Róka a hóra

  • 1998. november 26.

Publicisztika

Belegondolt-e valaki abba, hogy mit érezne ebben az országban néhány millió nem kisgazda szavazó, pontosabban nem Torgyán-hívő szavazó, amikor az ijesztően többfelé tartó tekintetű, arckifejezésével rendezetlen belső életről árulkodó és egészen megdöbbentő gondolatfűzésekre képes kisgazdavezér valamikor 2000-ben az Országgyűlésben eskütételre nyújta fel kezét: "Én, Torgyán József, a Magyar Köztársaság elnöke esküszöm..."? Belegondolt-e abba valaki, hogy ha ezt az embert a Fidesz-frakció támogatásával helyezi a balvégzet a köztársaság legmagasabb közjogi méltóságába, akkor nemcsak a Fidesz-frakció jobb érzésű tagjai (és biztos vannak ilyenek egy ekkora frakcióban) hányják majd le a párttagkönyvüket, és nemcsak az a közepesen ifjú menedzserréteg fordul el a legnagyobb kormánypárttól, amelynek a fiataldemokraták a jelek szerint a szocialistáktól független gazdasági elit szerepét szánják, de Orbán és propagandagépezete két évvel e sajnálatos esemény után, a 2002-es választások előtt a néhány millió nem Torgyán-függő szavazónak is hiába papolhatna stabilitásról meg koalíciós kényszerről.

Belegondolt-e valaki abba, hogy mit érezne ebben az országban néhány millió nem kisgazda szavazó, pontosabban nem Torgyán-hívő szavazó, amikor az ijesztően többfelé tartó tekintetű, arckifejezésével rendezetlen belső életről árulkodó és egészen megdöbbentő gondolatfűzésekre képes kisgazdavezér valamikor 2000-ben az Országgyűlésben eskütételre nyújta fel kezét: "Én, Torgyán József, a Magyar Köztársaság elnöke esküszöm..."? Belegondolt-e abba valaki, hogy ha ezt az embert a Fidesz-frakció támogatásával helyezi a balvégzet a köztársaság legmagasabb közjogi méltóságába, akkor nemcsak a Fidesz-frakció jobb érzésű tagjai (és biztos vannak ilyenek egy ekkora frakcióban) hányják majd le a párttagkönyvüket, és nemcsak az a közepesen ifjú menedzserréteg fordul el a legnagyobb kormánypárttól, amelynek a fiataldemokraták a jelek szerint a szocialistáktól független gazdasági elit szerepét szánják, de Orbán és propagandagépezete két évvel e sajnálatos esemény után, a 2002-es választások előtt a néhány millió nem Torgyán-függő szavazónak is hiába papolhatna stabilitásról meg koalíciós kényszerről.

Ha sokan talán nem is, de a Lendvai utca meg a Miniszterelnöki Hivatal homályos sarkaiban néhányan bizonyosan belegondoltak ebbe. Ha nem, úgy vagy nagyon hülyék az ott tanyát vertek, vagy nagyon sötét dolgokat képzelnek a 2002-es választásokról.

Az első feltételezést az önvédelem, a másodikat a jóhiszeműség okán utasítsuk el! Ebben az esetben viszont a Torgyán József köztársasági elnökségét kilátásba helyező állítólagos Orbán-ígéretek körül nem stimmel valami. Tegyük most fel, hogy ezek valóban elhangzottak (és ha nem hangzottak is el, a megszellőztetésük mindenképpen az elhangzottság látszatát kelti). Akkor viszont Torgyán Józsefet valakik nagyon át akarják kúrni a palánkon. Ezek a valakik magukban nem rendelkeznek a kormányzáshoz elegendő parlamenti többséggel. Csak a kisgazdákkal együtt maradhatnak hatalmon, akik viszont egyelőre kevés jelét adták annak, hogy hajlandók lennének kihátrálni Torgyán mögül; az egységes falanxban történő fellépés egyelőre több földi jóval, gyanús programokra fordítható költségvetési dellával, igazgatótanácsi tagságokkal, zsíros szinekúrákkal kecsegtet, mint az egyéni smúzolás a Fidesszel. A Fidesznek olyan sok kisgazdát kéne átcsábítania a saját frakciójába, hogy annyit még Antall Józsefnek sem sikerült. Ennél jóval egyszerűbbnek tűnik a kisgazdákat Torgyánostul, búza-, sertés- és répabombástul, Trixistül kivágni a hóra.

Még egy kis idő, és egy ország sóhajt fel megkönnyebbülten, ha ez végül bekövetkezik.

Addigra talán a szakszervezetekkel is sikerül kibékülnie a Fidesznek; és Nagy Sándorról is kiderül, hogy épp ellenkezőleg, Bábolnára meg a MOM-ra csak ráfizetett, a sajátját is rááldozta, nemhogy még ő járt volna jól.

Ízlelgessük a szót: nagykoalíció. Egy ország sóhajt majd fel megkönnyebbülten.

Ha addig el nem szúrják.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.