Az idén 55 esztendős, szikszói születésű történészprofesszor Miskolcon érettségizett, majd 1970 és 1975 között folytatott dicséretes előmenetelű egyetemi tanulmányainak eredményeképpen (ebből két év a debreceni, három pedig a budapesti bölcsészkaron) történelem-német szakos tanári diplomát szerzett. Pályafutásának első szerény állomását a kispesti Landler Jenő Gimnázium jelentette, ám a tehetséges ifjú tanerő három röpke év után, 1978-ban átkerült az MTA pedagógiai kutatócsoportjához, ahol tudományos segédmunkatársi beosztást nyert. Ugyanebben az évben ismerhette meg Tőkéczki László nevét az értelmiségi olvasóközönség, hiszen hősünk ekkor publikálta első írását a korszak kedvelt hetilapjában, a Kritikában. Tőkéczkit az a Pándi Pál főszerkesztő fedezte fel, aki úgy is, mint Aczél György benső meghittje, szívén viselte a friss szemléletű, de azért persze váltig megbízható új tehetségek pátyolgatását. Bizony, napjaink elokvens konzervatív közbeszélője úgynevezett "Pándi-boy"-ként lépett a nyilvánosság elé, hogy a Népszabadság kihelyezett kultúrrovataként működő hetilapban a marxizmus esélyeit latolgassa. Szerkesztőségi vitaindító cikke
az iÆúság és a marxizmus
"találkozásának" problémáit, zavaró tényezőit volt hivatva megvilágítani, s e föladatának Tőkéczki írása fényesen megfelelt. A cikk egyes passzusait máig élvvel idézgetik balliberális értelmiségi társaságokban, meg szerte az interneten, s mi sem tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy röviden citáljuk a neves szerző állításait:
"A marxizmushoz való eljutásnak két feltétele van:
1. szubjektív-egyéni érdeklődés, minőség, lehetőség:
a) gondolati azonosulás,
b) érzelmi azonosulás;
2. intézményes formák, módszerek, lehetőségek:
a) iskolai keretekben,
b) "közéleti" keretekben.
A két feltétel közül az elsőt fontosabbnak tartom, mert ez az utóbbiak megléte nélkül is elvezethet valakit a marxizmushoz, míg az utóbbi az előbbi hiányában legfeljebb >>kaméleonokat(Kritika, 1978/2. 6-7.)
Tőkéczki cikke egyébiránt a legkevésbé sem tekinthető hurráoptimistának, hiszen hosszan sorolja a világnézeti nevelés, valamint az iskolai-közéleti formális marxizmus gyengeségeit. Sőt részletesen taglalja a társadalmi környezetnek a marxizmus átélt befogadásával szemben ható tendenciáit (pl. "25 év sulykolt antikommunizmusaÉ az új individualizmus kispolgári jelenségei"), s figyelemre méltó módon jelzi, hogy nézete szerint a vallásos életvitel jelenti az egyetlen intézményes alternatívát a marxizmussal szemben. A nacionalista hangulatok terjedését is szóba hozza, mondván: "Világszerte észlelhető tendenciáról van szó, persze, de nem magyar sajátosságok nélkül. Történelmünk eme rákfenéje is alkalmasnak látszik világnézeti alapozásra."
Azóta jó néhányan megérdemelten Tőkéczki fejére olvasták e cikket, de kevés figyelmet szenteltek annak a ténynek, hogy az 1978-as írás több szempontból is a szerző gondolatvilágának stabil sarokpontjait jelzi. Így elsősorban is egyértelműsíti, hogy Tőkéczki a marxizmus mellett egyedül a vallást tekinti reális, a morális alapokat biztosítani képes ideológiának; másodsorban kidomborítja, hogy az iskolai oktatásnak mily komoly szerepet kell kapnia az ideológiai nevelésben; harmadsorban pedig érzékelteti a szerző viszolygását a kozmopolita hatásoktól és az önző individualizmustól. Dúsan terjengő közírói munkásságának mindmáig visszatérő mozzanatai ezek az 1978 táján kijegecesedett eszmék.
Ideológiai útkeresései közepette Tőkéczki ekkortájt nemcsak Marx-szal kokettált, de rátalált egy másik szakállas bácsira, Kálvinra is. A Felsődobszán konfirmált református ugyancsak a kruciális 1978-as esztendőben csatlakozott a Kálvin téri gyülekezethez. Csak ámulhatunk, hogy a többes identitást történészként, a szocialisták hívő tagozatát pedig publicistaként oly felette problematikusnak ítélő úr mily magától értetődő könnyedséggel idomult e kettős szerephez.
A nyolcvanas évtized folyamán Tőkéczki László tempósan nyomult előre. A csepeli Ho Si Minh Főiskola után (a derék történészt láthatólag kísértik a balos mozgalmárnevek), 1985-től az ELTE pedagógiai tanszékén tanított neveléstörténetet, majd 1989-től átkerült a művelődéstörténeti tanszékre, ahol docensi kinevezést nyert. Mindmáig itt rezideál (ma már természetesen mint professzor), s oktatóként tagadhatatlan népszerűség övezi személyét a történészhallgatók körében. "ráin, mint annyi más tanártársának, úgy neki sincs ellenére aktuálpolitikai kiszólásokkal fűszerezni előadását, melyek hol az uniós csatlakozással szemben táplált ellenérzéseiről, hol pedig a feneketlen egyéni szabadság gyakorlatának elutasításáról árulkodnak.
A református közéletben
is mind nagyobb aktivitást tanúsított Tőkéczki a nyolcvanas évek utolsó harmadában, így részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, valamint a Protestáns Szemle újraindításában.
A rendszerváltás évei immár egyértelműen a politikai jobboldalon találták Tőkéczki Lászlót, s innen - példás jellemszilárdságról tanúbizonyságot téve - azóta sem mozdult el. Mindazonáltal több új tisztség is megtalálta ez idő tájt e derék tudóst: 1991-től a Hitel szerkesztője, alapító tagja lett a Duna TV kuratóriumának, s alelnökként bekerült a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vezetőségébe is. Ez utóbbi minőségében sokak szerint volt némi szerepe abban a puccsszerű főszerkesztőváltásban, amely 1994-ben a Valóság című folyóirat élén lezajlott, s amelynek végeredményeképpen ő maga került a tekintélyes periodika redaktori tisztébe. A Valóság főszerkesztőjeként - a példányszám bámulatos ütemű csökkentésével párhuzamosan - missziójának tekintette, hogy a jobboldal 1994-es széthullását követően létrejöjjön egy új, ütőképesebb konzervatív szövetség. Tőkéczki, miközben a legkülönfélébb jobboldali napilapok hasábjain fáradhatatlanul rótta az MSZP-SZDSZ-koalíciót ekéző meg a másságkultúrán öklendező sorait, addig a Valóságot a formálódó jobboldali egység egyik meghatározó szellemi műhelyévé tette, ahol a fesz és pöf nélküli eszmesúrlódásban Bod Péter Ákostól Löffler Tiboron és Járai Juditon át Fricz Tamásig megannyi konzervatív kiválóság megmutatta magát. (A reménybeli miniszterelnöki főtanácsadó, Schmidt Mária is e helyütt publikálta egyik zsengéjét.) Tőkéczki komoly segítséget nyújtott abban is, hogy a Fidesz átevickélhessen az ideológiai túlpartra, s hogy a bizalmatlan MDF-es értelmiségi fogyó holdudvar leküzdje zsigeri ellenkezését. Maga a jeles történész is, noha 1994-ig nem takarékoskodott a Fideszt dehonesztáló borsos jelzőkkel és minősítésekkel, 1995 után nemcsak kiállt a lendületesen irányt váltó párt mellett, s sürgette egy "Polgári Szövetség" létrehozását, de még az MDF elsatnyulását is szükségszerű fejleménynek nyilvánította.
A polgári kormány évei alatt újabb komoly és megtisztelő feladatok vártak a nemzeti oldal ernyedetlenül szorgoskodó munkására. Így például a valóságos belső miniszterelnöki tanácsadó négy évig a Magyar Könyv Alapítvány vezetőjeként tevékenykedett, s e téren kifejtett működését valóban nem érheti gáncs. Mint kurzustörténész ő volt hivatva hitelesíteni a Fidesz pálfordulását, valamint helyrepofozni a nemzeti konzervatív tradíciót. Így például ő végezte el a Fidesz számára mind terhesebb örökséggé váló Bibó István leértékelését, akit egyik tanulmányában a zsidótörvényeket megszavazó Ravasz Lászlóval kontrasztálva így jellemzett: "Bibó István - egyéb érdemei és kvalitásai mellett - emberileg kétségtelenül rendkívül etikus figura, ugyanakkor a szó európai értelmében mégis a nyugati szalonbaloldali szemléletet képviselte. Ahhoz a baloldali francia értelmiségi típushoz állva közel, aki mindig megérteni akarta a szocializmust és a Szovjetuniót is, bár tudta, hogy >>vannak bajokellenes szervezkedésnek kikiáltott Magyar Közösség-ügy kapcsán bebörtönzik, lemondott tisztségéről, s azt írta visszaemlékezéseiben, hogy >>inkább okos voltam, mint bátorTörténelem, eszmék, politika. Kairosz, 1999, 353. o.)
Eme rabulisztikus érvelésű gondolatmenet megannyi párdarabját gyártotta le Tőkéczki az évek során, s így vált interpretációjában mondjuk a Horthy-rendszer "egy saját törvényeit komolyan vevő, íratlan alkotmányú parlamentáris jogállammá".
A Terror Háza alapító kurátoraként is brillírozó
historikus legnagyobb történetírói teljesítményét mégis mint Tisza István-apologéta nyújtotta, hisz - több szempontból is bízvást problematikusnak nevezhető - életrajzi monográfiájában valósággal glorifikálta e vitán felül nagy formátumú történelmi személyiséget.
Mindeközben Tőkéczki a hírlapi publicisztika efemer műfajában sem szüneteltette a tevékenységét. Liberálfób cikkeiben rendre a jobboldali közirodalom ismerős témái bukkannak fel: harc a történelmi egyházak előjogaiért, a hagyományos értékek védelme, a másságterror fölhánytorgatása, bátor küzdelem a diákjogok ellen, a "megélhetési antifasiszták" lankadatlan ostorozása stb. A roma gyerekekről szólva a "mosdatlanság jogát" fölemlegető írásocskáknál azonban idővel mind fontosabbá vált a nyílt kampányolás. Nem meglepő hát, hogy 2001-től Tőkéczki is helyet foglalt az ATV mára legendává nemesült jobboldali sajtóklubjának tojásdad asztalánál. A viszonylagosság eklatáns példájaként említhető meg, hogy Bencsik András és Bayer Zsolt társaságában hősünk higgadtságá-val és mértéktartásával tűnhetett ki. Bár a szélsőséges és hiszteroid megfogalmazások Tőkéczki lelkületétől sem teljesen idegenek, amit jól igazol, hogy 2002 elején egy esetleges jobboldali vereséget csak "öngyilkos felbomlásként" volt képes értelmezni.
Habár a végül mégiscsak beütő krach jócskán megviselte Tőkéczkit, az egykori kemény futballhátvéd azért állta a sarat, s kivette a részét a kármentés munkálataiból. Így nevét - az Orbán Viktoré és a Martonyi Jánosé mellett - ott találjuk a 2002-es Szövetség a Nemzetért Polgári Kör alapítói között, s polgári körös vendégelőadóként az évek során valósággal körbehaknizta az egyik Magyarországot. Természetesen a határon túl, így Tusnádfürdőn is vállal fellépéseket, s a Magyar Nemzettől a Vasárnapi Újságig mindahány jobboldali médium igényt tart sokirányú tájékozottságára és borotvaéles logikájára (mellyel Gyurcsány "KISZ-führert" morális hullának ítéli). Ilyen adottságokkal dúsan megáldva nem csodálható, ha nemcsak a református egyház Duna melléki egyházkerületének világi főjegyzői székébe ereszkedhetett, de az illetékesek Hankiss Ágnes mellett is helyet szorítottak neki a HírTV stúdiójában. A so-kat próbált történész és politikai elemző ugyanis néhány hónapja egy korábbi cikkének szellemében (Te is lehetsz médiasztár, 1997. május 5.) immár a Sorok között című produkcióban csillogtatja képességeit. Nos, Csintalan Sándorral összemérve Tőkéczki László a HírTV intellektuális adujának tűnik föl, ámbár virtigli durchmarsot a jelek szerint vele sem lehet majd véghezvinni.
