Munkáspárti megemlékezés Kádár János sírjánál: Találkozás ezer nagynénémmel

Lélek

a Munkáspárt megemlékezett Kádár Jánosról, a jelentős elsőtitkár halálának tizenkettedik évfordulója alkalmából. A megemlékezésen túl némi kampányolásra is futotta erejükből, hovatovább a rendezvény befejeztével az egybegyűltek majd teljes létszámban a közeli Köztársaság térre vonultak, hogy ott követeljék az államtól, állítson végre impozáns emlékművet az általuk a XX. század legnagyobb magyarjának tartott férfi tiszteletére.
a Munkáspárt megemlékezett Kádár Jánosról, a jelentős elsőtitkár halálának tizenkettedik évfordulója alkalmából. A megemlékezésen túl némi kampányolásra is futotta erejükből, hovatovább a rendezvény befejeztével az egybegyűltek majd teljes létszámban a közeli Köztársaság térre vonultak, hogy ott követeljék az államtól, állítson végre impozáns emlékművet az általuk a XX. század legnagyobb magyarjának tartott férfi tiszteletére. Az esemény különösebb rendbontás és érdekesség nélkül zajlott le.Kérlelhetetlenül perzselő napsugár, tündöklő kánikula fogadta a Fiumei úti bejáratok felől érkező megemlékező tömeget a helyszínen. Persze az ilyesmi egy árnyas sírkertben nem jelenthetett komoly problémát, csak megoldandó résznehézséget. Így az alkalomra fölállított díszemelvény előtt csak a legelszántabb emlékezők szobroztak, a többség a panteonnal párhuzamosan futó két sétány fái alatt hűsölve leste a fejleményeket. Számukról óvatos becsléseink és a példamutató igyekezettel tudósító televíziós csatornák képújságainak tudósításai némileg eltérnek. Két helyen is 15 ezres tömegről olvastunk, szerintünk ennek fele körül keresendő az igazság, ám ez szinte lényegtelen, voltak szép számmal. A megjelenők lélekszámának tekintetében a rendezvény mindenképpen sikeres megemlékezésnek mondható, viszont kampányszempontból mindez már korántsem ilyen egyértelmű. Hogy efelől is vizsgáljuk a kérdést, az a rendezvény szónokainak mondandója miatt vált elkerülhetetlenné. Ugyanis a szavalatok elhangzása után, sőt már ezek során is minduntalan napi kérdésekkel hozakodtak elő a megszólalók.

Elébb egy gimnazista korú kamasz adta elő Petőfi Sándor Orbánról szóló roppant vicces költeményét, majd József Attila következett, pár kerülettel arrébb már alig is észrevehető, orrsövényferdülésből eredeztethető hörgésbe csomagolva.

A Thürmer pártelnök előtt ráhangoló felszólamlást exponáló két pedagógusforma asszonyság ugyanis a "Kádár nagy ember volt, de ezek a maiak milyen mocskok" elv mentén voltaképpen a mai magyar élet anomáliáinak ostorozására fordította mértéktartóan feszesre szabott műsoridejét. Mindketten viszonylag ritkás helyeslő tapsot arattak produkciójukkal. És máris

jött Thürmer

Úgy kezdte, mint Nagy Imre: elvtársak, vagy majdnem úgy: kedves elvtársak. S bár arról szónokolt, hogy nem Kádár alatt volt szörnyű terror, hanem most, mégis meggyőződésünk, hogy semmilyen szempontból nem végzi úgy, mint a mondott buharinista mártír.

Gyuláról csupa jót mondhatunk csak, ügyesen fölépített beszédének első felében arról dalolt, amiért állítólag összejöttünk, hogy a tucat esztendeje elhalt János milyen egy csudálatos fickó, aki volt, van, sőt lesz is. Tényleg remek volt akkor minden, világszínvonalú mezőgazdaság, korszerű ipar, ingyenes oktatás, ingyenes egészségügy, európai hírű kutatás és kolbászból font sövény volt akkor a miénk. Félmondatonként dörgő taps. Majd következett az aktualitás: terror van és gáz, meg minden olyasmi, ami nem lenne akkor, ha a Munkáspárt benne lenne a parlamentben. Taps dettó.

Mármost.

Mármost engem tökéletesen hidegen hagy, hogy Thürmer pártelnök (elsőtitkár, nacsalnyik) most alighanem fölállította a középtávú hülyeségbeszélés világcsúcsát. Mi van akkor? Szava elszállt a Józsefvárosi pályaudvar irányába, onnan az első személlyel uzsgyi, gondolom, azóta minden állomáson és megállóhelyen lehet rajta röhögni vagy bosszankodni, kinek-kinek ízlése szerint.

Az se nagyon izgat, hogy szegény Gyula jövőre sem fog bekerülni az annyira áhított képviselőházba. Ellesz ő kint is.

Ám egyvalami mégis érdekel, és egyvalamiért mégis hálás vagyok Thürmer Gyulának.

A nagynénikém

miatt, mert az igen derék öregasszony. Ilyenkor a hőségben valami szaunára utaló magatartást tanúsító nejlondzsörzé "nyári ruhát" visel, és ha kimegyek hozzá Csepelre, fölkeresni őt Béke téri harminchat négyzetméteres haciendáján, kedvenc ételeimmel fogad, és távozásomkor izzadt ezrest gyömöszöl a markomba. Megbeszéljük ilyenkor, hogy ki halt meg, amióta nem találkoztunk (három hete, büdös kölök), felidézzük, hogy hány biciklipedált loptam, amikor gyereknapon, legalább huszonöt éve, bevitt a Vasműbe, mert az egy napra megnyitotta kapuit az ott dolgozók úttörőkorú gyerekei előtt. ´ élelmes volt, de gyermektelen, engem vitt be a gyárba, és enyves kezem sem bírt kárt tenni a virágzó népgazdaságban. Elmeséli, hogy milyen volt, amikor a szomszédai bújtatták Kalamárt, én itt nyelek egyet, és lecsalom két gombóc citromfagyira. Mint ördög a tömjént, úgy kerülöm a politikát, ha véletlenül szóba jön, ordítozásig összeveszünk. Ezt ritkán ússzuk meg, anyámék úgy mondják, nekem lehetne több eszem.

Szombaton azt hittem, ő jön velem szemben a temetőben. Nem ő jött, először. Majd egy perc múlva másodszor sem. Így ment ez egész ottlétem alatt, egylépésnyi távolságig az összes néniről azt gondoltam, na ez ő lesz. Csak jöttek rendületlenül ezer, kétezer, rengeteg nagynénéim.

Átmenet a Köztársaság térre

fölhívtam, jól van, vár a jövő héten, bár emlékszik tisztán, a múlt hétre ígérkeztem.

Kösz, Gyula! Hálás vagyok.

Ezeket még csak hülyének sem nézi senki. A Fidesz ugat a polgároknak, a Maszop a többinek, még Csurka se belőlük akar bohócot csinálni. Mit szóljak, rám egy szekérderék párt hajt, hogy palira vegyen. Ezek az öregasszonyok csak tőled kapják meg a napi életben maradáshoz elengedhetetlenül szükséges betevő hazugságot. Olyan vagy nekik, mint fénykorukban a csavarüzemi arszlán. Hazudsz, mint a vízfolyás, épp csak a frizurájukat nem dicséred, néha megtehetnéd. Hogy Kádár János nagy csávó volt, de az elvtársnő arcába hulló huncutkája izgalmasabb, mint a IX. kongresszus, vagy még szebben.

Hisz fontosak ők, milyen fontosak, megérdemlik, hogy legalább egy szavazatért megpróbálja valaki őket is csőbe húzni. Szédítsük őket persze, de ha nincs halálozási évforduló, egy mosoly is megteszi.

Turcsányi Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.