És itt egy zárójel következik. (Nem tudom, jeles szakíróink elgondolkodtak-e már a hazai és az amerikai filmesek közötti legmarkánsabb különbségen. Igen, igen, hölgyeim és uraim, a szivar. Ha valaki látta már, hogyan harap rá Andy Vajna, Bruce Willis, Sylvester Stallone, Robert De Niro, Jack Nicholson, Jerry Bruckheimer, Oliver Platt, Stanley Tucci, Mel Gibson, Harrison Ford, Michael Douglas egy jó húszcentis fallikus szimbólumra, jogosan gondolhatja, talán a szivarfüstben koncentrálódik az a megfoghatatlan fluidum, aminek a hiányát már annyi év óta nyögi a magyar filmgyártás. Ettől függetlenül nem vagyok biztos abban, hogy a honi fiók-Bruckheimerek és a mintha-Willisek egy élvezettel elszöppögetett Romeo y Julieta nélkül soha az életben nem lennének képesek profi [eladható, sikeres] filmeket csinálni szériában, de hátha bejön. Legalább tessék megpróbálni.)
Szóval Kopelson és Davis. Két tisztességes filmiparos, aki nem akar másnak látszani, mint ami. Szinte sunnyognak a fal mellett, semmi sztárallűr, semmi kinyilatkoztatás, semmi bizonyításkényszer. Õk, kérem, csak teszik a dolgukat. A dolog pedig a Tökéletes gyilkosság című film minél tökéletesebb promotálása egy filmfesztiválon.
MaNcs: Az elmúlt öt évben sokszor és sokan kongatták a vészharangot: Hollywood kifulladóban, elfogytak az eredeti sztorik, a megastúdiók ezért egyre több remake-hez folyamodnak. Úgy tűnik, ezt a kitételt igazolja a Tökéletes gyilkosság, ami egy régi Hitchcock-film, a Gyilkosság telefonhívásra ezredvégi adaptációja.
Andrew Davis: Szeretnék egy kicsit pontosítani: a Tökéletes gyilkosság Frederik Knott Dial M For Murder című színdarabjának a feldolgozása, tehát a nyersanyag ugyanaz, mint Hitchcock esetében. Ezt aztán jól átírtuk. Aki ismeri az eredetit, tudja, hogy szerepeket vontunk össze, az egész cselekményt áthelyeztük Londonból New Yorkba. Kábé annyi köze van az eredetihez, mint Shakespeare Romeo és Júlia című darabja színhelyének az igazi Veronához.
Arnold Kopelson: Vagy mint A szökevény című, Andrew-val közös filmünknek A szökevény című tévésorozathoz.
MaNcs: Egy pillanatig sem feszélyezte önöket Hitchcock változata?
AK: Én vagyok a bűnös. Imádom a filmeket, de csak lézerdiscen tudom nézni őket esténként. Viszonylag keveset alszom, és egy éjszaka lejátszom két-három lemezet is - van, amikor többet. Egyik éjszaka betettem a lejátszóba a Dial M...-et, és elnyomott közben az álom. Ez meglepett, hiszen először néztem, és imádom Hitchcockot. Aztán betettem még egyszer. Miközben néztem, rájöttem, hogy ez -remélem, nem köveznek meg érte - tulajdonképpen egy rossz film. Az egész nem más, mint egy filmre forgatott színdarab, annak minden hibájával. Statikusak benne a kameraállások, ami nem csoda, hiszen abban az időben, amikor készült, egy-egy gép akkora volt, mint egy asztal, a színészek jól-rosszul deklamálnak, pongyolán vágták, és ettől az egész úgy néz ki, mintha hihetetlenül gyorsan, kapkodva vették volna fel (ez valószínűleg így is volt). Az alapötlet viszont rettenetesen megtetszett, és arra gondoltam, miért is ne.
AD: Hozzám már a színdarabbal jött Arnold, és megkérdezte, nincs-e kedvem "normális" filmet csinálni belőle. Nekem meg volt.
MaNcs: Önök már összeszokott párosnak számítanak.
AD: Hollywoodban nincsenek igazából összeszokott párosok, ha a látszat ezt tükrözi is. Egy jól menő producernek elemi érdeke több vasat tartani a tűzben, míg egy rendezőnek muszáj mindig a legjobb forgatókönyvre igent mondania. Nekem ez a film tűnt az akkori legjobb ajánlatnak, az pedig már csak hab a tortán, hogy éppen Arnold hozta. Annak örültem leginkább, hogy nem akciófilmet kell rendeznem, hanem egy "hagyományos" krimit, amiben a jellemek dominálnak.
MaNcs: Ez akár hátrányára is válhatott volna a filmnek.
AK: Vagy előnyére. Mi legalábbis igyekeztünk ebből kiindulni. Nem Csillagok háborúját vagy Halálos fegyver-mozit akartunk csinálni, ezért nem is kombináltunk egy ilyen film kliséivel.
MaNcs: Ettől függetlenül a film úgy van vágva, mint egy akciófilm.
AD: Naná! De én ezt megfordítanám. A tálalás a fontos: a vágás a "tálalás", a hatáskeltés eszköze. Minek rohanjak neki egy oroszlánnak kőbunkóval, amikor van nálam egy Mauser? A kilencvenes évek végén már nem lehet az ötvenes évek eszközeivel filmet készíteni, mert a nézők mást várnak el. Tőlem meg főleg.
AK: Az ember, ha már filmiparos, próbálja meg a célja eléréséért alkalmazni a legmodernebb technikát. Én például bolondulok a régimódi vágószobák hangulatáért, imádom a celluloidszagot, de a filmjeimet számítógéppel vágom.
MaNcs: Az előbb elhangzott, hogy nincsenek fix teamek. Arnold Kopelson minek alapján dönti el, kivel dolgozik együtt?
AK: Körülnézek a piacon, és megpróbálom megnyerni a legjobbakat. Ha pedig az általam legjobbnak tartott személy éppen nem ér rá, megpróbálom megtalálni azt, aki nemsokára a nyomába léphet, szerződtetem, és megpróbálok mindent megadni neki, hogy a filmem után ő legyen a legjobb. Ez persze sok mindenen múlik: kell hozzá egy jó forgatókönyv - apropó, nem tud egyet? -, egy jó rendező, egy jó operatőr. És a stábban létre kell jönnie valami kohéziónak, ami a sok független munkát egyszer csak egységes egésszé olvasztja. Ennek a légkörnek a megteremtése tulajdonképpen a producer feladata.
MaNcs: Mi van, ha komolyan veszem a kérdést, benyúlok a táskámba, és előveszek egy forgatókönyvet? Ennyire elfogytak az eredeti sztorik?
AD: Hollywood tele van filmírókkal. Amerikában megközelítőleg ötezer oktatási intézményben tanítják a forgatókönyv- és drámaírást, tehát bárki elsajátíthatja az elméletet, és elkövethet tetszőleges számú forgatókönyvet, amire még kereslet is van, mivel a nagy stúdiók megvásárolnak mindent, ami ígéretesnek tűnik, már csak azért is, nehogy a konkurenciát erősítse. Igazán jó forgatókönyv viszont kevés akad, nagyon jó pedig évente ha leesik kettő.
AK: Ha most lenne önnél egy könyv, és odaadná, megköszönném, és olvasatlanul hazavinném. Otthon odaadnám azoknak az embereimnek, akiket a sztorik keresésével bíztam meg. Ha ez a stáb azt mondja, hogy rendben, akár még film is lehetne belőle.
MaNcs: Hány tagú ez a stáb, és hány forgatókönyvet dolgoz fel naponta?
AK: Kilenc-tíz ember, de nemcsak forgatókönyvekkel foglalkoznak. Õk az én kreatív teamem, és zömükkel naponta értekezünk. Hétvégén is. Ja, átlag négy-öt forgatókönyv esik be naponta, ezek kilencven százaléka rettenet.
AD: A producerektől, ügynököktől vagy magánemberektől évente hozzám is eljut legalább nyolcvan-kilencven könyv. És én legfeljebb kettőre mondhatok igent.
MaNcs: A Tökéletes gyilkosság stábjában egy lengyel operatőr, Dariusz Wolski dolgozott. Elképzelhető, hogy Arnold Kopelson -ha egyszer Davis nem ér rá -egyszer szerződik egy európai rendezővel is?
AK: Nem hiszem. Tárgyaltam már európai rendezőkkel, de mindannyiszor úgy éreztem, hogy képtelenek az amerikai szisztéma szerint dolgozni. Túl sok mindent akarnak a kezükben tartani, és egyikük sem győzött meg, hogy képes rá. De talán majd egyszer.
Szecső András