Naponta kétszáznyolcvannyolcszor - a kutatók szerint ennyit hazudunk átlagosan. Ebben persze már benne van az is, amikor nyolc óra tizenhárom perckor a "Tessék mondani, mennyi az idő?" kérdésre orvul azt feleljük, negyed kilenc. Szigorúan véve ilyenkor is kimerítjük a hazugság fogalmát, hiszen tudatosan és szándékosan becsapjuk a másikat.
Mielőtt elszégyellnénk magunkat, vessünk egy pillantást az állat-, sőt a növényvilágra: például az ártatlan orchideák közül némelyik éppen a notórius hazudozásának köszönheti létét, hiszen a nőstény darázs illatának imitálásával csalja magához a hímet, hogy az beporozza.
Természetesen a gyerekek sem az igazság bajnokaként kezdik pályafutásukat. "vodáskorban természetes a konfabulálás; Vekerdy Tamás pszichológus kifejezésével a valóság össze-mesélése a fantáziával. A pincében lakó zöld manók, ágy alatt bujkáló oroszlánok a kisgyerek számára valóságosak, baj csak akkor van, ha hét-nyolc éves kor körül még mindig nem "költöztek el". De a kamaszkor, a szenvedélyes igazságszeretet kora sem mindig őszinte, a serdülő hazudni fog, ha faggatják, mivel így próbálja megvédeni formálódó személyiségét.
A hazugság fogalmával körülbelül ötéves korunkra tisztába jövünk, de az már "felnőttfeladat", hogy valaki belássa: a hazugság rombol, és mivel a közösségi lét a bizalomra épül, a csalás éppen ezt kezdi ki. Bizonyos helyzetekben az igazság eltitkolása mégis szinte kötelező. Franciaországban ismert a mondás, hogy úgy hazudik, mint egy orvos. Az etikai, morális normák sokszor fittyet hánynak az igazságra.
"A társadalomban önszabályozó módon alakulnak ki azok az elvárások, melyek egy láthatatlan vonalat húznak a még elfogadott és a már nem tolerált viselkedés között. Amit a köznyelv kóros hazudozásnak nevez, az a problémának csak nagyon szűk rétege - mondja Süle Ferenc pszichiáter. - Aki elképesztő történetekkel áll elő, lehetőleg ellenőrizhetetlen fantáziákat mesél valóságként, és ezáltal élvezi a társaság elismerését, csilloghat, fürödhet a rá irányuló figyelemben, az a klasszikus hisztériás személyiség. A mások manipulálását, becsapását művészi szinten űző szélhámos - aki nem is csak anyagi, de érzelmi javakhoz jut ilyen módon, és az egészséges embertől eltérően nem fél a lelepleződéstől - a pszichopata."
Nem kell azonban pszichopatának lenni
ahhoz, hogy hazudjunk, hiszen az ilyesmi a konfliktuskezelés egyik leghatékonyabb eszköze lehet. Ha például egy görbe éjszaka után, másnaposan ébredve nem azzal magyarázzuk munkahelyi távolmaradásunkat, hogy "atomrészeg voltam tegnap", hanem azzal, hogy "fáj a gyomrom", máris könnyedén megoldottunk egy problémát. És még azzal is áltathatjuk magunkat, hogy "voltaképpen igazat mondtunk".
A hazugság legsúlyosabb kóros formája az elmebetegségekben jelenik meg (lásd Csillagok háborúja című keretes írásunkat). Kevésbé súlyos pszichiátriai kezelteknél - például a neurotikusok esetében - ez a tudattalan működés tuda-tosabbá válik. Bizonyos érzések, indulatok elfojtásával, letagadásával a beteg elkerülheti a valósággal való fájdalmas szembesülést. Ezzel azonban viselkedése hamissá válik - saját maga és mások felé is. Az önámítás esetében azonban mégsem beszélhetünk "tiszta hazugságról", hiszen az átverés igazi természete nem más, mint egy másik ember becsapása.
"M. főiskolai csoporttársam volt, azt mondta, még az idegenlégióban kapta a nevét - meséli Orsolya, 29 éves pedagógus. - Állandóan pakolta magát, azzal jött, hogy a suli legjobb nője szerelmes belé, Mercedese van, budai villája. Az elejétől kezdve gyanakodtunk, röhögtünk rajta, de csak akkor durvult be a dolog, amikor bulit szervezett a balatoni luxusnyaralójába. Képzelj el egy lepattant szerszámoskamrát valahol Somogy megyében, na, az volt a luxusnyaraló. Amikor beléptünk, kirakott az asztalra három uborkát, aztán ránk zárta az ajtót és eltűnt. Az ablakon menekültünk el. Hétfőn a főiskolán, mintha mi sem történt volna, vigyorgott: >>Ugye, jó volt a buli?"Akármilyen tudatos vagy tudattalan nyereség származik is a hazugságból, az emberi érintkezésben hosszú távon nem kifizetődő. A hazugság megmérgezi, tönkreteszi a bensőséges viszonyokat" - mutat rá Süle Ferenc. Az igazán mély, őszinte kapcsolatban elvárjuk, hogy a másik még jóindulatból se füllentsen nekünk, de szembesítsen a hibáinkkal. Minél intimebb, erősebb egy kapcsolat, annál jobban rombolja a hazugság.
"Amikor a nem verbális kommunikáció nem támasztja alá a verbális kommunikációt, inkongruencia lép fel, a közlés hitelessége csökken. Ezt az ember
nem tudatosan, de észleli,
az információ küszöb alatt jön át - mondja Fung Emília beszédtanár. - Egy hétköznapi helyzetben ritkán fogalmazzuk meg magunkban, hogy a másik most átver, sokkal valószínűbb, hogy kínosan kezdjük érezni magunkat, idegesít a szituáció, ki akarunk lépni belőle. Érezzük, hogy a verbális információ alatt futó nem verbális jelzések ellentmondanak; ennek hatására megváltoztatjuk a magatartásunkat, más témát keresünk vagy egyszerűen odébbállunk."
A leggyakrabban azokban az esetekben érzékelhetünk ilyesmit, ha nyilvánvaló átverésről van szó. Ha például valaki "kis befektetéssel járó hatalmas nyereséggel" kecsegtet, akkor a meggyőzőnek és kikezdhetetlennek tűnő érvek közepette is valamiféle rossz érzésünk támad, bár vannak, akik ennek ellenére is vállalják a rizikót.
Ha ezeket az ösztönös észleléseket elemezni próbáljuk, kiderül, hogy közlésünk megjelenik a testi stilizációban is, azaz a testtartásban, a gesztusokban, a mimikában, a térközszabályozásban, a testkontaktusban, a hanglejtésben. Amikor spontán hazudunk, túljátsszuk a szerepet, nagyobb gesztusokat, intenzívebb mimikát használunk, gyakran felcsúszik a hangunk, önkéntelenül ráteszünk egy lapáttal, emiatt a hallgatóban értetlenség fogalmazódik meg. Aki szándékosan lódít, nem vagy kevésbé tartja a szemkontaktust: ez az egyik legbiztosabb jelzés. Persze egy szituációban mindezt nem külön-külön, hanem egységesen érzékeljük: jól érzem magam, vagy ki akarok szállni.
De vannak profik, akik képesek összehangolni a metakommunikáció eszközeit, a nem tudatos közléseket tudatos szintre emelni. Tudják, hogy aki hazudik, annak megemelkedik a pulzusszáma, másképp működik a vegetatív idegrendszere is; ők az ösztönös észlelésen túl képesek tudatosítani ezeket a jelzéseket. Amióta a média fontos szerepet játszik a politikában, a kommunikáció tudománya jelentős iparággá változott. Szakemberek hada dolgozik a háttérben, akik - különösen politikai kampányok esetében - minden mozdulatot megterveznek a hitelesség érdekében. Pontos forgatókönyv írja elő, milyen hosszú legyen egy-egy mondat, közte a szünet, hány másodpercig kell a partner szemébe nézni.
Valamilyen szinten mindenki megtanulja a testbeszédet. Szocializációnk során egyre ügyesebben kommunikálunk, legyen szó akár hazugságról, akár őszinte közlésről. Míg a kisgyerek a szája elé kapja a kezét, ha füllent, a felnőttnél ugyanúgy elindul ez a mozdulat, de legfeljebb egy futó orrérintés lesz belőle, ami talán át sem lépi a tudat küszöbét a befogadóban. "De a dolog pozitív oldalát nézve - teszi hozzá Fung Emília - kiderül, hogy éveink gyarapodásával az igazságot is sikeresebben tudjuk közölni, nem csak a csalafintaságot."
Mégis több kutatás eredménye figyelmeztet, hogy a velünk született vagy megtanult képességek ellenére sem vagyunk kellőképpen felvér-tezve a hazugsággal szemben. Legtöbbünk jó, ha az esetek felében észleli a hamisságot, aki pedig már nyolcvan százalékban képes azonosítani az átverést, kimondottan tehetségesnek számít. Amikor pedig a sánta kutyát érjük utol hamarabb, csak a műszerekben bízhatunk.
Tokai Márta
Csillagok
háborúja
Vajon beszélhetünk-e valótlan állításokról, ha a beteg nem tudatosan és szándékosan, hanem téves eszméjének, hallucinációjának megfelelően beszél és cselekszik - amit ő valóságként él meg? Nem igazán. Inkább arról van szó, hogy a beteg "ébren álmodik", és valóságosnak éli meg elképzeléseit.
Súlyos esetekben, amilyen például a pseudologica phantastica, egy egész saját világot épít föl, tudattalan mechanizmusok által - ily módon védve magát az ellenséges, fenyegető valósággal szemben. "A megszállott kifejezés pontosan tükrözi, hogyan képesek a tudattalan erői elborítani az embert: ilyenkor a tudatos egó a tudattalan szolgálatába áll - mondja Süle Ferenc. - Egy sci-fi meg sem közelíti azt a csodálatos világot, amit a betegek képesek kidolgozni. Sőt! Rengeteg szektát ismerünk, amelyek valamiféle tudományosnak álcázott fantáziavilágban élnek! Az egyik vallási csoport tagjai azért követtek el tömeges öngyilkosságot, mert hittek abban, hogy így juthatnak az Orion-csillagködbe, ahol magasabb rendű élet vár rájuk."
A határeseti, ún. borderline kórképeknél gyakori, hogy a beteg arról számol be, hogy szellemeket lát, azok irányítják tetteit, és pontosan le tudja írni, honnét jönnek ezek a lények, és mik a szándékaik. A Csillagok háborúját is lepipáló rendszereket képesek felépíteni, azzal a különbséggel, hogy számukra ez a film sosem ér véget. De ami a legfontosabb: ebben a fantáziavilágban a beteg megkapja mindazt, amit az életben nem - rangot, megbecsülést. Érdekes azt is megfigyelni, hogy koronként hogyan változnak ezek a képzetek: míg régebben patás ördögként jelent meg a gonosz, manapság Darth Vader köpönyegébe bújik.
Poligráf
Már a XIX. század végén megjelent a hazugságvizsgáló, a poligráf, amely szervezetünk különböző fiziológiai változásait jelzi, ha nem vagyunk őszinték. "Valójában nem is a hazugságot kísérik ezek a reakciók - mondja Kerekes Tamás, a BRFK kriminálpszichológusa -, hanem a leleplezéstől való félelmet. Ha nincs következmény, nem kell tartani büntetéstől, nem jelenik meg az a stressz, ami felpiszkálja a vegetatív idegrendszer működését. Ezt a félelmi reakciót mutatja ki a vizsgálat: a vérnyomás emelkedik, az izzadságmirigyek tevékenyebben működnek, jobban verejtékezik a bőr, megugrik a pulzusszám. Eleinte csak a vérnyomást mérték, abból a megfigyelésből kiindulva, hogy aki hazudik, az elvörösödik és felmegy a vérnyomása. Később felfedezték, hogy a légzés is változik, manapság pedig már egészen új technikákat is alkalmaznak: a hangstressz-analizátor például a hangszín változását követi. De a modern agykutatás eredményeit is felhasználják: mivel az agy más-más területei aktivizálódnak különböző szituációkban, ezt képalkotó eljárással ma már meg lehet figyelni."
A bűnügyi vizsgálatok arra a nagyon egyszerű tényre építenek, hogy az adott bűncselekmény részleteit csak az ismerheti, aki elkövette. Ha a gyilkos eszköz például egy kés, és a vizsgált személynek egyéb lehetséges elkövetési tárgyak között bemutatják ezt is, ha valóban ő a bűnös, feltehetőleg hazudni fog, ha felteszik a kérdést: "Tudja-e, hogy ezzel követték el a bűncselekményt?" A régi műszernél ilyenkor megjelennek (vagy nem jelennek meg) a különböző fiziológiai elváltozások: pulzus-, vérnyomás-növekedés, verejtékezés stb., az agyi képalkotó eljárásnál viszont látni lehet, hogy egy olyan terület válik aktívvá, ami csak akkor működik, ha már ismert dolgot lát az ember.
A gép a vizsgálat típusától függően nyolcvan-kilencven százalékos megbízhatósággal dolgozik. Nem könnyű átverni, hiszen az is kiderül, ha valaki ezzel próbálkozik. "Ami problémát okozhat - mondja a kriminálpszichológus -, hogy gyakran előfordul, mire sor kerül a poligráfos vizsgálatra, a gyanúsítottnak - mivel már ezerszer hallotta ugyanazt a kérdést - kioltódhat a reakciója. Az eljárás persze önkéntes, és mivel nem százszázalékos megbízhatóságú, önmagában nem fogadható el bizonyítékként. Ha viszont a vizsgálat derít fel egy addig ismeretlen részletet, el kell fogadni az eredményt."
Az egész persze nem olyan izgalmas, mint sokan képzelik. Sőt annyira monoton, hogy van, amikor a vizsgálat közben elalszik a gyanúsított. Akkor legalább biztosan nem hazudik.
