Az ilyen ezotériaközeli témák esetén a kétkedő ember akadékoskodására általában az a válasz, hogy a tudomány sem tud mindent. Attól, hogy valamit nem értünk - folytatódik az érvelés -, az még működhet. A fűzfa kérgének hatóanyagáról se tudták évszázadokig, hogy hogyan fejti ki a hatását, mégis használták, mert ennek ellenére csillapította a fájdalmat és a gyulladásokat.
Mindez igaz, azonban az ismeretlen hatásmechanizmustól függetlenül lehet azt vizsgálni, hogy tényleg működnek-e ezek a dolgok. Elképzelhető, hogy miközben szentül meg vagyunk győződve személyes tapasztalataink révén arról, hogy a lengyel pálca (lásd keretes írásunkat) használata segíti a föld alatti vízrétegek felkutatását, valójában ez nincs így. De további elmélkedés helyett nézzük inkább meg, hányféle problémába futhatunk, miközben egy ilyen jelenséget vizsgálunk. Így arról is tisztább képünk lesz, hogy vajon megéri-e megfizetni a varázsvesszős, pálcás ember szolgáltatásait vagy sem.
Pálcát törni
A vízkeresők legnagyobb része azt állítja, hogy módszere százszázalékos biztonságú, tévedhetetlen. Ezt gondolják azok is, akik érceket, drágaköveket vagy más tárgyakat próbálnak érzékelni egyszerű műszereik segítségével. Mindezt be lehet mutatni. Ha leteszünk a padlóra egy vízzel teli palackot, akkor ahhoz közelítve a pálca kileng. Ha próbaképpen egy üres palackot teszünk oda, akkor nem mozdul. A jelenség nagyon meggyőző. A kételkedők azzal vágnak vissza, hogy a pálcás ember csalt. Amikor a vízzel teli palackhoz közelített, picinykét megbillentette a kezét, és ettől a pálca rögtön elfordult. De ennek a véleménynek ellentmondani látszik az a megfigyelés, hogy olyan emberek kezében is elmozdul a pálca, akik egyébként nem igazán érdekeltek a kérdésben. Abban pedig amúgy is mindenki egyetért, hogy a pálcát az azt tartó ember mozgatja; a kérdés inkább az, hogy e tudattalan izommozgás vajon valami eddig ismeretlen érzékelésen alapul-e vagy sem.
A dolog akkor válik érdekessé, ha egy nem látott tárgy hatására is működik a jelenség, hiszen ez hasonlít a valódi, életszerű helyzethez. Először a kísérleti alany előtt takarjuk le a palackot egy nagy papírdobozzal és így ismételjük meg a kísérletet. Az eredmény valószínűleg változatlan lesz: teli palack esetén kimozdul a pálca, az üresnél nem. Itt csak azt vizsgáltuk, hogy a képesség működését nem gátolja-e, ha a tárgyat papírral fedjük le. Most következik az a lépés, amikor megpróbáljuk elválasztani a csalás vagy akaratlan önmegtévesztés lehetőségét egy esetleges különleges képességtől. Ebben a fázisban a kísérleti alany már nem látja, hogy a doboz alá üres vagy teli palackot teszünk-e. Erre mondják, hogy vakpróba - és ekkor kezdődnek a problémák. Az eddig százszázalékos pontossággal működő képesség hol működik, hol meg nem. Ha a kísérlet során egy százas futamot végzünk, és 50-50 alkalommal véletlenszerűen hol tele, hol üres palackot helyezünk a doboz alá, akkor 40 és 60 közti találatot fogunk kapni. Ha próbaképpen behívunk egy varázsvesszőzésben járatlan embert és azt kérjük tőle, hogy minden segédeszköz nélkül tippelje meg, vajon van-e víz a doboz alatti palackban, nála is ez lesz az eredmény. A pálca láthatóan nem segít a víz kimutatásában. Csakhogy még egy ilyen egyszerű kísérletet sem szoktak elvégezni a pálcások, így nem csoda, hogy teljesen hamis képet alkotnak saját képességükről.
Ezek után már jóval szkeptikusabbnak kell lennünk, hogy működik-e a képesség a szabad természetben. Itt a tesztek bonyolultabbak, és az derül ki, hogy a föld alá rejtett vízcsöveket, fémtömböket és egyéb tárgyakat ugyanúgy jelzi az inga, ha a kísérleti alany tudja, hogy ott van a tárgy, viszont megint csak nem jobb az eredmény, amikor a kísérletet vakon végzik el.
Ilyenkor a kísérleti alanyok azzal szoktak védekezni, hogy amiatt teljesítenek rosszul, mert a feltételek nem optimálisak. Felvetik - az eredeti állításukat cáfolva -, hogy a képességük ingadozó, nem mindig jön be, ezért nem vizsgálható tudományosan. Azonban ez a mentegetőzés a tudományos módszer, a statisztika teljes félreértésén alapul. A statisztikának épp az az értelme, hogy még halovány képességeket is ki tud mutatni megfelelő körülmények között. Az említett kísérletben például 60 feletti találat már éledező, 65-66 feletti pedig elég erős gyanút ébresztene abban a tekintetben, hogy az ingás tényleg ismeretlen módon "vesz" valami információt. Tehát közel se várnánk el százszázalékos teljesítést.
A mélyen fekvő vízrétegekkel, érctelepekkel, olajlelőhelyekkel már jóval nehezebb kísérleteket folytatni. Viszont össze lehetne vetni azoknak a kútfúró vállalkozóknak a találati arányát, akik alkalmaznak pálcásokat azokéval, akik nem. Erre vonatkozóan nincsenek pontos adatok, de úgy tűnik, hogy a pálcát nem használók nincsenek hátrányban. Ám üzletileg mégis kifizetődő ilyen felmérést használni, mert találat esetén ezt a szolgáltatást külön fel lehet számolni (legalább 10 ezer forint pluszt jelent), a hibázásnál pedig legfeljebb nem fizettetik ki a felmérést. A kútfúró nem járhat rosszul. A nem kellően tájékozott páciens viszont noha feleslegesen fizeti ki a szolgáltatás árát, még büszke is magára, hogy milyen gondosan járt el, hogy pálcás embert hívott.
Érdekes elgondolkodni azon is, hogy miért gondolja a legtöbb pálcás vízkereső, hogy módszere százszázalékos, miközben valószínűleg semmivel sem jobb, mint a véletlen találgatás. Lehet ez szimpla hazugság, de inkább önbecsapásra gyanakszunk. Az ingás tényleg úgy gondolja, hogy ő mindig talál, csak azt felejti el - magának is - hozzátenni, hogy "amikor a feltételek megfelelnek". Azt pedig, hogy mikor felelnek meg, utólag ő határozza meg attól függően, hogy éppen talált-e, vagy sem. Mivel nincs elmélet a módszer mögött, ezért bármilyen indok használható mentegetőzésre.
Tedd odébb az ágyad!
A pálca, inga használatának van egy másik válfaja, ez pedig a radiesztézia (radio = sugárzás, esztézia = érzékelés). A radiesztéta azt állítja, hogy a Földből a fizika által nem ismert, és fizikai eszközök segítségével kimutathatatlan, úgynevezett geopatikus (geo = föld, pathos = szenvedés) sugárzások áramlanak ki. A különféle sugárzásfajtákat egzotikus nevekkel illetik: vízér-, Hartmann-, Curry-, Szent György-, Ley-sugárzás stb. A radiesztéták felmérik a lakásban e sugárzások hálózatát, aztán javaslatot tesznek, hogyan rendezzük át a bútorokat. Elméletük szerint ha túl sok időt töltünk káros sugárzási zónában - például ott van az ágyunk -, akkor ez különféle betegségek kialakulásához vezethet. Gyakran ajánlanak olyan módszereket, termékeket, amelyek szerintük árnyékolni képesek a káros sugárzásokat.
Mivel ezek a feltételezett sugárzások ismeretlenek és emiatt a laborban nem tudjuk előállítani őket, az előzőekhez hasonló egyszerű kísérleteket sem tudunk végrehajtani velük. De azért van lehetőség, hogy jobban megismerjük, igazoljuk vagy cáfoljuk a jelenséget. Valójában a radiesztétáknak - a rendes kutatóorvosokhoz hasonlóan - úgynevezett epidemiológiai vizsgálatokat kellene elvégezniük, amelyek során összevetnék, hogy a különféle geopatikus sugárzásoknak kitett és ki nem tett emberek milyen arányban szenvednek különféle betegségekben. Mindezt természetesen "vakon" kellene végezni, azaz a lakásokban való felmérést végző radiesztétának nem szabad tudnia, hogy ott beteg vagy egészséges ember él-e.
Ilyen felmérés hiányában, a különféle hibák miatt egyszerűen lehetetlen összefüggést megállapítani a radiesztéták által feltételezett sugárzási mintázatok és az egyes betegségek között. E nélkül pedig a radiesztétáknak nem lenne szabad egészségre vonatkozó állításokat tenniük. Nem szabad egyrészt tudományos okból, de a fogyasztókat, betegeket védő jogi korlátozás miatt sem. Persze egy ilyen felmérés sok pénzbe kerülne, tehát tudnunk kell, hogy vajon érdemes-e belevágni?
A megbetegedések analízisénél hozzáférhetőbbnek tűnik a sugárzás létezésének a közvetlen vizsgálata. Ehhez állítsuk fel a következő, eléggé nehezen vitatható feltételezést: ha a geopatikus sugárzások léteznek, és ezek mintázatát pálcával vagy ingával a radiesztéták képesek feltérképezni, akkor elvárható, hogy egy adott lakást több radiesztéta által felmérve egymáshoz hasonló eredményeket kapjunk. Ha a felmérések eredményei teljesen különbözők, elég biztosak lehetünk benne, hogy a radiesztéták pálcája nem valamilyen ténylegesen létező sugárzás hatására reagál, hanem véletlenszerűen mozog összevissza. Ekkor természetesen értelmetlen a geopatikus sugárzásokról, azok mintázatáról beszélni, és légből kapottá válik a feltételezés, hogy a sugárzás betegséget okozhat.
A kísérletet több mint tíz évvel ezelőtt egy magyar fiatalember elvégezte, az eredményeket a televízió is bemutatta. Lakásába egymás után tucatnyinál több, magát újságokban hirdető radiesztétát hívott el, és mindegyikkel elkészíttette hálószobája geopatikus sugárzástérképét. Az eredmények teljesen különbözők voltak, nem utaltak semmiféle ténylegesen létező sugárzásmintázatra. Az ilyen kísérleti eredmények alapjaiban rengetik meg a radiesztézia elméletét és gyakorlatát.
A negatív eredményeket hallva e módszerek művelői vagy hívői általában a következő "végső érvhez" menekülnek: "Ezek a dolgok nem materiális síkon működnek, hanem szellemi, asztrális síkon, ezért a tudomány módszerével nem vizsgálhatóak." Ez az érv azonban elvéti a célt, azaz ez érvelési hiba, ami az ignoratio elenchi (lényegtelen konklúzió) néven ismert. A cikkben említett - és ahhoz hasonló - kísérletekben ugyanis nem tételeztünk fel semmiféle materiális magyarázatot, hanem csupán azt vizsgáltuk, hogy egyáltalán léteznek-e ezek a jelenségek.
konferencia
A Szkeptikus Társaság elsődleges céljának tekinti a tényeken alapuló racionális gondolkodás értékének, a tudomány eredményeinek ismertetését, valamint az irracionális, áltudományos irányvonalak kritikáját. Idén szeptember 17-19. között Budapesten rendezik meg a 14. európai szkeptikuskongresszust, ahol külföldi és magyar előadók tartanak előadásokat többek közt a parapszichológia, az alternatív medicina, a csodák, relikviák, titkos iratok, az evolúciótagadás, a 2012-es világvégejóslatok és a magyarok eredete témakörökben. A kongresszus nyilvános, az előadások nyelve angol. Bővebb információ a http://kongreszszus2010.szkeptikus.hu/ weboldalon található.
Lengyel pálca
Általában fémből készült, derékszögben meghajlított vékony pálca, az egyik legnépszerűbb eszköz, amit a radiesztéták használnak. Az egyik végét lazán a tenyerébe fogja az ember és hagyja, hogy az könnyen elforduljon. Az elmozdulás tudatos vagy tudattalan parányi izommozgások hatására következik be. A fő kérdés, hogy ezt az izommozgást vajon mi váltja ki.
(A szerző a Szkeptikus Társaság elnöke)
(Forrás: Gräff Zoltán: Eseteim radiesztétákkal (1999): http://www.zotyo.hu/para/radiesz.htm. A felmérés során a radiesztéták által készített rajzok: http://www.zotyo.hu/para/radirajz.htm)
