A szakma helyreállító (resztoratív) igazságszolgáltatásnak nevezi azt a módszert, ami a bűncselekményt az érintett felek konfliktusaként értelmezve, a büntetés megtorló jellegével szemben a konfliktus kezelését, a sértett szempontjainak figyelembevételét helyezi a büntetőeljárás középpontjába, és azt, hogy az okozott kárt az elkövető állítsa helyre.
A resztoratív módszerek külföldön nagyon eredményesek, s egyformán alkalmasak az áldozat és az elítélt közötti viszony, a börtönszemélyzet és a fogvatartott, illetve a zárkán belüli konfliktusok békés rendezésére is. Ám úgy tűnik, hogy hazai bevezetését - néhány szakembert és büntetés-végrehajtási intézetet leszámítva - senki sem gondolja komolyan. Ezért mindenképpen úttörő vállalkozásnak tekinthető, hogy az EU Criminal Justice program nyertes pályázatának köszönhetően végre "terepen" is (a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben és a Tököli Fiatalkorúak Börtönében) kutathatta hatékonyságát, megvalósíthatóságát az Országos Kriminológiai Intézet (Okri) és a Foresee Kutatócsoport vezetésével egy nemzetközi team. A projekt MEREPS (Mediation and Restorative Justice in Prison Settings - Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban) néven futott, a start előtt a brit Independent Academic Research Studies (IARS) segítségével hazai igazságügyi szakemberek (ügyészek, pártfogók, büntetés-végrehajtásban dolgozók) ismerkedhettek meg az olyan resztoratív eljárásokkal, mint a mediáció és a konferencia-módszer. (Az utóbbi olyan csoportos konfliktuskezelő eljárás, ahol a konszenzus kialakításának folyamatába egy pártatlan kívülállót, úgynevezett facilitátort vonnak be, aki segít a probléma meghatározásában és megoldásában, de a döntést kizárólag a csoport hozza meg.)
Fotó: Sióréti Gábor
Eltűnt áldozatok
A tavaly novemberben indult projekt nyitánya előtti sajtótájékoztatón a szakemberek főleg az áldozat-elítélt kapcsolat hiányát hangsúlyozták. Kiemelték, hogy idehaza egyáltalán nincs arra lehetőség, hogy a börtönben lévő elkövetők intézményes keretek között kifejezhessék megbánásukat a sértetteknek. Barabás Tünde kriminológus, az Okri osztályvezetője akkor elmondta, hogy vizsgálataik szerint sok esetben paradox módon nemcsak az áldozatok szoronganak, ha az elkövető szabadulására gondolnak, hanem maguk az elkövetők is, akik a sértettek bosszújától vagy a közösség megvetésétől tartanak. A kutatási eredmények szerint az elkövetőkből legtöbbször hiányzik az őszinte megbánás, és nem érzékelik, mit élhetett át a sértett, milyen károkat okozott valójában a bűncselekmény. "A személyes találkozás és a szembesülés a sértett fájdalmával - például belgiumi tapasztalatok szerint - nagyon jó hatással lehet az elkövetőre. Segítheti abban, hogy a szabadulás után ne kövessen el újabb bűncselekményt, s a környezete ne rekessze ki. De a mediációnak a sértett szempontjából is van jelentősége - egészíti ki az elhangzottakat a kriminológus -, hiszen az áldozatok sokszor válaszokat, magyarázatot keresnek arra, miért, hogyan lettek áldozatok, és nem anyagi jellegű segítséget, hanem az elkövető bocsánatkérését, megbánását igénylik elsősorban. A bírósági ítélet után ugyanis épp a legfontosabb kérdésre nem kaphatnak választ: miért éppen velem történt, megtörténhet-e újra? E válaszok hiánya félelmet, szorongást kelt, amit a találkozás az elkövetővel - természetesen szakképzett mediátor közreműködésével és alapos felkészülés után - jelentősen tompíthat."
E logikus okfejtés gyakorlati alkalmazásához azonban egy év kevés volt, a projekt során "kívülről" nem sikerült bevonni sértettet. "Nagyon egyszerű oka van ennek, csak éppen nem számoltunk vele - mondja Barabás Tünde. - A hatályos törvények szerint nekünk, kutatóknak - adatvédelmi okokból - nincs rá lehetőségünk, hogy megkeressük az áldozatokat, így az lett volna a járható út, hogy az elítélt az első fokú bíróságtól kérvényezi a sértetti adatok kiadását a kapcsolatfelvételhez. Bár indult ilyen procedúra, a kutatás lezárultáig nem oldódott meg a kérdés. Ennek ellenére a projekt eredményes volt, mert kiderült, hogy az elkövetők jelentős része hajlandó lenne kibékülni az áldozattal. Néhány elítélt meg is tette az áldozati jóvátétel felé mutató első lépéseket (például bocsánatkérő levelet írt). A mediáció alkalmazhatóságát pedig a börtön falain belüli konfliktusok rendezése során tudtuk kipróbálni."
"Bármennyire alapelvként tekintettünk a sértettek és elkövetők azonos szintű bevonására, ezt a gyakorlatban nem tudtuk kivitelezni - erősíti meg Fellegi Borbála szociálpolitikus-kriminológus, a Foresee Kutatócsoport ügyvezetője. Ennek következtében a MEREPS mediációs és facilitációs tevékenysége a zárkakonfliktusokra és az elítéltek családi kapcsolatainak helyreállítására fókuszált." (A mediációs tevékenység csupán az egyik eleme volt a kutatásnak, amelynek tapasztalatairól januárban rendeznek nemzetközi konferenciát Budapesten.)
Az első lépések a börtön felé
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön a legrégebbi magyar büntetőintézet. A különleges, kör alapú, ötemeletes épület 1845 (!) óta áll a büntetés-végrehajtás szolgálatában - jelenleg 140 százalékos kihasználtsággal. A 166 éves börtön szimbóluma lehetne a hazai viszonyoknak: "jobb" helyeken az ilyet rég múzeumként mutogatják a turistáknak. Bár a balassagyarmati börtön is műemléki védettség alatt áll, sőt a filmesek is szívesen dolgoznak az ingyendíszletben (itt készült például aPillangó úrfi, Jeremy Irons főszereplésével), egyelőre szó sincs arról, hogy a közeljövőben egy korszerűbb létesítménnyel váltsák ki. Mert igaz ugyan, hogy szűk, 2-4-6-8 személyes zárkáit eredetileg egyszemélyes cellákból alakították ki (a nagyobbakat falbontással), ám a szóbeszéd szerint a hazai fegyházak között még így is ez az egyik legelviselhetőbb. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy az intézet nemcsak igyekszik megismerni a legkorszerűbb büntetés-végrehajtási módszereket, de a lehetőségekhez mérten alkalmazza is őket. A lehetőségek azonban korlátozottak, leginkább a szabályozás és a "beidegződések" miatt.
"A büntetés-végrehajtás hierarchikus rendszerébe eleve nehezen illeszthető mediáció célja inkább valamiféle szimbolikus jóvátétel, nem pedig a peren kívül megegyezés, vagyis közvetlen haszna nem könnyen mérhető, s végeredményben inkább terápiás hatása van - mondja Fellegi Borbála. - Tisztában voltunk vele, hogy egy börtönben nagyon nehéz bármiféle kutatómunkát végezni, mert az elítéltek megnyilvánulásai gyakran manipulatívak, amit mondanak, azt az éppen aktuális érdekérvényesítés jegyében mondják. Azon sem lepődtünk meg, hogy a személyzet egy része is szkepszissel fogadta módszereinket, a börtönvezetés nyitottsága ugyanakkor nagyban ellensúlyozta ezt, segítve a projekt egészének sikerességét."
"Régi, megszokott dologból mindenki nehezen zökkenthető ki - mondja erre Budai István bv. ezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka -, ez az itteni személyzetre is érvényes. A projekt koncepciója az volt, hogy a későbbiekben maguk a büntetés-végrehajtásban dolgozók gyakorolják a mediációt, és beépüljön konfliktuskezelési eszköztárukba. A többség Marian Liebmann angol szakember mediációs tréningjén hallott először az alternatív konfliktuskezelésről, három nap alatt kellett megismerkedniük a témával, és örömünkre szolgált, hogy a kezdeti idegenkedés fokozatosan csökkent. Egyébként külföldön működik a személyi állomány és az elítélt közötti mediáció is, mi ezt alapból kizártuk, a jelenlegi viszonyok alkalmatlanok erre. Míg Nyugaton a személyi állomány és a fogvatartottak aránya közelít egymáshoz, nálunk egy felügyelőre 80-100 elítélt jut, emiatt kizárólag afféle poroszos rendben lehet hatékonyságot elérni. De a zárkakonfliktusok rendezésében sem számíthattunk csodára, legfeljebb az lehetett a cél, hogy megvizsgáljuk, egyáltalán alkalmasak-e rá a fogvatartottak, hogy problémáikat a szokásostól eltérő módon rendezzék." A "szokásos eszköz" a börtönben azt jelenti, hogy már a legcsekélyebb konfrontációt is - ha az a személyi állomány tudomására jut - ki kell vizsgálni, és fegyelmi eljárást kell indítani, vagy büntető feljelentést tenni. A kísérlet ugyanakkor bizonyította, hogy megfelelő szakmai támogatással a börtönszemélyzet jelentős segítséget kaphat abban, hogy a "jutalmazás-büntetés dimenzió" mellett egyéb, helyreállító szemléletű módszereket is alkalmazni tudjon a fogvatartottak felelősségvállalásának és megállapodásainak elősegítésére.
Akadályok között
A megoldásra váró zárkakonfliktusokat a felügyelet jelezte a nevelőtiszteknek, akik felajánlották az érintetteknek a szokatlan "lerendezést", de akadt olyan eset is, hogy maga az elítélt kereste meg a nevelőt, illetve az is előfordult, hogy már elindult a hivatalos eljárás, amikor a parancsnok ajánlott egyezséget. Mindez egy civilnek talán jelentéktelen, de nagy lépés egy olyan közegben, ahol Fellegi Borbála szerint "a nevelőket erős jogszabályi háttér kötelezi az eljárásrutinokra, és a facilitációnak még nincs szabályozott helye a börtönbeli konfliktuskezelési eljárások között - ez a helyzet ugyancsak a nevelői bizonytalanság forrása, és a bevett konfliktuskezelési módszerek mellett szól". További bizonytalanságot jelentett, hogy a szigorú szabályzat ellenére is minden börtönben kialakul egyfajta "erőalapú" viszonyrendszer, vagyis az elítélt folyamatos kötéltáncot jár, hogy se a börtönvezetés, se a többiek "ne találják meg". Fellegi Borbála szerint "a fogvatartott túlélésének kulcsa az ügyes tájékozódás és lavírozás e kettős elvárásrendszerben. Megfelelni a nevelői elvárásoknak és így kedvezményekhez jutni: büntetés-félbeszakítás, jobb zárka, korábbi szabadulás. Ugyanakkor megfelelni az elítélti közösség normájának is, ahol fontos szerepet kap a manipuláció, a börtönközösségbeli történések eltitkolása. Mindez a resztoratív beavatkozás szempontjából nehezítő körülmény volt, s persze az is, ha a konfliktusért járó büntetés elkerülése vagy egyéb előnyszerzés motiválta a fogvatartottakat a részvételben."
László esete jól példázza mindezt. Az emberölési kísérletért nyolc és fél évre elítélt férfi - az egyetlen, aki vállalta a nyilvánosságot - nem hajlandó elárulni, mi volt a konfliktus forrása, csupán arról beszél, hogy miután nevelőtisztje felajánlotta a mediáció lehetőségét, mindenképpen szerette volna kipróbálni. "Először engem, a sértettet hallgattak meg, utána zárkatársamat, majd ezt követően a facilitátor, egy megfigyelő és mi ketten ültünk le, hogy megállapodjunk. Ez gyorsan lezajlott, készült egy jegyzőkönyv, amiben pontokba szedték, hogy zárkatársam mit vállal a békesség érdekében, a végén pedig aláírtuk. Elég gyorsan lezajlott az egész. Ez már több mint egy éve történt, és bár utána még volt egy kis gond, mostanra rendeződtek a dolgok." László szerint azért jó ötlet a mediáció, mert evvel "meg lehet úszni a fegyelmit".
Noha az említett akadályok miatt bizonyossá vált a szakemberek sejtése, miszerint a resztoratív eljárások hazai elterjedéséig még hosszú az út, Budai István szerint az első lépéseket megtették, s a projekt arra mindenképpen jó volt, hogy jelezzék a jogalkalmazóknak, hogyan kellene módosítani a szabályokon. Jelenleg ugyanis a börtönmediáció nemcsak ismeretlen idehaza, de alkalmazása egyenesen szabályellenesnek számít. A parancsnok bízik abban, hogy a törvényalkotók felismerik: a hazai büntetés-végrehajtásban sokkal inkább a resztoratív technikáknak kellene gyökeret verniük, nem pedig a még keményebb megtorlásnak.
"Mediáció után, ha lemennek sétára, és beszélgetnek, pedig előtte nem beszélgettek, azt már sikernek tekintem" - mondta az egyik nevelőtiszt, ami akár jelképes is lehet.
