Adrian Relu Coman: A 200-as törvénycikk azzal kezdődött, hogy az azonos neműek közterületen való "közszeméremsértő" viselkedése öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, és azzal zárult, hogy a homoszexualitás "ideológiájának" bárminemű terjesztéséért, vagyis a szimpátiáért is ugyanennyi büntetést szabhatnak ki. Szerepelt benne kiskorúval való szexuális érintkezés, ahol a korhatárok különböznek a heteroszexuális kapcsolatokra vonatkozóktól, és megrontás, amiért akár huszonöt év járt. A közszeméremsértés szó persze sehol sem volt megmagyarázva a törvényben, és a közterület meghatározását is sokféleképpen lehetett értelmezni. A lényeg, hogy a melegeknek nem volt joga a szerveződéshez és a magánélethez sem.
MN: A bebörtönzéshez elég bizonyíték volt egy szomszéd feljelentése. Így az ország elhagyására elég indok lehetett pusztán az, ha valaki ráébredt, hogy homoszexuális, és még csak meg sem fogta senki kezét. Arról sokat tudunk, hogy mennyien vándoroltak ki politikai okok miatt Romániából, de azt lehet-e sejteni, hogy emiatt hány ember menekült el?
ARC: Nem tudjuk pontosan, de az ACCEPT-nél több román meleg és leszbikus is bejelentkezett, aki a szexuális orientációja miatti hátrányos megkülönböztetés indokával folyamodott letelepedésért más országokban. Különböző kanadai, amerikai és belga menekültügyi szervezetek is megkerestek minket, és ugyanezt kérdezték, de nálunk nem léteznek számok. Ne gondolja, hogy ott tartunk, hogy már a konkrétumokról beszélhetünk.
MN: Két éve egy fiatal teológustanuló volt az első, aki elhatározta, hogy kilép a nyilvánosság elé. Nem esett emiatt bántódása?
ARC: Florin Buhucanu volt az, a mi szervezetünk alapító elnöke. Nem hurcolták meg nyilvánosan, mert az ő esetében már működött az a dolog, hogy minél láthatóbb vagy, annál sebezhetetlenebb is leszel. Elvesztette néhány barátját, kapott fenyegető telefonhívásokat, de soha nem bánta meg, hogy - mi úgy mondjuk - előbújt a vécéből.
MN: Mikor szabadult az utolsó, csak a vágyaiért bebörtönzött homoszexuális?
ARC: Marianna Cetiner volt az, akit pusztán a leszbikus volta miatt ítéltek el. Az Amnesty International segítségének köszönhetően 1998-ban engedték ki. Azóta senki nem volt pusztán a szexuális attitűdje miatt bebörtönözve. A 200. cikkely többi pontja alapján azonban igen, és a rendőrségi atrocitások is folytatódtak. A Ceusescu-féle törvényt 1968-ban iktatták be és 1990 után számtalan változáson ment keresztül, míg idén júliusban eltörölték. A szenátus törvényhozói kijelentették, hogy elfogadják az Európa Tanács érveit a diszkriminatív törvény eltörlésére, de Ion Predescu elnök elhalasztotta az ügyet, mert félt a többség negatív reakciójától. A szenátus elfogadott egy módosító javaslatot, miszerint csak az erőszakos cselekményeket és az igazán közbotrányokozó viselkedést büntetik. Optimistának kell lennünk, és azt várjuk a képviselőháztól, hogy maradéktalanul vegye tudomásul a diszkrimináló törvények eltörlését. A nemzetközi nyomás elég nagy, és ahhoz, hogy ez megtörténjen és ebben a médiának is fontos szerepe van.
MN: Hogyan tálalják ezeket az eseteket?
Vera C”mpeanu: Azon múlik nagyrészt, hogy melyik médiumról van szó, de a beszédmód változott az elmúlt néhány évben. Elkezdtünk egy médiaprogramot mi is, amelynek keretében folyamatosan tájékoztatjuk az újságírókat magunkról és bízunk benne, hogy tisztességesen utánajárnak az ügyeknek.
ARC: Tényleg változott az a kép, ami bűnténnyekkel azonosította a homoszexualitást, például a pedofíliával. Most nyitottabb a dolog, és a média is keresi velünk kapcsolatot.
MN: Hogyan alakulhatott ki ilyen körülmények között a homoszexuális mozgalom?
VC: Külföldiek kezdték. Amerikaiak, angolok, dánok, hollandok, kameruniak, nem is emlékszem már, kik voltak még ott a kezdeteknél. Ezzel párhuzamosan kezdtem én is a szervezkedésbe 1993-ban, mint a kisebbségi ügyek helsinki biztosa. Amikor elkezdtem dolgozni a Helsinki Bizottságnak, azt szerették volna, ha etnikai kisebbségekkel foglalkozom, de úgy döntöttem, hogy a szexuális kisebbségeket is integrálni kell, és elfogadták az ötletet. A román meleg közösség még nem tudott rólam, és én sem tudtam róluk semmit. Aztán elkezdtünk titokban találkozni, de kezdetben nem volt román meleg vagy leszbikus tagunk. Akik először jöttek, azt sem tudták pontosan, mit csinálunk, aztán később a kollégáikat és barátaikat is elhozták.
MN: Támadják szervezeteiket?
ARC: Képzelheti. Már az is elég okot szolgáltat a támadásra, hogy élünk. Egy vezető román újság már olyan cikket is írt rólunk, hogy mi vagyunk az igazi bújkáló ellenség.
VC: Remélem, az Európai Unió nem tűri sokáig ezt a hozzáállást. Azelőtt a román hatalom azt gondolta, hogy hülyének nézheti a külföldi intézeteket, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. A változásnak ez az útja jutott nekünk, de az is használ az ügyünknek, ha a hatalom bolond módjára a külföld kérésére akarja megteremteni a demokráciát. Romániában már két hazai melegszervezet van. Az egyik a miénk Bukarestben, a másik az Attitude Kolozsváron. A kolozsváriakban azt szeretem, hogy részben magyarok, részben románok és a feszültség, ami egyébként benne van az ország levegőjében, az náluk nem létezik.
Szilágyi Szilvia
