Magyar Narancs: Miféle labor a Kitchen Budapest?
Bircsák Eszter: Sokféle labor létezik. Van, amelyik egyetemhez kapcsolódik, és vannak a cégekhez kapcsolódó laborok, mint a miénk: a KiBut a Magyar Telekom támogatja. Egy nagy céggel a háttérben általában két útja van a labormunkának; vagy fentről kapsz egy tematikát, és ezen kell dolgozni, vagy azt csinálhatsz, amit akarsz. Nálunk van ez is, az is, de inkább az utóbbi.
MN: Ez elég jól hangzik. Hogyan lehet csatlakozni a KiBuhoz?
BE: Úgy tizenöt kutató dolgozik nálunk, kutatói ösztöndíjat, laptopot és labort adunk, ezért három hónap elteltével egy prototípust kell felmutatni. Főleg egyetemisták és frissen végzettek keresnek meg minket, egy önéletrajz, egy motivációs levél és egy személyes meghallgatás - ennyi a procedúra. Olyanokra számítunk, akiknek nemcsak izgalmas ötletei vannak, de emellett közösségi emberek, akik szívesen megosztják a tudásukat másokkal. Voltaképp ez a bekerülés a legfontosabb kritériuma, ugyanis egy klasszikus értelemben vett alkotó nem mindig kapható erre. Itt csak csapatmunka létezik: elmondod az ötleted, és azok közt, akik veszik a lapot, legyenek építészek, dizájnerek vagy bölcsészek, elkezdődik egy diskurzus. Az esetek nagy részében a felismerhetetlenségig átalakul a kezdeti elképzelés, ám ez általában jót tesz neki.
MN: A versbab hogyan jött létre?
BE: Jött egy programozó srác, aki nagyon szerette a verseket, és ismert egy kódolótechnológiát, amit egyébként az exportra szánt libamájak hűtésénél is alkalmaznak. Az együttgondolkodás során először azt találtuk ki, hogy melyik az a kódrendszer, ami sok ember számára ismerős, majd azt, hogy mi legyen a gyerek formája, hogyan tudod ezt a verskódoló koncepciót képbe fogni. A versbab végül egy villogó kis tárgy lett, amire rákódolhatsz például egy szerelmes költeményt, s ha odaadod a szerelmednek, egy weboldal segítségével vissza tudja olvasni azt.
MN: Miért éri meg a Magyar Telekomnak, hogy fenntartson egy ilyen kreatív játszóteret?
BE: Azt, hogy mi játszótér vagyunk, lehet jó és rossz értelemben is venni. A jó értelme az, hogy itt szabadon ötletelhetnek az emberek, ezzel együtt pedig olyan szintű tudás gyűlik össze, akár dizájn, építészeti vagy szociológiai téren, amit egy ekkora cég is könnyen hasznosíthat. Az például egy nagyon erős elvárás velünk szemben, hogy amikor egy új szolgáltatás vagy tematika napirendre kerül a Telekomnál, arra mi is reagáljunk a saját tudásunk szerint. A játszótér tehát nem csak dizájnkiállítási tárgyakat vagy szimpatikus kütyüket fejleszt, de piaci termékek kidolgozásában is részt vesz. Legutóbb például egy otthonőrző biztonsági rendszer dizájnját és mobil alkalmazását készítettük el, az iPhone-fejlesztő csapatunkkal.
MN: Egy ekkora cég szemléletét hogyan lehet összehangolni a Kitchenben uralkodó kreatív káosszal?
BE: Egészen más folyamat zajlik náluk és nálunk. Nekünk sokkal gyorsabb és dinamikusabb a munkamódszerünk, összeülünk, és elég gyorsan kiötlünk valamit - ezt kellett valahogy a céges gondolkodásmóddal összecsiszolni. De működik a dolog, egészséges az egyensúly a póráz és a szabadság között. A kutatókkal szemben sincsen kényszer, aki nem akar, mehet a saját feje után, senkinek sem kötelező a céges felkéréseknek eleget tennie.
MN: Amikor a saját fejetek szerint, szabadon kreáltok, egy-egy prototípus kifejlesztésekor ügyeltek arra is, hogy a végeredmény piacképes legyen?
BE: Volt egy olyan tervünk az elején, hogy a prototípusszint után megpróbálunk piacot is találni a termékeinknek, de hamar kiderült, hogy nekünk nincs kapacitásunk arra, hogy megtaláljuk pontosan azt a piacot, ahol egy versbabot el lehet adni. Eddig két, nálunk kifejlesztett terméket kezdtek gyártani, egy lámpát és egy tojás alakú, matyó mintás pendrive-ot.
MN: Ez nem tűnik soknak.
BE: Nem termékfejlesztő cég vagyunk, hanem egy olyan műhely, ahol az a cél, hogy a fiatalok kipróbálják magukat és az ötletüket. Ha valaki komolyan, üzleti alapon akar foglalkozni a termékével, befektetők és a KiBu közreműködésével valósíthatja ezt meg. Azt tapasztaljuk, hogy a hazai piac kevéssé nyitott a prototípusaink termékesítésére.
MN: Mindenki szabadon viheti, amit a KiBu-ban kifejlesztett?
BE: Az első két évben minden szerzői jog a kutatót illette meg, csak annyit kértünk, hogy tüntesse fel a KiBut mint fejlesztő helyet. Még most is nagyon kedvezők a feltételek, hiszen senki sem akarja kiszipolyozni a kutatókat, de most már nem 100 százalék szerzői jog jár, hanem ez attól függően változik, hogy a KiBu mennyivel járult hozzá az adott találmányhoz.
MN: Mi most a saját kutatásaitok fő iránya?
BE: Mostanában az Internet of Things, vagyis a hálózatba köthető eszközök kerültek előtérbe, melyek a közösségi oldalak divatját követve rólad vagy a környezetedről árulnak el dolgokat. Van például a BYMM nevű projektünk (Beat Your Mouse Movement - Győzd Le az Egeret Mozgalom), amivel bejutottunk a San Joséban megrendezendő Z01SJ Biennáléra. Itt azt mérjük egy szoftver segítségével, hogy hány métert teszel meg az egereddel, és ehhez párosítjuk azt az információt, amit az egészséged megőrzése érdekében gyalog, futva vagy bringázva kellene megtenned.
