Állatasszisztált terápiának (animal assisted therapy – AAT) az olyan tudatos tevékenységet nevezzük, amelyben a terapeuta és a páciens mellett harmadik egyenrangú partnerként egy vagy több állat is szerepet kap. Mindez nem keverendő a közbeszédben gyakrabban szereplő állatasszisztált tevékenységekkel (animal assisted activity – AAA) – ilyen például az, amikor az iskolába kutyákat, nyulakat visznek a gyerekek nem kis örömére, de a szakirodalom megkülönbözteti a pedagógiai célú, jellemzően motivációt támogató állatos tevékenységeket is.
A Kaposvári Egyetem Állatasszisztált pedagógia és terápia című tanulmánykötete az első dokumentált, állatokkal megvalósuló terápiás ellátásként egy 1792-es angliai esetet említ: egy yorki menedékhelyen pszichés zavarokkal küzdő betegeket segítettek, egyebek mellett nyulakkal. A korai kezdet ellenére a mainstream tudományos világban csak a 20. század második felében kezdtek komolyabban foglalkozni a témával, de a kutatások nagy része már a 2000-es évekre esett. A terápiával elérhető szignifikáns pozitív változásokra azonban – a kevés nagy mintás vizsgálat miatt – máig nincs elegendő számú, orvosi kritériumoknak is megfelelő bizonyíték.
A kutya- és lóterápiának itthon több elismert képviselője is van: Kardos Edina klinikai szakpszichológus és lovas-pszichoterapeuta, számos témába vágó tanulmány szerzője 2008-ban alapított Pilisszántón lovasterápia-központot, ahol saját fejlesztésű lóasszisztált módszertannal dolgozik. Az állatasszisztált terápiák szakmai megítéléséről Kardos gyakori szerzőtársa, Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese is egyértelműen nyilatkozik: „Szeretett, egyre népszerűbb és egyre több a tudományos bizonyíték, hogy hatékony.” A Magyar Pszichiátriai Társaság tavalyi kongresszusán a két szakember Jakabos Hadassa klinikai szakpszichológussal állatasszisztált műhelynapot tartott.
A terület támogatottságát nagyban elősegítheti, hogy 2017-ben az orvosi Nobel-díjat a cirkadián ritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezői – Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young – kapták. A kutatótrió elsőként adta tudományos magyarázatát annak, hogy a növények, az állatok és az emberek belső biológiai órája hogyan alkalmazkodik a környezethez. Ez a magyarázat pedig megerősítette azt a modellt, amely szerint a testi-lelki egészségünk szempontjából az ökológiai környezetünk sokkal meghatározóbb, mint az általunk teremtett szociális környezet. „Az új paradigma egyik fontos eleme, hogy az emberiség kultúrtörténete során szoros közelségben, tulajdonképpen szimbiózisban élt bizonyos állatokkal, és ezek a gazdasági hasznon túl számos pszichológiai előnyt is biztosítottak számára (pl. érzelemszabályozási felületet, kapcsolati minták modellezésének lehetőségét), vagyis olyan aktivitásokat, amelyek a jelenlegi AAT-kben köszönnek vissza” – olvasható az említett műhelynap előszavában.
Terápiás kecskék, rackák
Jakabos Hadassa klinikai szakpszichológus haszonállatokat – például szamarat vagy kecskét – von be a pszichoterápiába, de akár egy egész rackanyájat is terelhetünk terápiás céllal ladánybenyei tanyáján. Az egyéni, pár-, család- és csoportterápia mellett a szakember tréningeket is tart, ahol a szervezeti dinamika és a vezetői kompetenciák fejlesztése áll a fókuszban – immár állatasszisztált terápiás módszerrel is.
Jakabos kutyán, szamáron és öszvéren kívül kisállatokkal (nyúllal, tengerimalaccal, törpemalaccal, sünnel) is visz terápiát, de juhtereléssel is foglalkozik. Utóbbit a gyakorlatban sajátította el juhászoktól. Ekkor már ismerte a kutyás terápiát, és mint csoportanalitikus, illetve cégeknek is dolgozó tréner a csoportdinamikában is járatos volt, de még így is meglepetésként érte, milyen nagy az átfedés egy embercsoport és egy állatcsoport működésének módja és reakciói között. Ez volt az egyik felismerés, ami a terelésterápia gyakorlatának kifejlesztéséhez vezette. A másik egy személyes tapasztalásból indult: „Hamar észrevettem, hogy amikor lementem terelni és volt valamilyen problémám, a terelés segített rálátni önmagamra, a problémára és sokszor a megoldásra is.”
Jakabos racka juhokat tart, jelenleg több mint húsz él a tanyán. „A terelésterápia, mint mindenfajta terápia, egy alapos első interjúval kezdődik, ahol a páciens személyiségét és mélylélektani problémáját, működési mechanizmusát, személyiségdinamikáját nézem meg. Ezután együtt meghatározzuk a terápiás célt, és szintén együtt megbeszéljük az egyénre szabott terápiás tervet.” Ezen a ponton már állatokban is gondolkozik a szakember, hogy a terápia során melyik állattal, milyen gyakorlatokkal, milyen készséget lehetne fejleszteni. Az állattal folytatott „munka” az adott problémát jeleníti meg, éles tükör, mely megmutatja, hogy a páciens a problémás helyzetben hogyan van jelen. „Ez természetesen előhozza azokat az érzéseket, akár tudattalan reakciókat, viselkedési mintákat, amelyek maladaptívak, hátráltatják a helyzet, kapcsolat megoldását, kezelését” – fejti ki a szakember. Ezeken szintén az állatok segítségével dolgoznak tovább. „Ez egy készségszintű változás, nem csak egy »megbeszéltem és már az eszemmel tudom« felismerés. A készségszintű tudás más memóriatárban tárolódik, tudatosan és akár tudattalanul is alkalmazza az ember sokféle helyzetben. Ilyen készségszintű tudás például a biciklizés – több év kihagyás után is tudunk biciklizni, nem felejtjük el, csak kijövünk a gyakorlatból.” A pszichológus ezt a készségszinten elsajátított tudást tartja az állatasszisztált terápia egyik legnagyobb erősségének.
Vera egy évvel ezelőtt kezdett olyan módszert keresni, amellyel egyszerre tudná fejleszteni a vezetői kompetenciáját, növelni az önbizalmát és levezetni a munkahelyi stresszt.
A szoftverfejlesztő cégnél – ahol 30 évesen középvezetőként dolgozik – szinte csak férfiak veszik körül. „Sokszor ülök egyedüli nőként 50-es férfiakkal egy tárgyalóasztalnál, de a közvetlen kollégáim többsége is férfi” – meséli. A hagyományos pszichoterápia a korábbi rossz tapasztalatai miatt fel sem merült. „Volt egy terapeutám, aki sosem nézett a szemembe, a másik meg velem együtt sírt. Túl sok volt nekem ebben az emberi tényező. Objektívabb, a terapeuta személyétől kevésbé függő megoldást kerestem.” Végül négy hónapon keresztül, heti rendszerességgel járt Ladánybenére.
Előbb egy kecskével dolgozott együtt, s egy abrakkal megtöltött vödröt kellett megvédenie az állattól úgy, hogy a vödröt nem mozgathatta. A hagyományos fegyelmezés nem igazán működött. „Semmit sem ér, ha ráordítasz egy kecskére” – mondja. Egy másik feladatban 12 rackát kellett A-ból B-be elvezetnie, „de ők nem arra mennek, amerre szeretnéd, hanem arra, amerre ők akarnak”. Verát meglepte, mennyire fontos a feladat megoldásában a belső erő, az, hogy pontosan tudja, mit akar csinálni, mert az állatok azonnal megérezték a bizonytalanságait.
Jakabos szerint az állatasszisztált terápia majdnem mindenkinek javasolt: „A kérdés elsősorban nem az, hogy bevonjunk-e a terápiába állatot, hanem az, hogy mikor, milyen állatot, milyen gyakorlattal, mennyi ideig, milyen mélységű utólagos analitikus feldolgozással.” Fontos szempont mind az ember, mind pedig az állat lélektani teherbírása, hogy melyik állat tud rezonálni a páciensre és fordítva. A pszichológus hangsúlyozza, hogy az állat érdekeit, fizikai és lelki egészségét is mindvégig figyelembe kell venni.
Tükröt tartanak
A szakember egészen kicsi gyerekeket nem enged a rackákhoz (a szarvuk miatt), de szamarat, kecskét, törpemalacot már óvodás korú gyereknél is bevon a terápiába. A pszichológusnak korábban volt egy bántalmazott, 10 éves kisfiú páciense – számára azért volt hatékony a terelésterápia, mert több olyan készséget tudott kifejleszteni, amely az önvédelemhez, az áldozatszerepből szükséges kilépéshez kellett. A „riogatós” gyakorlatnál, amikor a legelőn fel, majd le kellett hajtania az állatokat, kifejezetten ő lehetett az agresszor. A tereléssel az irányítást tanulta meg – a saját belső agressziójának átalakítását belső erővé, amit már tudott kontrollálni. Vera az említett élelem-megtagadásos feladatban pedig az önvédelmet tudta megtanulni. „Felnőtt páciens a »várvédésnél« (egy egész rohanó nyájat kell ilyenkor feltartani az akol bejárata előtt – K. E.) a támadással szembeni leblokkolás helyett a bátorság, realitás, hatékonyság megtartását tudja készségszinten elsajátítani” – meséli Jakabos.
Jellemzően 10–15 percig tart a közös munka az állatokkal, utána a pszichológus és a páciens átbeszélik az átélt élményt. „Az állat visszajelez, beindít, facilitátor. Sokszor tükörfunkciót töltenek be, azaz pontosan megmutatják azt, amit érzékelnek belőlünk. Ha feszültek vagyunk, ők is azok lesznek. Pont ezért nekik is nagyon megterhelő lehet a terápia” – magyarázza a szakember.
A csúcsélmény Vera számára egyértelműen a kutyás terelés volt, ahol egyszerre kellett figyelnie a kutyára és a nyájra. Látta magán, hogy alkalomról alkalomra fejlődik, hogy képes megcsinálni a feladatokat és ez megerősítette az önbizalmát. De mást is megtanult a terápiából. „A kutyának is vannak jobb meg rosszabb napjai. Viszont én a rosszabb napján sem vehettem át a feladatait.” Ezt a megközelítést pedig beépítette a munkájába. „Sokszor gyorsabb lenne nekem megcsinálni egy-egy kolléga feladatát, de most már tudatosan nem avatkozom közbe” – meséli. Nem számított rá, de az állatasszisztált terápia révén türelmesebb és együttérzőbb is lett. „Egyszerűen jobban figyelembe veszem, hogy a másik mit szeretne.”
Jakabos Hadassa tervei között szerepel, hogy a terelésterápia hatékonyságát kutatási eredményekkel is alátámassza. A kutatások számának növelését Purebl György is kifejezetten fontosnak tartja, elsősorban azért, hogy csak a tudományosan alátámasztott AAT-módszerek kerüljenek a széles nagyközönség elé. Mint hozzáteszi, a magyar kutatások nincsenek lemaradva a nemzetközi társaiktól, a négy hazai orvosi egyetem közül háromban folynak vizsgálatok a témában.
