Vecsei Miklós a törvényről ezt mondta a Szív nevű jezsuita lapnak: „vannak, akik azt várják tőlünk, hogy tiltakozzunk, mások pedig, hogy értsünk egyet. Mi viszont ellátó szervezetként a ránk bízott emberekért tartozunk felelősséggel, és azt keressük, mi az, amitől ténylegesen jobb lesz az életük.”
Vecsei nemcsak nem kritizálja a hajléktalanság kriminalizálását, hanem pozitív hozadékról beszél.
„Például most bekerülnek hozzánk olyan hajléktalanok, akik eddig nem. Bár szerettük volna, eddig nem sikerült kimozdítani őket. Arról az utcán élő négy-ötszáz emberről beszélünk, akik első pillantásra jól beazonosíthatók.”
Vecsei ezek után arra biztat mindenkit, hogy ne adjon az utcán élő embernek pénzt, ennivalót, ruhát, mert kint tarthatja a hajléktalant az utcán, ahelyett, hogy szállóra menne. Szó szerint ez így hangzik:
„Az alapkérdés az, segítünk-e az utcán élő embernek, ha pénzt adunk vagy ennivalót, ruhát viszünk neki. Ez a fajta szolidaritás talán a legerősebb, legjobban látható jele annak, hogy vele vagyunk. Mi azonban nem ezt szoktuk kérni. Nagyon sok munkánk van abban, hogy az utcáról valaki bejöjjön velünk a szállóra, és gyakran azért marad kint mégis, mert valamit kap járókelőktől. A menet közben odaejtett húszforintosok vagy kétszázasok azt üzenik, hogy az emberek segítenek neki. Ő pedig nemet mond az ellátásra, melynek során mondjuk megmentenék a kukacos lábát. Ezért mi azt szoktuk kérni, hogy aki segíteni akar, tudja meg a hajléktalan ember nevét.”
A kérdező ezek után felveti, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos intézkedés kiindulópontja valamilyen városképi vagy turisztikai szempont, és nem a rászoruló emberek szüksége. Erre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonképpeni vezetője így válaszol:
Legyünk őszinték: ha vendég jön hozzám, a nappaliban ültetem le, és nem vezetem körbe, hogy ott szoktam kiteregetni, és idegyűjtöm a szennyes edényeket. A városban is lehetnek olyan helyek, ahol elsősorban nem a megoldatlan problémáinkat szeretnénk láttatni, és született egy olyan politikai döntés, hogy a nagyon frekventált területeken rendet kell tartani. Miért ne lehetne elfogadható, hogy vannak olyan közös érdekeink, amelyekhez a szebbik arcunkat kell mutatni – és ebben a szociális és a városképért felelős szakembereknek valahogy meg kellene egyezni úgy, hogy egyiküknek se kelljen megtagadnia a saját hivatását.
A törvény ellen tiltakoznak a pszichológusok, orvosok, társadalomkutatók, ügyvédek. A kaposvári bíróság szerint a törvény alkotmányellenes, és az Alkotmánybírósághoz fordult.
Az Alaptörvény egyébként az egész ország területén tiltja az „életvitelszerű közterületi tartózkodást”, a szabálysértési törvény módosítása után 60 napos elzárást is kaphat egy utcán élő hajléktalan.
| ||
Képünk illusztráció!
