Magyar Narancs: Ilyen rangos titulusokat viselő ember irodáját egy asztal és hat szék alkotta enteriőrnél kicsit gazdagabbnak gondoltam el. Mi a puritánság oka?
Vedres András: Amikor 1989. augusztus 30-án megalakultunk, akkor még nálunk is voltak irodista kisasszonyok, a bérüket akkor még ki tudtuk gazdálkodni, mert több támogatást kaptunk. A kezdetekkor természetesen több ígéretes tervet is kovácsoltunk, amely a MAFE anyagi alapjait biztosította volna.
MN: Például?
VA: A Városliget Vajdahunyadvár melletti oldalán a Hungexpónak egy ingatlana éktelenkedik. Mi oda egy derékig érő mini várost találtunk ki, amelyben az emberek sétálgathatnak. Ezért természetesen belépődíjat fizetnek, és nem utolsósorban a turisztikai vonzerőre is számítottunk. A projekt neve Géniusz város lett volna. Kiválóan be lehetett volna mutatni a teremtett környezetet, másrészt pedig az építészet jövőbe mutató terveit. Az ebből származó bevételből kívántuk volna eltartani a MAFE-t. Ilyen park egyébként hozzánk legközelebb Klagenfurtban van, ahol gyermekjóléti alapítványt tartanak el a mini város bevételeiből. Egy ideig minden szépen ment, aztán az éppen aktuális kormányváltás elsöpörte az egészet.
MN: A feltalálók egyesületének miért kell a kormányoktól várnia, hogy eltartsák, támogassák?
VA: Mi az egyesülettel rengeteg találmány és feltaláló útját egyengettük, sokakat segítettünk hozzá a vagyoni gyarapodáshoz, de mindezek ellenére az egyesületi tagdíjat, az évi 4000 forintot az 5000 tagunkból 900 fizeti, és ebből körülbelül 90-en vannak, akik többet adnak, mint a tagdíj. Ezt a problémát természetesen nem az államnak kell megoldania. Azonban ha az USA-t nézzük, akkor Edisontól kezdve egészen a II. világháborút követő időszakig a találmányok száma változatlan volt. Amikor rájöttek, hogy az innovációban a liberalizált szemlélet nem működik, azaz nem elég csak a szabadalom monopóliuma, és szövetségi, illetve alapítványi pénzeken keresztül támogatni kezdték a feltalálást és a feltalálókat, onnantól kezdve ugrásszerűen megnőtt az új bejegyzett találmányok száma. Érdemes megnézni az Egyesült Államok úgynevezett innovációs törvényét. Míg elég nagy sűrűségben találjuk benne az invention és az inventor szavakat, a magyar törvényben egyszer sem szerepel a feltaláló és a találmány szó.
MN: A világgazdasági válság a találmányoknak akár jót is tehet, hiszen az innovációnak komoly piacélénkítő hatása van.
VA: Az innováció bonyolult fogalom. Sokan nem is tudják, hogy mi az, mégis bőszen használják. Az innováció valami újnak az üzleti célból történő hasznosítása. A világválság úgy jött létre, hogy elszakadt a pénzvilágtól a reálgazdaság, leértékelődött, és vele együtt az innováció is. Úgy lehetne visszakapaszkodni, ha nemcsak szavakkal erősítenénk meg az innovációt, hanem támogatásokkal ösztönöznénk, hogy valóban legyen minél több innováció, amelynek alapja a feltalálás, az invenció. Okos helyeken nem általánosságban támogatják az innovációt, hanem az invención keresztül, ami azért is előnyös, mert a támogatás valóban kézzelfogható, ellenőrizhető.
MN: Akkor egy országnak az innovációs potenciálja csak a befektetett pénzen múlik?
VA: Meglepő módon az ország elszigeteltsége is nagyban hozzájárul a növekedéshez. Japán után Dél-Korea a második a világ országainak innovációs potenciállistáján. Dél-Korea is először csak másolgatott, és mivel szinte csak repülővel lehet megközelíteni, kénytelenek voltak mindent maguknak feltalálni. De Magyarországnak is ez az elszigeteltség jelentette az egyik legnagyobb ösztönzést. A COCOM-lista (fiatalabbak kedvéért: a COCOM-lista egy csúcstechnológiai termékeket tartalmazó amerikai feketelista volt. A listán szereplő termékeket tilos volt a KGST-országokba, illetve Kínába exportálni, hogy azok így egyre inkább lemaradjanak a hidegháborús fegyverkezési versenyben - szerk.) tilalmát csak úgy tudtuk áthágni, ha feltaláltunk dolgokat. Akkor egymillió lakosra vetítve Magyarország az USA-val állt azonos szinten az új találmányok számát tekintve. Aztán nálunk 1989 óta zuhanórepülésbe fordult az invenciómutató görbéje.
MN: Mennyire igaz az, hogy az egyszerű feltalálótól ellopják a találmányát, és a tolvajok jól meggazdagszanak belőle?
VA: Természetesen igaz. Vannak cégek, vállalkozások, amelyek kifejezetten erre specializálódtak. A feltalálók kisemmizésére ugyanis sokfajta módszer létezik. Ebből az egyik, hogy a cég igyekszik kiszedni a know-how-t, amit aztán értékesít valakinek.
MN: Ilyen esetben mit tud tenni a MAFE?
VA: Egy megtörtént esetet mesélek el. Egy magyar feltaláló olyan riasztóberendezést talált föl, amiben a riasztóba kellett tenni egy mobiltelefont, amely ha bármilyen mozgást érzékelt, azonnal hívta a megadott számot. Egyszer egy szórólapot dobtak be hozzám, hogy egy ügynökség ilyen készüléket árul. Én fölhívtam az ügynököt, hogy tartson egy bemutatót, és hívtam még nyolc embert tanúnak. A bemutató után egy ismerős cég nevében levelet küldtünk az anyacégnek, hogy állami intézményekbe szeretnénk ezt a zseniális riasztót beszerelni, és van-e a raktáron 500 db. Ez azért fontos, mert csak az számít bitorlásnak, ha a találmányt igazolhatóan gyártják. Az ügynökök ugyanis azzal bújnak ki a bitorlás vádja alól, hogy csak ez az egy van, és ez is csak prototípus. Esetünkben azonban ezt már nem lehetett megtenni, hiszen kezünkben volt a raktári visszaigazolás. Ekkor a MAFE írt egy levelet az ügynöknek. Bemutattuk a szabadalom másolatát, és kértük, hogy mutassa be ő is saját szabadalmát. Természetesen nem volt. Ekkor megmondtuk neki, hogy amit tesz, az bitorlás, ez pedig köztörvényes bűntett.
MN: És lecsukták vagy pénzbírságra ítélték a magyarországi forgalmazót?
VA: Ugyan! Nekünk nem ez a célunk. Három nap múlva a svájci anyacégtől négy ügyvéd érkezett, és megvették a magyar feltalálótól a licencet.
MN: A hazai állapotokat ismerve gondolom, nem csak sikertörténetekkel teli a padlás, azonban most térjünk át a nemzetközi szervezetre. Ön a Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetségének (IFIA) is az elnöke. Az IFIA-nak ki lehet a tagja?
VA: Bejegyzett, nemzeti feltalálókat tömörítő egyesület, a feltalálást támogató bármely szervezet, illetve magánszemély lehet pártoló tag.
MN: Ha jól tudom, ilyen a thaiföldi király is.
VA: Igen, aki maga is feltaláló. A leghíresebb találmánya az esőcsinálás. A következő nagyon fontos találmánya egy olyan berendezés, amellyel a rizsföldeket lehet oxigénnel ellátni. Részben ennek is köszönhető, hogy Thaiföld rizsimportáló országból rizsexportáló országgá vált. A thaiföldi király egyébként egy reneszánsz típusú ember: dzsesszzenész, festő, vitorlázó. Másrészről a király már elmúlt nyolcvanéves, és az IFIA lovagrendjének a parancsnoka.
MN: Ön milyen funkciót tölt be a lovagrendben?
VA: Mivel én vagyok a nemzetközi szervezet elnöke, én a nagymester vagyok. Lovag pedig az lehet, aki minimum tíz találmányt már föltalált, vagy három nívós, nemzetközi eseményen magas díjat nyert a találmányával.
MN: Ön és - gondolom - a lovagrend tagjai nagyon is figyelik, milyen találmány fogja meghatározni az emberiség következő évtizedeit. Mi lesz ez?
VA: A hidrogéngazdaság. Ennek részletei többé-kevésbé megoldottak. A hidrogéngazdaság kicsúcsosodása a járműiparban van, a hidrogénnel hajtott, üzemanyagcellás autóké lesz a jövő. Gyakorlatilag meg van oldva minden, ezek a megoldások korszerűnek mondhatók. Erre elég nyomós bizonyíték, hogy az Egyesült Államok hadserege már hadrendbe állított hidrogéncellás járműveket. Azonban van egy kis probléma. Abban az esetben, ha a hidrogénkorszak bejön, és leáldozik végleg az olajkorszak, akkor a tökéletesen működő hidrogéncellákhoz nagyon sok platinára lesz szükség. Abból meg nagyon kevés van a Földön, viszont a Holdon bőségesen lehet találni. Úgyhogy a feladat itt most kétirányú: vagy feltaláljuk, hogyan lehet hatékonyan kitermelni a platinát a Holdról, vagy pedig olyan hidrogéncellát találunk fel, amelyhez nem kell platina.
MN: Itt akkor az elme szabadon szárnyalhat, de mit gondol azokról a feltalálókról, akik különböző öszszeesküvés-elméleteket szőnek, hogy őket elhallgattatják, eltitkolják találmányaikat, mert komoly gazdasági érdekeket sértenek?
VA: Nagyon sajnálom őket, mert ilyenek nincsenek, magyarán nem ölik meg a feltalálókat, és nem is tüntetik el őket. Ugyanis háromfajta feltaláló van: az idő előtti, az időben érkező és az idő utáni. Az idő előttiek a meg nem értettek, például a hibrid autó már kész volt 1974-ben, de nem volt hozzá számítógépes vezérlés. Az időben érkezőknek megvan az az esélyük, hogy átslisszoljanak a nagyon szűk innovációs kapun, és megvalósuljanak, a többi pedig leülepszik, és ugródeszkája lesz a következő találmányoknak. A vízzel hajtott autók és a meg nem értett zsenik pedig azért nem léteznek, mert egy találmánynak, ha tetszik, ha nem, meg kell felelnie a hidrodinamika fő tételeinek.
