László Ádám: Tulajdonképpen egy diagnosztikus és egy operatív beavatkozás egyszerre, ami annyit tesz, hogy a diagnosztikus laparoszkópia kapcsán bizonyos műtéteket el is lehet végezni. Pontosabban pedig azt jelenti, hogy a hasüreg áttekintését végezzük el egy erre alkalmassá tett optikai rendszerrel, amit általában a köldökgyűrűben egy fél centiméteres metszésen vezetünk be a hasüregbe, annak gázzal történt feltöltése után. Ha közben olyan elváltozást találunk, ami laparoszkópos módszerrel megoldható, azt mind még ugyanebben az ülésben elvégezzük. Ilyenek lehetnek például egy biopszia (szövetmintavétel), egy petefészekciszta kihámozása és eltávolítása vagy egy picike kikocsányosodott miómagöb eltávolítása a méhről.
MN: Egyszerűbb ez a beavatkozás a hagyományos hasi műtéteknél?
LÁ: A gyógyulási folyamat ugyan gyorsabb, mint a hasi műtéteknél, de mégiscsak egy komoly, invazív műtét, nagy altatással, rendes műtéti előkészületekkel. Ezért választják általában utolsóként, a sok orvoshoz járás után. Ma már Magyarországon is mindenképpen hozzátartozik a vizsgálatokhoz egy nem tisztázott nőgyógyászati probléma esetén. Ha egy nőnek nem múló panaszai vannak, nem bír dolgozni, nem bír házaséletet élni, sokszor csak a laparoszkópia derít fényt a problémáira. Igazi különbség az, hogy ezután nem kell hat-hét napot kórházban feküdni, csak egyet, és a gyógyulás sem négy-hat hét, mint a hasműtéteknél, hanem egy hét után tulajdonképpen munkaképes és panaszmentes a beteg.
MN: Hol kerülhet sor nálunk ilyen beavatkozásra?
LÁ: Diagnosztikus laparoszkópia dolgában elég jól állunk, a legtöbb intézetben rendelkezésre áll. Ami a műtéti laparoszkópiák számát és lehetőségét illeti, korántsem ilyen jó a helyzet, mert nagy gyakorlat, komolyabb felszereltség kell hozzá. Örömmel mondhatom, hogy itt, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, ami egyúttal a Kelet-Budapesti Nőgyógyászati Endoszkópos Központ, tényleg valamennyi módszer rendelkezésre áll. Nemcsak a laparoszkópiához, hanem a hiszteroszkópiához is, ami a méhüreg teljes vizsgálatát jelenti. Sokszor egyszerre csináljuk a kettőt, mert szükség esetén egy ülésben elvégezhető.
MN: A nőgyógyászatban oktatják?
LÁ: A tankönyvekben benne van az endoszkópia, és szigorlati tétel a jártasság, de megérdemelné - persze nem csak a nőgyógyászati -, hogy külön tárgy legyen. Körülbelül harminc éve kezdődtek az első endoszkópos vizsgálatok Magyarországon. Akkor még nem volt video-laparoszkóp, vagyis nem tudtuk kivetíteni az egész optikai rendszert egy képernyőre, hogy onnan tájékozódhasson az egész műtéti csapat. Eleinte csak úgy bekukkantottunk az eszköznek a végén egy szemmel, mint egy távcsőbe, és azon keresztül néztük a hasüreget. Amikor elkezdtem, még én is ezzel a módszerrel dolgoztam, ami azt jelenti, hogy legalább húsz éve csinálom.
MN: Számos gyermekre vágyó nő szenved a lombikbébivel való sok sikertelen próbálkozás mellékhatásaitól. Nem volna logikus a gyerekprogram előtt elvégezni egy ilyen vizsgálatot?
LÁ: Logikus volna egy részletes kivizsgálással kezdeni, és ha minden rendben van, csak akkor elindítani egy asszisztált reprodukciós programot. Ma inkább fordítva csinálják.
MN: Mi a kockázat?
LÁ: Az altatás és egyéb kockázatok mellett a fő veszélyforrás elsősorban abból adódik, hogy vakon, egy tűhegyes trokárral kell behatolni a hasüregbe, mert így kezdődik maga a műtét. A trokáron keresztül vezetjük be az optikai műszert a hasüregbe. Ebből bizonyos szövődmények adódhatnak. Ér- vagy bélkacssérülés fordulhat elő, ami természetesen ellátásra szorul. A seb befertőzése és vérzések fordulhatnak elő, de az esély gyakorlott kézben elég kicsi.
MN: Mennyire igényesek a magyar nők a problémáik felderítésében?
LÁ: A kérdést két részre bontanám, és előre venném az úgynevezett szűrés problémáját. Arról van szó, hogy ha egy nőnek nincsen konkrét baja, akkor nem megy el vizsgálatra, márpedig a szűrés nem azt jelenti, hogy akkor kell elmenni, amikor a probléma már fennáll, mert ez sokszor azt jelenti, hogy már késő. Különösen vonatkozik ez a méhnyak- és a petefészekrákra, ami nagyon későn kezd el tüneteket okozni. Ezeknek a betegségeknek egyébként semmi közük a laparoszkópiás beavatkozáshoz. Minden évben egyszer citológiai vizsgálatot kell csináltatni, és meg lehet előzni a bajt.
MN: Melyek azok a női téveszmék, amiket ön a betegei kapcsán tapasztal?
LÁ: Ezt most nehéz lenne felsorolni, mert bőségesen akad. Inkább arról van szó, hogy nem tudják a nők, hogy mi mire való. Ugyanígy nem tudják, hogy az endoszkópia mint lehetőség fennáll, ha krónikus hasfájásuk van. A menstruációval kapcsolatos panaszok elviselése is egy téveszme, mert azok általában problémát jelentenek, és kivizsgálásra szorulnak. Arról szó sincs, hogy ez a nők sorsa. Ugyanilyen téveszmerendszer kapcsolódik a posztmenopauzához (az utolsó rendes havi vérzést követő panaszokhoz). Ezek is kivizsgálást igényelnek, ilyenkor sem szabad együtt élni a komoly panaszokkal, de ilyenkor természetesen nem a laparoszkópia az első választandó módszer.
Szilágyi Szilvia
