Magyar Narancs: Meglepődött, amikor arról értesült, hogy az Akadémia idén a hét legígéretesebb iÆú kutató közé sorolta önt?
Soós Tibor: "riási elismerésnek tartom a díjat, és megmondom őszintén, nemigen számítottam rá - hiszen a Lendület Program alapvetően azért jött létre, hogy a külföldön dolgozó ifjú kutatókat visszacsábítsa az országba, vagyis egyfajta "agyvisszaszívásról" van szó. Ugyanakkor mi Magyarországon, a Kémiai Kutatóintézetben tevékenykedünk. Persze ha azt nézem, hogy a közel sem ideális magyarországi körülmények mellett elért kutatási eredményeink is jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki szakmai körökben, akkor talán nem érdemtelenül kaptunk támogatást. De hangsúlyozni szeretném, hogy a díjat kutatási területem és csapatom eredményének is tekintem, mivel a kémia ma már nem az a romantikus tudomány, ahol egyedül bárki is komoly eredményt érhetne el.
MN: 250 millió forintot kaptak alapkutatásokra.
ST: Kétségkívül óriási lehetőség, hogy nem kell napi anyagi gondokkal küszködnünk és egy, a nyugati laborokkal összemérhető infrastruktúrát tudunk majd kialakítani. De keményen megdolgoztunk érte. 2001-ben tértem haza Magyarországra abban a naiv hiszemben, hogy az EU-csatlakozás után - a spanyol és a portugál példának megfelelően - majd több pénz áramlik a hazai kutatásfinanszírozásba. Akkor annyit kértem az intézet vezetésétől, hogy önálló csapatot hozhassak létre, ami persze nem volt szokványos kérés egy 29 éves fiatal kutatótól. Ennek ellenére megkaptam a lehetőséget. Ebben talán szerepet játszhatott az is, hogy bizonyos szempontból a rendszerváltás nem tett jót a tudománynak idehaza. A 90-es években megélhetéssel küszködő tudósok egész generációja helyezkedett el az iparban, vagy külföldre ment. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a kémia területén ma csak 60 év feletti professzorok és fiatal kutatók vannak. A középkorosztály jórészt hiányzik. És ez nagy baj a szakmai folytonosság miatt.
MN: Hogyan látott hozzá a munkához?
ST: Felmérve a helyzetet, úgy döntöttem, hogy a kutatásokhoz szükséges forrásokat nem szokásos módon - pályázatokkal - igyekszem előteremteni. Az intézeti támogatás mellett, egészen egyedi megoldásokat is alkalmazva, a gyógyszeriparnak történő bedolgozásainknak volt leginkább köszönhető, hogy egyáltalán kutatásokat tudtunk folytatni, s fel tudtuk építeni a labort egy kisebb csapat számára. Ráadásul az EU-s csatlakozástól remélt támogatási összegek nem érkeztek meg az elképzelt mértékben. Most azonban a Lendületnek köszönhetően öt évre elosztva évi 50 millió forintból tudunk majd gazdálkodni. Szigorú ellenőrzési keretek között, de mégis saját belátásom szerint. A tudományban is fontos a versenyképesség, ez az összeg egy lehetőség, hogy megteremtsük a feltételeit egy nemzetközileg versenyképes kutatócsoportnak, valamint ebből tudjuk majd finanszírozni a szükséges műszerek, anyagok beszerzését.
MN: Úgy tudom, az ön eredményei ismertebbek külföldön, mint Magyarországon.
ST: Ilyen sarkosan azért nem fogalmaznék, de kétségkívül tény, hogy a pár éve az Organics Letters-ben publikált cikkünk az adott év egyik fontos kémiai eredménye lett, az egyik legtöbbet hivatkozott írás. Mindeközben itthon sokan nem is tudtak róla, sőt volt olyan magyarországi díj, ahol csak az utolsó helyre sorolták ugyanezt a publikációt. De azért szép lassan itthon is felismerték a munkánk jelentőségét, miután egy váratlan "külföldi támogatást" kaptam: 2007-ben egy híres harvardi professzor adott éppen elő Budapesten, s a terület egyik alapművének nevezte munkánkat. Ezután díjakat kaptam és az intézet részéről komoly szakmai támogatást a szükséges független működéshez. És ahogy mondtam, mindvégig magunk mellett tudtuk a gyógyszergyárak megkülönböztetett figyelmét. 'k talán már látják az alkalmazási lehetőségeket is.
MN: Tulajdonképpen mi a kutatásaik lényege?
ST: Leegyszerűsítve azt mondhatom, hogy olyan szintetikus vegyészeti alapkutatásokkal foglalkozunk, amelyek arra irányulnak, hogy új katalizátor anyagokat állítsunk elő. Abban vagyunk talán úttörők, hogy az iparban ma jórészt használt fémalapú katalitikus anyagokkal szemben szerves anyagokból csinálunk katalitikus molekulákat. A sokat idézett Organics Letters-publikációban például a tonik ízanyagát, a kinint használjuk fel egy új katalizátor alapvázaként. Ma már rengeteg helyen alkalmazzák a katalizátorunkat, pedig teljes mértékben még nem is látjuk a kutatásaink végső lehetőségeit. Mi, alapkutatással foglalkozók csak kinyitunk egy ajtót a jövőnek, amin az utánunk jövő kutatók és fejlesztők lépnek majd be. Civilizációnk és vele együtt a kémia óriási átalakulás előtt áll a XXI. században. A fő kérdések már ma is azok, hogy miből, hogyan állítunk elő anyagokat és milyen energiaigénnyel. A források szűkülésével párhuzamosan minden eljárásnak és funkcionális anyagnak zöldebbnek, környezetbarátabbnak kell lennie.
MN: Versenyképesek vagyunk a tudományban?
ST: Nyilván vannak olyan területei a tudománynak, ahol ez egyértelműen lehetetlen. Például a részecskefizika bizonyos területeit sem korábban, sem most nem lehet Magyarországon kutatni. De szerencsére a kémia nem ilyen, esetünkben a Lendület adta kerettel nincs felső korlátja a kutatásainknak. Feltehetjük az i-re a pontot. Összességében egyébként azt kell mondjam, a magyar tudományosság az ismert anyagi lehetőségei ellenére sincs annyira távol a világ élmezőnyétől, mint az ország egésze. A világ még ma is értékeli azt, hogy a magyar kutatók - akár az ifjú segédek is - önállóan, kreatívan lépnek túl egy problémán. Könnyedén keresnek gyökeresen új utakat, nem blokkolnak le. Mindez egyértelműen a még mindig magas színvonalú természettudományos oktatásnak köszönhető. Az amerikaiakhoz képest lerobbant hazai egyetemek évről évre ontják a rendkívül tehetséges és felkészült fiatalokat. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy mára már elkerülhetetlen az állam komoly mértékű beavatkozása az oktatásba, különösen a természettudományos oktatásba, rendezni kell a sorokat. Emellett ez a még meglévő képességünk csak akkor kamatoztatható hosszú távon, ha komolyan befektetünk a kutatásba is. Fontos, hogy itthon is szülessenek jó, illetve kiemelkedő eredmények. A Lendületet ilyen szempontból is kiváló kezdeményezésnek tartom, de a díjátadón is elmondtam, hogy nem az a lényeg, hogy most ki nyert, hanem az, hogy minél többen jussanak hozzá ehhez a támogatási lehetőséghez, folytatódjon a program. Ez olyan, mint a sport: nem minden ígéretes projekt vagy kutató lesz végül sikeres. Ezért is fontos, hogy egyre szélesebb réteg kapjon lehetőséget.
MN: Gondolom, vannak állásajánlatai külföldről.
ST: Több külföldi, köztük Nobel-díjas kollégám kérdezte, hogy mit keresek Magyarországon. Amikor visszatértem az amerikai, német ösztöndíjak után, talán olyan is akadt, aki nem tartott teljesen komplettnek. De úgy gondoltam, akármilyen furcsa is, itthon jobbak a lehetőségek a nyugodt munkához. Nyugaton a show-time, a business mára a tudomány része lett. A kötelezően elvárt eredmények miatt sokszor a kutatók nem a valós, fajsúlyos problémákkal foglalkoznak, hanem a nyomás hatására igazolni akarják támogatásuk jogosságát. Nálunk ez a szemlélet még nem uralkodott el annyira, így nekem csak jól kell dolgozni és kész. Van idő az elmélyült, komoly munkára. De ha ez megváltozik, akkor természetesen váltani fogok, élek a felajánlott lehetőségekkel. Ahogy a kollégáimnak is mondtam: a magyar lehetőségekhez képest kiemelkedő támogatás felelősséget is jelent. Egy szakmai zsűri úgy vélte, hogy Magyarország számára érték, amit csinálunk, tulajdonképpen az adófizetők pénzét használva. Ezért kötelességünk nem csupán keményen dolgozni, de itthon is tartani ezt a tudást. A hazai vegyipar számára ráadásul utánpótlás kell, mivel ez az iparág napjainkban is a GDP nagyon jelentős százalékát adja, elég, ha csak a gyógyszeriparra gondolunk. Adottak az ilyen irányú hagyományaink, az alaptudásunk is - van mire építkezni.
Névjegy
Soós Tibor szintetikus vegyész, osztályvezető kutató 1972-ben született Miskolcon. A nagykanizsai Winkler Lajos Vegyipari Szakközépiskolából vezetett az útja a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának vegyész szakára, ahol kitüntetéses diplomáját 1995-ben szerezte meg. 1995-től doktorálásáig, majd 2001-től dolgozik ismét az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében. 1998-ban doktorált, ezt követően kutatott és szakmai továbbképzésen vett részt az USA-ban és Németországban. Legjelentősebb díjai: 1998-ban Akadémiai Ifjúsági Díj, Synlett és Synthesis Award 2004-ben, Junior Príma Díj 2007-ben és idén az Akadémia Lendület Programja. 2005-ben, az Amerikai Kémiai Társaság Organic Letters című folyóiratában megjelent tudományos publikációja az adott év legtöbbet idézett cikke lett az évi 1800 ott megjelent írás közül. Neve és munkássága ezt követően lett általánosan ismert a nemzetközi szakmai közvélemény körében.
Lendület Program
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2009-ben indította útjára a Lendület Fiatal Kutatói Programot. A kezdeményezés célja az volt, hogy a kiemelt támogatással (a nyerteseknek az MTA öt évre minimum évi 30, maximum évi 60 millió forintot biztosít saját költségvetéséből) nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél nem idősebb tudósokat tartson Magyarországon, illetve hívjon vissza az országba kutatócsoportjuk kialakítására és tudományos munkásságuk hazai folytatására. A sokak által agyvisszaszívásként felfogott program egyúttal az MTA reményei szerint fokozza hosszú távon az akadémiai kutatóközpontok versenyképességét is. 2009-ben hatan (egy-egy biológus, csillagász, matematikus, kutatóorvos, nyelvész és biokémikus), 2010-ben pedig heten (2-2 orvos, fizikus, 1-1 matematikus, közgazdász és vegyész) nyerték el a kiemelt támogatást. Minden nyertes esetében az öt év elteltével az Akadémia elnöke a kutatócsoportot és annak vezetőjét értékelő szakértői bírálat alapján dönt a támogatás további folyósításáról.
