A születési sorrend és a személyiség

Tényleg olyan szörnyű második gyereknek lenni?

Lélek

Rengeteg szakcikk és gyereknevelési kötet állítja, hogy az elsőszülöttek intelligensebbek, de szorongóbbak, míg a második gyerekek szabadabbak, de éretlenebbek lesznek. A valóság persze ennél sokkal összetettebb.

Francis Galton, Charles Darwin híres-hírhedt unokatestvére 1874-ben publikált művében (English Men of Science: Their Nature and Nurture) megállapította, hogy a legnagyszerűbb angol tudósok (mármint férfiak) többsége elsőszülött volt, de az elmúlt évtizedekben is készültek olyan kutatások, amelyek arra jutottak, hogy az elsőszülöttek közül több Nobel-díjas vagy épp sikeres vállalati csúcsvezető kerül ki.

Ezek fényében meglehetősen mostohának tűnhet a másodszülöttek helyzete, pedig a zsidó-keresztény kultúrkör legelső másodikjának még jól indult a története – más kérdés, hogy később Ábel drágán megfizetett kedvenc mivoltáért.

Testvérsor

Elsőként Alfred Adler osztrák pszichiáter vetette fel, hogy a testvérsorban elfoglalt helyünk a személyiségünkre is hatással lehet. Érvelése szerint az első gyerekek intelligensebbek és dominánsak, de gyakrabban szenvednek neurózistól is, mivel egyeduralmi pozíciójuk elvesztését traumaként élik meg.

Ezzel szemben a legfiatalabb testvérek hajlamosak rá, hogy éretlenek, önállótlanok vagy épp önzők legyenek, őket ugyanis sokszor elkényeztetik a szüleik. Adler elmélete szerint a középső gyerek a „békítő”, ő a leginkább rugalmas és diplomatikus a családban, és bár lappanghat benne lázadó hajlam, alapvetően rendkívül kiegyensúlyozott – maga Adler természetesen középső gyerek volt.

Hercegi születési sorrend: Vilmos (37) és Harry (34)

Hercegi születési sorrend: Vilmos (37) és Harry (34)

 

Felvetései nyomán a születési sorrend személyiségformáló ereje jó időre a pszichológiai vizsgálódások kedvelt témájává vált, de mára – a tudományterület sok más eredményéhez hasonlóan – a legtöbb idevágó klasszikus kutatást megcáfolták. Egy 2015-ös német kutatásban (amely a Proceedings of the National Academy of Sciencesben jelent meg), összesen 20 ezer amerikai, angol és német kísérleti személyt vizsgáltak, összevetve őket saját testvéreikkel, illetve más családok azonos testvérpozíciójú tagjaival.

A legtöbb nagy személyiségmodell alapvető dimenzióit (extroverzió, érzelmi stabilitás, barátságosság, lelkiismeretesség, képzelőerő, nyitottság) alapul véve megállapították, hogy egyik faktorban sem volt kimutatható hatása a születési sorrendnek. Nem sokkal később ugyanezt az eredményt ismételte meg egy amerikai kutatás 377 ezer középiskolai tanuló adatainak összevetése alapján.

A korai elméletek evolúciós érvelésének (például Frank Sulloway elméletének) alapvető hibája, hogy a testvérsor hatásait a szülők figyelméért való feltételezett versengésre építik – a nagyobb gyerek erősebb és fejlettebb, ezért irányító, esetleg agresszív lesz, a kicsi több segítségre szorul, ezért önállótlanabb, de extrovertáltabb. Csakhogy ez a hatás legfeljebb addig érvényesül (ha egyáltalán), ameddig a gyerekek kicsik és egy háztartásban élnek egymással és szüleikkel.

Erős társadalmi igény

Ha alaposabban megnézzük az ilyen kutatásokat, hamar láthatóvá válik az ellentmondó eredmények egyik legfontosabb oka, ami az eltérő kutatási elrendezésekben keresendő. Az egyik gyakori vizsgálati módszer az úgynevezett between family design, ennek során különböző családok azonos testvérpozíciójú gyermekeit vetik össze. Ez sok szempontból „könnyebb” kutatói munka, így viszont nem lehet kiküszöbölni a genetikából, szocioökonómiai státusból, illetve a szülők nevelési attitűdjeiből fakadó különbségeket.

Ezzel szemben a within family design elrendezés esetében az egy családból származó testvéreket vizsgálják. Sok újabb kutatás már ezzel a módszerrel dolgozik – a legtöbb ilyen egyébként nem talált szignifikáns kapcsolatot a születési sorrend és a vizsgált személyiségjegyek között. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az együtt járás (vagyis a statisztikai korreláció) nem jelent egyet az ok-okozati relációval – ennek félreinterpretálásáért azonban nem annyira a tudományos diskurzus, sokkal inkább a média felel.

A magyar történelem leghíresebb másodszülöttje: Mátyás király (Fadrusz János szobrán)

A magyar történelem leghíresebb másodszülöttje: Mátyás király (Fadrusz János szobra Kolozsváron)

 

„Azt gondolom, sokkal érdekesebb ezt a témát onnan megközelíteni, hogy miért is vágyunk rá annyira, hogy előre tudjuk, milyen lesz egy gyerek. Hiszen ne felejtsük el, hogy a pszichológia is sok szempontból igényeket szolgál ki, a születési sorrend hatásainak vizsgálatára pedig nagyon erős társadalmi igény van. Tudni akarjuk, mire számítsunk az első vagy a második gyereknél, pedig ez a jelenlegi szakmai konszenzus szerint sokkal komplexebb kérdés” – magyarázza Szél Dávid pszichológus (maga is másodszülött és két gyermek édesapja).

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a pszichológiai okfejtések gyakran társadalmi és kulturális kódokat követnek: például évszázadokon keresztül az elsőszülött fiúk voltak a hatalom és a tulajdon örökösei, ami nyilvánvalóan hatással volt arra, amit a legidősebb testvérekről gondolunk. A népmesékben rendre megjelenő, leleményes legkisebb fiú leképezheti az igényt az elsők hegemóniájának kompenzálására, és ugyanúgy választ adhat rá, miért tekintjük kreatívabbnak, kalandosabb utakon járónak a kisebbeket.

Ezek az elterjedt nézetek hatással lehetnek a szülők elvárásaira, így elképzelhető például, hogy az idősebb (és közmegegyezésesen intelligensebbnek tartott) gyereknek több fejlesztést biztosítanak, míg a másodikban azt erősítik, hogy mennyire jópofa vagy aranyos. „Úgy látom, hogy a nagyobb gyereket hajlamosak vagyunk a koránál nagyobbként kezelni, a kisebbet meg kisebbként – folytatja Szél. – Az is igaz, hogy a szülők általában tényleg lazábbak a második gyerekkel, de ennek hatása nem feltétlenül egyértelmű. Lehet, hogy a gyerek követi a mintát, lehet, hogy lázad ellene, de rengeteg tényező van még az ilyen egyenletekben. Hány év van a gyerekek között, mennyit tudtak a szülők velük lenni a születés után, és még sorolhatnám.”

Second child syndrome

A Facebookon több csoportot is találhatunk, amelyben a second child syndrome, vagyis a második gyerek szindróma traumája miatt verődtek össze a kisebb testvérek. Ők általában elhanyagoltnak érzik magukat, az első gyereknek kijáró figyelmet, izgatottságot és ünne­pélyességet hiányolják életükből. A második gyerek szindróma ugyan nem hivatalos orvosi vagy pszichiátriai diagnosztikai kategória, ettől függetlenül elég sok gyerekneveléssel foglalkozó oldalon találkozhatunk vele. Ez pedig rávilágít, hogy ha a születési sorrendnek nem is, az ehhez kapcsolódó sztereotípiáknak már annál inkább hatásuk lehet személyiségünkre.

Az angol történelem tele van híres másodszülőttekkel: a birodalmat megalapozó VIII. Henrik (a képen családja körében) is az volt

Az angol történelem tele van híres másodszülöttekkel: a birodalmat megalapozó VIII. Henrik is az volt (a képen családja körében)

 

Rosenthal és Jacobson klasszikus, 1986-os kísérletében véletlenszerűen kiválasztott, átlagos képességű gyerekekről elhitették az osztályfőnökeikkel, hogy zsenik, majd egy év múlva visszatértek, és azt tapasztalták, hogy a gyerekek valóban a legjobb tanulók közé emelkedtek. Természetesen a tanárok kiemelt figyelmének köszönhetően, ami segített, hogy a hamis intelligenciateszt önbeteljesítő jóslatként működjön. Ilyenekből a testvérek is sokat magukra vesznek. „Elolvassuk a születési sorrendről szóló cikkeket, elkezdjük a gyerekeket ezek mentén kezelni, majd ők is így tekintenek magukra, végül pedig olyanná is válnak, hogy igazolják a sztereotípiákat” – vezeti le Szél Dávid.

Augusztus 12-én Amerika-szerte tortát sütnek és előadásokat tartanak a középső gyerekek ünneplésére – ez ugyanis a hivatalos National Middle Child Day, vagyis a középsőként született gyerekek napja. Bár az ünnepnapot nem olyan régen, csak az 1980-as években vezették be, máris kérdéses, meddig lehet még megtartani: az amerikai demográfiai adatokból jól látszik, hogy míg a hetvenes években a 40–44 év közötti anyák 40 százaléka négy vagy több gyereket vállalt, 25 százaléka pedig hármat, mára az anyák kétharmadának már csak egy vagy két gyereke van. Vagyis a középső gyerek pozíciója eltűnni látszik, pedig épp őket tartják a legügyesebb mediátoroknak – olyan képesség ez, amire most is nagy szükség lenne.

A mostanában sokat tárgyalt „demográfiai válság” mögött húzódó magyarországi adatok még sötétebb képet festenek: a KSH friss kimutatásai szerint a hazai termékenységi arányszám mindössze 1,44, és nemhogy a harmadik, de még a második gyerek vállalásának esélye is lecsökkent az elmúlt években.

Nem annyira egyértelmű

Ha ebből indulunk ki, a születési sorrend bármilyen jellegű hatása rövidesen már egyáltalán nem lesz releváns kérdés. Ha pedig egy gondolatkísérlet erejéig újra hitelt adunk a klasszikus testvérkutatásoknak, szintén érdekes eredményre juthatunk, végül is a demográfiai adatok alapján úgy tűnik, lassan már csak egyetlen személyiségtípus marad a bolygón: az egykék karaktere. Őket egyébként a népszerű sztereotípiák szerint többnyire önzőnek, versengőnek és elkényeztetettnek tartjuk, szóval ezzel sem járnánk túl jól.

Egy másik híres másodszülött: IV, Fülöp, francia királytt

Egy másik híres másodszülött uralkodó: IV. Fülöp, francia király

 

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy manapság a családi viszonyok nem annyira egyértelműek: a válások szaporodó száma miatt egyre több gyerek él mozaikcsaládokban, ez pedig teljesen felforgatja a születési sorrend értelmezését. „Tegyük fel, hogy egy válás után az egyik gyerek az apához húz, a másik az anyához. Magyarul hirtelen egykék lesznek. Vagy az egyik oldalról bejön még egy gyerek, ami megváltoztatja a testvérsorrendben elfoglalt pozíciójukat. És akkor mi lesz az intelligenciájukkal, a kreativitásukkal vagy a szorongásaikkal?

Nyilván jóval komplexebb hatásmechanizmusok határozzák majd meg a gyerekek további életét, mint pusztán az a tény, hogy milyen sorrendben születtek” – vonja le a konklúziót Szél. A pszichológus szerint alapvető probléma, hogy akaratlanul is eltévesztjük a sorrendet. Hiszen a pszichológia nem a jövőbe néz, hanem a múltra tekint vissza. „Nem azt kell nézni, hogy ha lesz négy gyerekem, milyenek lesznek majd. Azt érdemes megvizsgálni, milyen hatással volt rám, hogy egy négygyerekes családba születtem. Ezt a kettőt nem szabadna összekeverni.”

Neked ajánljuk