"Azt szeretnénk, ha egy olyan közösségben élnénk, ahol annyira erősek az emberi kapcsolatok, hogy senki sem maradhat teljesen magára. Ha maga az ország is egy ilyen közösség lenne. Azért vagyunk itt, hogy kifejezzük: senki sem maradhat teljesen egyedül.“
Ezt Bolba Márta evangélikus lelkész mondta Halottak Napjának napsütéses délutánján a méltatlan halállal elhunytak emlékére állíttatott sírkőnél az Új Köztemetőben. A közvetlenül az 56-os hősi halottak fala mellett lévő emlékhelyet a Hajléktalanok a Hajléktalanokért Egyesület adta át 1999-ben.
A lakásszegénységben, a fagynak kiszolgáltatva, rokonok, barátok nélkül, egyedül, méltatlan körülmények között meghalt emberekre közel négy tucat ember emlékezett A Város Mindenkié csoport (AVM) szervezésében.
| ||
„Tavaly télen több mint 100 ember halt meg csak a hideg miatt Magyarországon“ – mondta a csoport önkéntese, Udvarhelyi Tessza. De az AVM hagyományos évi megemlékezésén nemcsak rájuk gondolnak, hanem a csoport saját halottjaira is, róluk a csoport blogján osztottak meg megrendítő visszaemlékezéseket az elmúlt napokban: „a csöndes, kék szemű, nagy szakállú, mosolygó Zátrok Lászlóra, Csorba Jánosra, akinek "ereje és elszántsága a hajléktalan emberek érrdekvédelméért folytatott munkában nagyon fog hiányozni"; Csorba Jánosné Nuer Erikára, aki "halála előtt pár nappal részt vett egy rendőröknek és szociális munkásoknak szóló képzésen, ahol életében először mesélt a nyilvánosság előtt az életéről, hajléktalanságáról és az utóbbi idők megfeszített küzdelmeiről a kispesti lakásokért"; Gabira, akinek egyik emblematikus állítása volt, hogy "én már születésem óta hajléktalan vagyok“; a Fedél Nélkül önkéntes szerkesztőjére, szerzőjére, terjesztőjére, Leé Józsefre, valamint a csoporthoz egy éve csatlakozott Szentiványi Csillára, aki betegen is igyekezett a kiszolgáltatott emberekért tenni valamit.
| ||
Az egyperces csönd előtt verseket olvastak fel: Weörestől a Bolerót — „Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, / a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át" —, Pilinszkyt, Juhász Gyulát, az AVM-es Csepregi László egyik költeményét: „valódi hazám csak a fagy mi átölel / hogy hideg világban így szenderedjek el.“
Többen saját elhunyt rokonuknak ajánlják a verset, többen sírással küzdenek felolvasás közben — mások könnyebben engedik ki könnyeiket.
Több kisgyerekes család is eljött, nem kevés izgalmat okoz a tízpercenként elzúgó utasszállítók szokatlan közelsége, a temetői kereszteződésben a forgalmat irányító rendőrök látványa.
Egy kereskedelmi televízió jelenlétén kívül egyetlen momentum utal az eseményen arra a szomorú aktualitásra, hogy október 15. óta hajléktalan embereket szabálysértéssel, közmunkával vagy elzárással büntethetnek azért, mert „életvitelszerűen köztéren tartózkodnak“.
„Ma egy olyan korszakban élünk, ahol a lakásszegénységben élő, hajléktalan embereket nem meleg otthonnal segíti az állam, hanem üldözi őket“ – mondja Udvarhelyi Tessza, aztán lassan mindenki elszállingózik hazafelé.
| ||
