Lévén láncdohányos, valamint olyan ember, aki többször is megpróbálta a pipázással kiváltani (sikertelenül) a rettenetes cigit, mintegy izzó érdeklődéssel kerestem fel a címe alapján nagyszabásúnak ígérkező kiállítást. Csalódnom kellett. A félreeső folyosón és egyetlen apró körteremben prezentált tárlat lehangolóan szegényes, mintha a hatalmas szivarok élvezete helyett csak a szomorú csikkeket kellene szednie a látogatónak. Mindjárt az egyik első táblán Jean Nicot minden információt nélkülöző portréjába ütközünk, a szórólap szerint az ő emlékére alkotta Linné a Nicotiana Tabacum elnevezést. Ugyanakkor az internetes keresés során arra az eredményre juthatunk, hogy Nicot (1530-1604) mint portugál követ igen sokat tett a dohány franciaországi elterjedéséért, és a botanikus Delechamp az ő neve alapján alkotta a herba nicotiana nevet, továbbá, hogy a német Reimann és Posselt 1828-ban, a nikotin izolálása után ajándékozta Nicot nevét az anyagnak. Linnéről nem esett szó. Mármost kinek higgyünk? Magam a Wikipediának, azért is idézem.
Miután ily korán megrendült a bizalmam a kiállítás adatközlé-sében, már csak füstbe ment tervként lézengtem a szűkös térben. Néhány dohányzó író portréja. Minek? Kinek? Két üvegszekrényben régi cigarettásdobozok porosodnak. Elszórva néhány rossz pipa. Az Ecserin látni ilyesmit. Egy asztalnál két bábu: derűsen kávézgatnak és füstölnek, mint az életben. Ja igen, a dohányzási kultúráról egy-két budapesti kávéház fényképe ad hírt.
Xeroxanyagok, közepes minőségű fotók, az egész valami koncepciótlan és vértelen zagyvalék. Külön szórólap tájékoztat a nargilé, azaz a vízipipa mibenlétéről. Ez alapos és rendes, de miért pont csak a vízipipa? Nagyjából tíz perc, azaz egy cigi végigszívása alatt megtekinthető. Ez letelvén, kimentem az utcára, dühösen rágyújtottam, aztán három szippantás után földhöz vágtam a csikket. Ha mindez dohányzás elleni propaganda, a kiállítás elérte célját.
Mezőgazdasági Múzeum, megtekinthető augusztus 15-ig
