Magyar Narancs: Igaz, hogy gyerekkorában majdnem vízbe fulladt?
Csüllög István: Városi legenda is lett a sztoriból. Hatévesforma lehettem, még nem tudtam úszni. Gyomán nőttem fel, s egyszer megcsúsztam az agyagos rézsűn a Hármas-Körös holtágánál. Az áradó résznél elkapott a limány, azaz egy visszaforgó örvény, ami végül a partra lökött. Nagy nehezen sikerült felkapaszkodnom az agyagos partra. Nem dicsért meg az apám. Később azonban remek úszó lett belőlem, 1967-ben, az MHSZ-nél kezdtem el búvárkodni, 1974 óta vagyok búvároktató. A hetvenes években, az akkori Karl Marx Stadt szabadegyetemén szereztem meg a hivatásos minősítésemet. Mivel ma már majdnem 200 fajta búvárvizsga létezik, én is több minősítéssel rendelkezem: egyebek mellett hivatásos német búvár, valamint az ENSZ kötelékében kutatás- és mentésvezető vagyok.
MN: Mennyire veszi igénybe a szervezetet a merülés?
CSI: Mint mondtam, 1967 óta búvárkodom, betöltöttem a hatvanadik életévemet. Kiszámoltam, hogy több mint 6800 órát töltöttem merüléssel. De ehhez képest most is nagyon jól érzem magam a víz alatt. Egyetlenegyszer követtem el életveszélyes hibát, de akkor sem munka közben. Horvátországban merültem szabad időmben, amikor egy gyönyörű tengeri pókot, egy macrocheriát pillantottam meg. Lemerültem negyven méterre egy olyan palackkal, amelyben körülbelül 2200 liter levegő lehetett. Felvittem a harminc centiméteres állatot, azonban még egyet kiszúrtam, és annak is utánamentem. Az keményen küzdött, meg is szúrt, mire sikerült elkapnom. És akkor, felfelé menet 12 méternél elfogyott a levegőm. Végül nagy nehezen sikerült kievickélnem.
MN: Ki lehet profi búvár?
CSI: Először is rendkívül szigorú orvosi vizsgálatokon kell átesni. De előbb lesz búvár végtaghiányos emberből, mint a mentális problémákkal küszködőből. Például kizáró ok, ha valaki fél a sötéttől, hiszen már az is jutalom, ha egyáltalán látni valamit a vízben.
MN: Akkor hogyan tájékozódik?
CSI: Bár van olyan maszkom, amit LED-lámpákkal szereltek fel, a zavaros vízben teljesen felesleges világítani. Így hát csak tapogatózom: az évek során annyira kifinomult a tapintásom, mint a vakoknak, elég hozzáérnem valamihez, máris tudom, mi lehet, féltégla vagy emberi testrész. Hideg vízben, búvárkesztyűben némileg nehezebb a tapogatózás, de így is megy.
MN: Mennyibe kerül egy búvárruha?
CSI: Amikor a szükséges munkaeszközöket beszereztem, még körülbelül 80 ezer forint volt, ma már 30 ezerért is kapható. Viszont húsz éve ugyanazért a munkáért körülbelül négyszer annyi pénzt kaptunk, mint most. Ettől függetlenül a fűkaszától kezdve a hegesztőgépen át a levegőtöltő berendezésekig mindent be kellett szereznem, ugyanis a cégem nemcsak búvárfeladatokat vállal, hanem szinte mindent, ami a vízépítéssel kapcsolatos, a korrózióvédelemtől kezdve a zsilipjavításig. A legtöbb Magyarországra beérkező folyónál mi építettük ki a különböző vízmércéket és a vízminőség-ellenőrző berendezéseket. Összesen körülbelül 300 berendezést állítottunk eddig. Vízmérceépítéskor nem csupán merülni kell, de milliméter-pontossággal szerelni és hegeszteni a berendezést.
MN: Beszéljünk a vízbe fulladtak felkutatásáról!
CSI: Negyvenéves pályafutásom alatt 78 vízbe fulladt személyt találtam meg a 80-ból. Azt a kettőt pedig csak azért nem, mert hamis volt az infó, nem estek vízbe. A keresésért nem kérek pénzt, kötelességemnek tartom, hogy segítsek. A vízbe esett személyt sosem ott kezdem el kutatni, ahol állítólag elmerült. A sodrás sebességével számolva kijelölöm azt a szakaszt, ahol éppen tarthat a test, mert még a meder alján is viszi a víz. Onnan haladok visszafelé, az eredetileg megadott irányba, természetesen először az élővíz alját fésülöm végig.
MN: Hogyan lehetséges, hogy egyes vízi hullák a felszínen lebegnek, mások teljesen elmerülnek?
CSI: Sok összetevő van, nincs általános szabály. Ugyanakkor a tapasztalatom szerint nem mindegy, milyen nemű volt az illető, milyen öltözetet viselt. A hirtelen balesetben bajba került, fulladt ember sosem jön fel azonnal a víz felszínére.Két-három napon át általában a vízfenéken van az áldozat. De az is számít, hogy teszem azt, babot evett vagy szénsavas üdítőt ivott a tragédia előtt. A test egyébként sokszor valahol a vízfelszín meg a fenék között lebeg. Egyszer este 8-kor, viharos időben kezdtem a keresést, és éjjel 11-kor még nem volt meg az eltűnt. Kétszer is átfésültem az adott szakaszt, amikor bevillant, hogy vízközti részen lehet a test, amit értelemszerűen először az alján kutattam. Egyszerűen elúszott felettem az áldozat. De nem csupán halottakat keresek, hanem egyes bűncselekmények tárgyait is: pisztolyt, kést, metszőollót, ezek a leggyakoribbak. Újabban pénzkazettákat. Ráadásul ravaszak a tettesek: műanyag kannába teszik a gyilkos szerszámot, követ kötnek rá, és úgy dobják vízbe, hogy a műanyag miatt ne lehessen mágnessel megtalálni. De eddig nem fogtak ki rajtam. Ugyanis ilyen esetben, amikor bizonyítékot keresek a víz alatt, a vizsgálat során az összes idegen testet kiemelem a víz alól.
MN: Az árvízi mentésnél mi volt a feladata?
CSI: A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tavasszal alakította meg a Körös Mentőcsoportot, amelybe a cégemet is beválasztották. 56 rendkívül képzett katasztrófaelhárítási szakembert jelöltek ki: lovász, méhész, kutyás keresők, orvosok, tűzoltó, mentőhelikopteres és pszichológus is van a csoportban. Edelényben a májusi és a júniusi gátszakadásnál dolgoztunk, akkor is, amikor a déli városrészt elöntötte a víz. Búvárként a folyó felőli oldalon fóliával fedtem be az ideiglenes gátat körülbelül 1200 méteren, hogy ne legyen szivárgás. Nem volt ismeretlen a feladat, mert az 1970-es tiszai árvíznél is dolgoztam már. Aztán amikor a fóliázás után szivattyúzták le a vizet, én Sajóörsön zsákoltam a Körös Mentőcsoport többi tagjával együtt. Hozzáteszem, az árvízi és ehhez hasonló feladatokat ugyancsak társadalmi munkában végezzük, semmilyen pénzt nem kérünk érte.
MN: Eddig szinte minden feladatáról, mentéséről kijelentette, hogy társadalmi munkában végzi.
CSI: A mentés önkéntes segítségnyújtás, emberi és szakmai kötelesség. Ugyanakkor valljuk be, mindezzel kopik a cég vagyona: benzin, gázolaj kell, felszerelés, telefonálgatás, útiköltség, élelmiszer és a többi. Nem a búvárkodással van a gond: nekem annyi lemerülni, mint másnak elszívni egy cigit. Az visz el rengeteg időt, amíg beöltözöm, levetkőzöm, meg lemosom a sáros autót. Csináljuk, amíg bírjuk. Szerencsére akad "fizetős" vízépítési feladat, bár egyre kevesebb. De én most is imádok merülni: izgat a kihívás, és egyébként is kevés az országban a hozzám hasonló, tapasztalt motoros.
