Belegondolt-e valaki abba, hogy mit érezne ebben az országban néhány millió nem kisgazda szavazó, pontosabban nem Torgyán-hívő szavazó, amikor az ijesztően többfelé tartó tekintetű, arckifejezésével rendezetlen belső életről árulkodó és egészen megdöbbentő gondolatfűzésekre képes kisgazdavezér valamikor 2000-ben az Országgyűlésben eskütételre nyújta fel kezét: "Én, Torgyán József, a Magyar Köztársaság elnöke esküszöm..."? Belegondolt-e abba valaki, hogy ha ezt az embert a Fidesz-frakció támogatásával helyezi a balvégzet a köztársaság legmagasabb közjogi méltóságába, akkor nemcsak a Fidesz-frakció jobb érzésű tagjai (és biztos vannak ilyenek egy ekkora frakcióban) hányják majd le a párttagkönyvüket, és nemcsak az a közepesen ifjú menedzserréteg fordul el a legnagyobb kormánypárttól, amelynek a fiataldemokraták a jelek szerint a szocialistáktól független gazdasági elit szerepét szánják, de Orbán és propagandagépezete két évvel e sajnálatos esemény után, a 2002-es választások előtt a néhány millió nem Torgyán-függő szavazónak is hiába papolhatna stabilitásról meg koalíciós kényszerről.
Ha sokan talán nem is, de a Lendvai utca meg a Miniszterelnöki Hivatal homályos sarkaiban néhányan bizonyosan belegondoltak ebbe. Ha nem, úgy vagy nagyon hülyék az ott tanyát vertek, vagy nagyon sötét dolgokat képzelnek a 2002-es választásokról.
Az első feltételezést az önvédelem, a másodikat a jóhiszeműség okán utasítsuk el! Ebben az esetben viszont a Torgyán József köztársasági elnökségét kilátásba helyező állítólagos Orbán-ígéretek körül nem stimmel valami. Tegyük most fel, hogy ezek valóban elhangzottak (és ha nem hangzottak is el, a megszellőztetésük mindenképpen az elhangzottság látszatát kelti). Akkor viszont Torgyán Józsefet valakik nagyon át akarják kúrni a palánkon. Ezek a valakik magukban nem rendelkeznek a kormányzáshoz elegendő parlamenti többséggel. Csak a kisgazdákkal együtt maradhatnak hatalmon, akik viszont egyelőre kevés jelét adták annak, hogy hajlandók lennének kihátrálni Torgyán mögül; az egységes falanxban történő fellépés egyelőre több földi jóval, gyanús programokra fordítható költségvetési dellával, igazgatótanácsi tagságokkal, zsíros szinekúrákkal kecsegtet, mint az egyéni smúzolás a Fidesszel. A Fidesznek olyan sok kisgazdát kéne átcsábítania a saját frakciójába, hogy annyit még Antall Józsefnek sem sikerült. Ennél jóval egyszerűbbnek tűnik a kisgazdákat Torgyánostul, búza-, sertés- és répabombástul, Trixistül kivágni a hóra.
Még egy kis idő, és egy ország sóhajt fel megkönnyebbülten, ha ez végül bekövetkezik.
Addigra talán a szakszervezetekkel is sikerül kibékülnie a Fidesznek; és Nagy Sándorról is kiderül, hogy épp ellenkezőleg, Bábolnára meg a MOM-ra csak ráfizetett, a sajátját is rááldozta, nemhogy még ő járt volna jól.
Ízlelgessük a szót: nagykoalíció. Egy ország sóhajt majd fel megkönnyebbülten.
Ha addig el nem szúrják.
