Az első szabadon választott kormány tagjai még idegenvezetők kíséretében jártak-keltek a Parlamentben, amikor 1990 őszén kitört a Kalasnyikov-botrány. Kiderült: a magyar diplomácia válságövezetbe engedélyezte tízezer Kalasnyikov típusú géppisztoly, illetve 1,8 millió darab lőszer szállítását. A vámosok Rakéta porszívóként könyvelték el a több részletben (akkor még) Jugoszláviába juttatott szállítmányt. Az Antall-kormány külügyérei azzal tetézték a bajt, hogy a jugoszlávok kérdésére - történt-e 1990-ben fegyvereladás a horvát tagköztársaságba? - nemleges választ adtak. Kínossá 1991 februárjában vált a Kalasniykov-ügy, amikor a magyar kormánynak - a belpolitikai botrány miatt -nyilatkozatban kellett elismernie a fegyvereladás tényét. Az ügyletet a Technika Külkereskedelmi Vállalat (TKV) bonyolította le. A vevő a jugoszláv Astra nevű cég volt, amely egy svájci társaságot, a Freeburn Ltd.-t bízta meg a vásárlással. Az ötmillió dolláros üzletről a TKV és a zágrábi székhelyű Astra állapodott meg 1990 őszén.
A magyar munkásőrség kiszuperált Kalasnyikovjairól ez év tavaszán kiderült: a horvátok kifizették a fegyverek teljes vételárát, de a Magyarországon kirobbant belpolitikai botrány miatt nem kapták meg az utolsó, 985 ezer dollárt érő szállítmányt. A szocialista Juhász Ferenc kezdeményezésére a parlament honvédelmi bizottsága egy ad hoc testületet hozott létre, amelynek a bevezetőben említett két kérdést kellett megválaszolnia.
Szerb-horvát
kereszttűzben
A magyar fegyverszállítással a horvát-szerb összetűzés nélkül is baj volt. A kormányzat eljárási hibát követett el - és ez volt a kisebbik rossz -, az arra kijelölt, a fegyverüzleteket jóváhagyó öttagú testület ugyanis nem tárgyalt a Kalasnyikovokról. Ezért egyébként Boross Péter, az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottságának rendkívüli együttes ülésén (1991. február 6.) magára vállalta a felelősséget.
A Kalasnyikov-ügy 1991. január elején robbant be a köztudatba, amikor egy belgrádi lap nyilvánosságra hozta: Magyarország Jugoszlávia akkori tagköztársaságának, Horvátországnak géppisztolyokat adott el, így részt vett a horvát fél felfegyverzésében. Az előbb említett bizottsági ülésen - melyen a képviselők a kormány beszámolóját hallgatták meg a botrányról - Jeszenszky Géza külügyminiszter már a szerb-horvát összecsapás egyik előjeleként értékelte a Kalasnyikov-szállítmányról szóló híradást. Hogy a feszült jugoszláviai belpolitikai helyzetről miért nem értesítették a titkosszolgálatok már korábban a magyar kormányt, az ma sem tisztázott. A külügyi tárca első embere egyébként - aki hivatalból ismerhette a délszláv helyzetet - az ügylet lebonyolításakor, 1990 őszén lényegében folyamatosan külföldön tartózkodott.
Hogy helyesen járt-e el a magyar kormányzat, amikor engedélyezte a fegyverszállítást, azt jelenleg másként ítéli meg az MSZP-SZDSZ-koalíció és az ellenzék. Előbbiek szerint a magyar politika 1990-ben beavatkozott a jugoszláv ügyekbe, utóbbiak viszont úgy foglalnak állást, hogy semmi szokatlan nem történt. Póda Jenő, a parlamenti vizsgálóbizottság MDF-es vezetője helyes politikai döntésnek tartja a fegyverszállítást. A Magyar Narancsnak kifejtette, a történteknél is nagyobb vérengzésekre kerülhetett volna sor, ha Horvátország fegyver nélkül marad. Háborús helyzetben akkor lehet békét kötni, ha kiegyenlítetté válnak az erőviszonyok, a magyar politika döntése így közvetve a béke megteremtéséhez járult hozzá, mondta.
A számla
A Póda Jenő vezette vizsgálóbizottság azonban nem az Antall-kormány döntésének értékelésére, hanem az egymillió dollár "megkeresésére" vállalkozott. Diplomáciai csatornákon tisztázták: nem a horvát állam, hanem a Freeburn Ltd. kéri vissza a pénzt. A svájci cég jogosan követeli évek óta a TKV-tól a 985 ezer dollárt - rögzíti a parlamenti vizsgálóbizottság jelentése. A svájciak és a mögöttük álló horvátok dolgát nehezíti, hogy a TKV-t azóta felszámolták, a követelést a cég felszámolóbiztosa jegyezte és F (vagyis a nem sürgős) kategóriába sorolta.
A parlamenti vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a mintegy egymillió dollárnak valamikor 1992 decembere és 1993 novembere között veszett nyoma a TKV körül kialakult legalább húsz cégből álló hálózatban. A szatellitvállalkozások egyikében egyébként a TKV vezérigazgatója, Miklós Tibor is érdekelt volt.
A TKV az 1992 decemberéig címkézett 985 ezer dollárt egyszerűen rendkívüli bevétellé minősítette át. Póda szerint Miklós mindvégig tudott a Freeburn Ltd. követeléséről: a Technika akkori vezetése rendelkezett a pénzzel - tette hozzá. Közben a svájci cég, amikor csak a magyarokkal kapcsolatba került, jelezte igényét. Az egykori Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM) is sürgette a horvátok kifizetését, de a tárca államtitkárának megkeresésére Miklós Tibor azzal válaszolt, hogy a nemzetközi helyzetre való tekintettel nem szerencsés bolygatni az ügyet, és helyettesét nevezte meg, mint aki engedély nélkül vette fel az összeget.
Közben az Állami Vagyonkezelő (ÁV) Rt. megbízást adott egy ügyvédi irodának a TKV átvizsgálására. Miklós Tibor akadályozta az ellenőrzést, emiatt az ügyvédi iroda segítséget kért az ÁV Rt.-től, a vezérigazgatót végül 1993 novemberében távolították el a cégtől. Az ügyvédi iroda megállapította, Miklós Tibor a vállalatot hátrányosan érintő döntéseket hozott és engedélyezett.
A Kalasnyikov-bizottság a jelentését már a múlt héten eljuttatta a Legfőbb Ügyészségre, ahol ismeretlen tettes ellen eljárás indult. Póda Jenő szerint a pénzmosás vizsgálatára kéne koncentrálniuk a hatóságoknak ahhoz, hogy eredményt tudjanak felmutatni az ügyben. Miklós Tibor egyébként a Technikában történtek óta is kapcsolatban állt a kormányzattal: az ipari tárca úgynevezett ellentételezési osztályát vezette, amelynek feladata a haditechnikai fejlesztéseket lehetővé tevő gazdasági környezet kialakítása volt. A Magyar Narancs úgy tudja, az elmúlt hét péntekén az ipari minisztérium felmondott Miklós Tibornak.
Mucsányi Marianna
Imre
A Kalasnyikov-üzlettel Szokai Imre, a Külügyminisztérium (KM) akkori helyettes államtitkára akarta gazdagítani a magyar államot. Szokai 1990. szeptember közepén egy vegyes bizottsági ülésen Zágrábban volt, ekkor keresték meg "hivatalos horvát körök" - szól az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottságának együttes üléséről (1991. feburár 6.) készült jegyzőkönyv -, "hogy a demokratikusan megválasztott, törvényes horvát vezetőség Magyarországtól kizárólag rendőri célokra alkalmas géppisztolyokat kíván rendelni". A helyettes államtitkár hazaérkezése után tájékoztatta Jeszenszky Géza külügyminisztert, aki úgy ítélte meg, nem rosszabb a horvát-szerb kapcsolat, mint korábban, és bólintott az üzletre. Szokai Imre 1994 után mint az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke működött. Annyit lehet tudni csupán, hogy a horvát fél többször jelezte a magyar államnak, visszakéri a Technika Külkereskedelmi Vállalatnak kifizetett egymillió dollárt. Érdemi reagálás hiányában a horvátok -már jóval a Szokai-Tocsik-botrány kirobbanása után - a nyilvánossághoz fordultak: ekkor vált ismertté, hogy eltűnt az utolsó fegyverszállítmány ára. A TKV egykori vezérigazgatója, Miklós Tibor Szőgyényi Józsefet (Tocsik Márta ügyvédjét) kérte meg, hogy kísérje el a parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatásra.
