Az 1999-ben bejegyzett CouchSurfing International a saját élmény és a józan ész szerencsés találkozásából született - az amerikai Casey Fenton rájött, hogy jobban megismerheti Reykjavíkot, ha egy helyi lakosnál száll meg. A sikeres próbálkozás nyomán a barátaival kialakított hálózatnak azóta több mint 4 millió tagja van - 2012 áprilisának első hetében például 46 354-en regisztráltak. Alighanem ez a legnagyobb az ilyen jellegű csoportok közül.
Az alapelv egyszerű: sokan szeretnének olcsóbban és érdekesebben utazni, másfelől új és értelmes funkciót találni lakásuknak, és utazás nélkül megismerkedni akár nagyon távoli kultúrák képviselőivel.
A CS két rokonszenves vonása, hogy nem cserealapon működik, és hogy a pénz nem játszik benne szerepet. Vagyis nemcsak akkor kérhetek szállást, ha én is befogadok másokat, és nemcsak attól, akit én befogadtam. Ezzel elkerülhető az óhatatlan összehasonlítás - a te lakásod a pályaudvarra néz, az enyém bezzeg parkra, nálad csak kávéztunk, én meg vacsorát is adtam... Az alapszolgáltatásért, ami csupán egy alvóhely, tilos pénzt elfogadni - de felajánlani sem szoktak, hiszen ezt mindenki tudja.
A jelentkezés egyszerű. Regisztrálni kell a couchsurfing.com oldalon, majd készíteni egy profilt a szokásos adatokkal (név, életkor, foglalkozás, a beszélt nyelvek, nem, nemzetiség és a település), saját képekkel és egy kis bemutatkozással, amiben a jelentkező röviden leírhatja életfilozófiáját, érdeklődési körét, úti céljait, s ezt később kiegészítheti CS-tapasztalataival. Meg kell jelölni, mit kínálunk: fekvőhely hiányában ez lehet egyszerűen csak "coffee or drink", vagyis egy kis csevegés a városba érkezőkkel. Ha szállást is biztosítunk, le kell írni, hogy milyet: a nappaliban egy kanapét, külön szobát vagy egy matracot valahol a lakásban. Lesz-e ágynemű, szabad-e dohányozni, van-e háziállat, jöhet-e kutya és így tovább. Ugyanitt bejelölhetjük, hogy hány embert tudunk fogadni, és "hány nap a túl sok".
A regisztráció után már csak válogatni kell. A potenciális szállásadóhoz kérések érkeznek, zárt levelezési rendszerben: a kérés és a válasz nem nyilvános, csak a szervezet üzemeltetői láthatják szükség esetén, biztonsági okokból. Természetesen semmi sem kötelező - bármelyik kérést bármilyen indokkal el lehet hárítani. A szállás keresése is alapvetően szimpátia és bizalom alapján történik. A profil referenciát tartalmaz azoktól, akik jártak már ott, de a vendéglátó is ír(hat) a vendégről. Ha bármilyen kellemetlenség történt, lehet negatív referenciát írni - a rendszer sem ezeket, sem a pozitívakat nem engedi törölni, így a visszajelzések biztonságot adnak a keresőnek és a kínálónak egyaránt. Ideális, hogy a vendéglátást mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja: van, akinek belefér a közös városnézés, bulik, vacsorák, és van, aki minimális időt tölt a vendéggel. El kell magyarázni a lakáshasználattal kapcsolatos tudnivalókat, a fürdőszoba- és konyhahasználatot, a preferált időbeosztást, bármi egyéb feltételt. Kevesen vannak, akik nem adnak saját lakáskulcsot a vendégnek.
Akik sosem fogadtak szörfereket, csodálkoznak: "Vadidegeneket?", "Csak úgy?", "És nem fognak-e elvinni valamit?". Nagy biztonsággal mondható: nem. Én például két év alatt hozzávetőlegesen 140 embert láttam vendégül (mert egyszerre négy is elfér), és semmilyen rossz tapasztalatom nem volt, és másoktól sem hallottam ilyet - ami önmagában is a CS dicsőségére válik. Egy profil és a valóság természetesen sosem ugyanaz. Ám éppen ez a CS egyik fontos hozadéka: az ember önmagával is ismerkedik az idegenekhez való viszonyulásban. Megtörténhet, hogy a betoppanó mégsem egészen a mi típusunk, vagy bármi okból nem rokonszenves - de alapvető, hogy vele ugyanúgy kell bánni, mint mindenki mással. Ezért is jó, hogy ez nem rokoni vagy baráti meghívás, tehát bármikor vissza lehet húzódni, a kapcsolat határai tetszőlegesen húzhatók meg.
Mivel gyakran biciklivel közlekedem, szívesen választok bringás szörfert. Jött már Brüsszelből könyvtáros, aki Budapesten keresztül Észtországba tekert, hogy ott egy erdei pszichiátriai intézetben dolgozzon; két húszéves német fiú Saalfeldből Dél-Indiába biciklizett, azóta már vissza is értek. Egy törékeny kanadai lány és egy ausztrál fiú Párizsból az Alpokon át Isztambulba, majd a selyemúton Kínába ment biciklivel. Legutóbb egy fiatal angol író járt nálam, aki a híres útikönyvíró, P. L. Fermor nyomdokain Rotterdamból Isztambulba gyalogol, ez idő szerint éppen a gyalui havasokban. De fogadtam már argentin lindyhop-táncosnőket, finn teológushallgatókat, ukrán tangótáncost, francia zsonglőrt és kanadai meleg úszóbajnokot is. Ha pedig véletlenül egyszerre érkezik az iráni síita forradalmár és az egyiptomi szunnita lány, és a legnagyobb egyetértésben járják együtt napokig Budapestet, az embernek óhatatlanul olyan illúziója támad, hogy egy téglácskát hozzárakott a világbéke sokszor leomló épületéhez.
A nagyjából 17 ezer budapesti CS-tag mintegy harmada kínál szállást. Feltűnően sok közöttük az itt élő külföldi. A profilok olvasgatása szomorúan megerősíti a nyelvtudásunk ismert képét: a sokszor hibás, hanyag, szegényes hunglish nyelvezet sajnos még mindig a szlovák, lengyel, román átlag alá helyez minket. A couchsurfing használatának hazai terjedése nemcsak ezen javíthat, hanem a zsigeri xenofóbia ellen is hatékony lehet, és a határai közé zárkózó országot rányithatja a világra. Csak ki kell nyitni az ajtót - a fejekben és a valóságban is.
