik az egyesület titkáraként) azt rótták fel, hogy eredetileg két lapszámra szóló, informális felkérését Hargitai Ákossal mint kiadóval véglegesíttette, aki egyébként is "ellopta" a lapot az egyesülettől. Sándornak viszont azt vetették a szemére, hogy ő meg Kirchkesznertől "lopta el" a lapot. Természetesen senki sem tekinti "tolvajnak" magát: mindenki a magáénak érzi a magazint.
1996 májusában, a döntés előtt, a kuratórium elnöke, Dózsa Imre elmondása szerint meghallgatták Sándor L. Istvánt, aki úgy tájékoztatta őket, hogy a lap továbbéltetője az Új Színházért Alapítvány, ezért a kurátorok megítéltek kétmillió forintot az ÚSZA által jegyzett Fényfüggönynek. Sándor úgy emlékszik, arról beszélt, hogy mindkét társaság folytatja működését, a JUMP avantgárd irányba tájékozódik, a Várszegi-csapat széles fórumot szeretne teremteni a táncművészetnek. Emlékezete szerint ezért ítélték meg a pénzt nekik, a Várszegi/Sándor-féle Fényfüggönynek. Amint a másik Fényfüggöny-pályázó, Kirchkeszner Ágnes - elmondása szerint véletlenül - tudomást szerzett a döntésről, tájékoztatta a kuratóriumot, hogy Sándor L. félrevezette a testületet, a lap az IKE Alapítványé. Erre visszavonták a határozatot: nem kívántak döntőbíróként szerepelni a "kettévált szerzőgárda jogvitájában", a pénzt pedig félretették. Kirchkeszner Ágnes ettől kezdve lépten-nyomon azt volt kénytelen bizonygatni, hogy de bizony ők csinálták azt a lapot. Ugyanezt állította magukról Sándor L. is. Dózsa Imre jelentést is írt az NKA első emberének, Török Andrásnak arról, milyen kínos helyzetbe hozta a testületet a kuratórium egyik tagja.
Negyedik lépés
Fel lett adva a lecke mindkét félnek: új lapot kotorni össze 1996. szeptember 30-ig. A Várszegi/Sándor-csapaté időre elkészült, Kirchkeszneréké csak október 10-re. Kirchkesznerék megtartották a Fényfüggöny/Fehér Zaj címet és a JUMP új folyamaként való jelölést, a másik csapat az utolsó pillanatban - noha Fényfüggönyként bejegyeztették - EllenFényre váltott. A kuratórium, merthogy szeptember 30-án nem volt módja összehasonlítani a két terméket, úgy döntött, egyik sem kap semmit.
Ilyen előzmények után érkezett el január, a harmadik menet, amikorra már ott volt a bizottság előtt a Fényfüggöny/Fehér Zaj (azaz JUMP) és az EllenFény 1996. őszi száma is. Mindkettő kiemelten foglalkozott Joseph Nadj (Nagy József) Jel Színházával, mindkettő szólt külföldi nagyságokról (Robert Wilson, Joseph Beuys, illetve Jan Fabre, La La La Human Steps) és hazai színházakról, az EllenFényben több szó esett klasszikusokról, a Fényfüggönyben modernekről, mindkettőben voltak szép oldalak és bántó hibák.
Dózsa Imre elmondása szerint a kuratóriumban az a vélemény alakult ki, hogy egyrészt lehetőleg tiszta profilú lapokat támogassanak, illetve olyanokat, amelyekben erőteljesebben van jelen maga a tánc, másrészt pedig ne forgácsolják szét a rendelkezésre álló összeget, ne támogassanak két kortárs lapot, csak egyet. Sándor L. István azt mondja, az ülésen folyamatosan amellett érvelt, teremtsenek versenyhelyzetet, mert a két lap karakteresen eltér egymástól, amikor pedig a JUMP támogatásáról szavaztak, ő igennel voksolt, a többség viszont nemmel. Az EllenFény támogatásáról szóló szavazásban ő az összeférhetetlenségi szabály miatt nem vett részt, de így is megvolt a minősített többség. Dózsa és Sándor szerint egyaránt az állította a kuratóriumot az EllenFény mellé, hogy jóval több írásban foglalkozott tánccal, mint a Fényfüggöny. Dózsa szerint egyébként mindkét lap olyan sokszínű, hogy nyugodtan fordulhatnának támogatásért más szakkollégiumokhoz (színházihoz, zeneihez) is. Sándor elmondta, ők pályáztak idén a színházi szakkollégiumnál, s kaptak is 600 ezer forintot. A másik társaság, nevezési díjra elegendő pénz híján, nem próbálkozott ezzel.
Itt tart ma a történet. Harag, keserűség, sértettség, féltékenység, kulturált formába öltöztetett gyűlölet vegyül benne az ügy szeretetével, az önmegvalósítás vágyával. A kortárs táncszínházi szakma megosztottsága hosszú évekre biztosítottnak látszik, a kuratóriumi rendszerről pedig - nyilván nem először és nem utoljára - bebizonyosodott, hogy magában rejti a "sportszerűtlenség" lehetőségét. Az EllenFény 1997/1. száma már kapható, a márciusban megjelenő számon dolgoznak, ez az évük biztosnak látszik, ily módon a jövő is: egy év múlva hat lapszámot tehetnek le mindenféle kuratóriumi asztalokra. A Fényfüggöny sorsa most a teljes bizonytalanság, nincs semmijük a sebeiken kívül, és nagy kérdés, lesz-e energiájuk újra, félig-meddig partizán körülmények között összehozni egy olyan lapot, amely a kortárs előadó-művészetek találkozási pontjait fürkészi, profilja így, kurátori szemmel, tisztázatlan, skatulyákba nem fér be.
Szőnyei Tamás
