Színház: Lóból is megárt (Közellenség a Kamrában)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/21. (05. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Schilling Árpád avagy Süsü feltűnően tehetséges fiatalember. Évek óta rendez, nagyon jó előadásokat hoz létre, és csinált már néhány pompásat is. Mind közül a legjobb lazán szervezett társulatával, a Krétakörrel előadott, Cocteau-ból átírt A nagy játék volt, de hát ez csak ízlés dolga. Süsü egyszerre tud játékos maradni és mélyre menni, miközben színészeit vásott rögtönzésekbe hajszolja. A mindenféle színházakat kedvelők szűk körében Süsü sztár. Dolgozik is rogyásig, váltott társakkal, változatlan intenzitással, miközben azért a biztonság kedvéért elvégezte a rendező szakot. Lehet, hogy túl sokat is dolgozik.

Elvi alapvetés, gyakorlati következményekkel

Schilling Árpád avagy Süsü feltűnően tehetséges fiatalember. Évek óta rendez, nagyon jó előadásokat hoz létre, és csinált már néhány pompásat is. Mind közül a legjobb lazán szervezett társulatával, a Krétakörrel előadott, Cocteau-ból átírt A nagy játék volt, de hát ez csak ízlés dolga. Süsü egyszerre tud játékos maradni és mélyre menni, miközben színészeit vásott rögtönzésekbe hajszolja. A mindenféle színházakat kedvelők szűk körében Süsü sztár. Dolgozik is rogyásig, váltott társakkal, változatlan intenzitással, miközben azért a biztonság kedvéért elvégezte a rendező szakot. Lehet, hogy túl sokat is dolgozik.

Kifejtés, mely a szomorú végkifejletig vezet

A Kamra májusi bemutatója Kolhaas "Lócsiszár" Mihály történetének lószempontú átirata volna. Heinrich von Kleisttől egészen a legutóbb visszavágó Mel Gibson-filmig elég sokan elmondták már ezt az esetet ahhoz, hogy érdemes legyen hozzá új szempontokat keresni. De a lovak - a történet elindítói és ürügyei, akikről aztán többnyire mindenki megfeledkezik - ezúttal sem jelentenek túl sokat. Igaz, ők szolgáltatják végül a kicsit szájbarágós és nagyon aktuális tanulságot arról, hogy igazságosnak induló és igazságtalanná fajuló öldöklések során többnyire olyanok is lecsókolbásszá válnak, akiket megmentendő indult az egész hajcihő. Most végre a lovak beszélhetik el gazdájuk történetét, de ebben a történetben is idegenek maradnak, vagy csak mesélők és szellemes betétek. Szó sincs új, sajátos lói szempontokról; a mese maradt, ami volt, legfeljebb egy jó hosszúra sikerült poénnal lett gazdagabb.

Az előadásban nagy igazságtalanságok és nagy kegyetlenségek történnek, csecsemőket passzíroznak péppé, városokat gyújtanak fel, embereket négyelnek, de az egész nem látszik túl fontosnak. A szereplők ládából bújnak elő, bábszínháziak, egyedül a lovak emberek, nekik vannak érzelmeik meg értelmük, de nekik az eseményekhez nincs közük. Kívülállók. Viszont jól énekelnek. Vissza-visszatérő betéteik az előadás legszórakoztatóbb részei, csakhogy egy óra sem kell hozzá, hogy az ő játékaik is mechanikussá, manírossá váljanak.

A többi szereplő pedig előadja a szokásos szomorú históriát arról, hogy egy törvénytisztelő kisember, ha rájön, hogy a törvény, amiben úgy bízott, nem védi meg, ámokfuttában próbálja mégis helyrebillenteni a kizökkent rendet, míg rá nem döbben, ez az egész nem az ő rendje, és ő úgyis csak a rövidebbet húzza. A szöveg (Tasnádi Istváné) szellemes, korrekt, mégis mintha a színészek néha csak azért küzdenének, hogy előbbre cipeljék a cselekményt, mondják a történetet, meg mutatják, haladjunk már, irány a végkifejlet. Semleges anekdota marad az, aminek vérforraló igazságtalanságnak kellene látszania. Az elmesélendő mese a társulat fölé kerekedik.

Süsü most is szellemes, ügyesen használ tárgyakat, a dolgok átalakulnak, az egyszerű eszközök életre kelnek, új életet, új szempontokat, új feladatokat kapnak. De mintha ezt a sok ravasz színpadi megoldást is kínjában, alibiből ötölte volna ki. Stohl Andrásra víz folyik, aztán homokban hempergőzik, hát persze hogy sáros lesz, már egészen rambós: a trükkös megoldások, a nézőnek címzett kiszólások igazi ok és hely nélkül a giccs felé közelítenek. Pedig külön-külön tényleg szellemesek.

Az előadás összes része külön marad: több előadásra, több koncepcióra potyog szét. A lovak nem szervesülnek a történetbe, a történet dekoratív, játékos képei nem szervesülnek a politikai és erkölcsi tanulsággal kecsegtető népmesébe, néhány bosszantó színpadi sztereotípia (a gonoszkodó várúr és a homo-erotico-gonoszkodó kísérete, például) meg mindenhonnan kilóg. Ez is csak ízlés dolga, de a dekorativitás a legmókásabb: mintha Fellini Rómájából szalasztották volna a német fejedelmet, tanácsosait és kancellárját.

Úgy tűnik, a rendező (talán először eddigi pályáján) a színészekkel sem találta meg a közös hangot: beléjük törött a bicskája, a régi manírok voltak a keményebbek. A lópárosé a legtöbb játéklehetőség, és ők alaposan ki is használják, amit lehet. Szirtes Ági és Fekete Ernő az előadás két befutója, Lukáts Andor Lutherje pedig az egyetlen figura, aki nem papírból van, és így aztán mélységei is tudnak lenni. Még Terhes Sándornak is csak a technikázás marad, igaz, jól csinálja.

Szomorú végkifejlet, végezetül kicsiny vigasz

Schilling eddig abban volt nagyszerű, hogy csodát tett a színészekkel, átlelkesítette őket, hihetetlen energiákat, mélységeket hozott ki belőlük, és a tetejébe tele volt ötlettel. Kevés eszközzel, üres színpadon is változatos, tarka-barka és közben rettentő intenzív világokat tudott teremteni. A múlt idő persze indokolatlan, a ló is botlik néha, de ebben az előadásban épp két legértékesebb tulajdonsága nem érvényesül. Nehéz dolog lehet a párhuzamos színházak találkozási pontján egyensúlyozni. De hát nála ez még mind a kezdet kezdete: csak ki kell várni a folytatást.

Deutsch Andor

Tasnádi István Kleist nyomán: Közellenség; szereplők: Stohl András, Szirtes Ági, Fekete Ernő, Kiss Eszter, Lukáts Andor, Terhes Sándor, Szabó Győző, Rajkai Zoltán, Rába Roland, Kocsis Gergely; díszlet: Bartos András; jelmez: Varga Klára; zene: Kiss Erzsi és Monori András; mozgás: Magyar Éva; rendezte: Schilling Árpád

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/21. (05. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...