Magyarországot 1948-ban hagyta el családjával. Angliában telepedett le, újságíró lett, közben pszichológiai tanulmányokat folytatott. ' volt az első nő, aki a BBC World Service-nél vezető anyagot (feature) készíthetett, de 1979-ben súlyos rákbetegsége véget vetett rádiós pályafutásának. Egy speciális diétaterápia segítségével két év alatt meggyógyult. Azóta pszichoterápiával foglalkozik, a transzperszonális pszichológia (TP) elkötelezettje (lásd keretes írásunkat), Magyarországon ő honosította meg az ún. transzperszonális személyiségfejlesztő tréningeket (transpersonal workshop - TPW).
Magyar Narancs: Mi történik egy ilyen tréningen?
Beata Bishop: Nem szeretem a tréning szót, én senkit nem trenírozok semmire. Jobb kifejezés a workshop, annak viszont nincs jó magyar megfelelője. A dolog lényege, hogy a TPW során a résztvevők nemcsak az elmélettel, hanem személyes élménnyel is gazdagodnak. Természetesen órák hosszat lehet érdekes szakmai problémákról beszélni, elméleti kérdéseket boncolgatni, de mindez mit sem ér, ha hiányzik a saját tapasztalati élmény.
MN: Hogyan kaphatják meg mindezt a résztvevők?
BB: A kínaiak azt mondják, hogy egy kép többet ér, mint tízezer szó. Ennek jegyében használjuk a vizualizációt. Ez azt jelenti, hogy imaginációs technikával az emberekben valamiféle képalkotó folyamatot indítunk be: egy ilyen relaxációs gyakorlat során ugyanis a bal agyfélteke dominanciája háttérbe szorul. Az álomhoz hasonlóan itt is a "képek nyelvén beszélő" jobb agyfélteke "veszi át az uralmat", aminek következtében valamiféle "racionalitáson túli" tudásra tehetünk szert.
MN: Hogyan történik a vezetés?
BB: A résztvevők matracokon fekszenek, betakarva. Lazítanak. A vezető elmond egy szituációt, beindít egy képzeletbeli utazást, ami természetesen mindenkinél más-más formában jelenik meg. Ezt követően a résztvevők lerajzolják, amit tapasztaltak, majd a vezető irányításával kis csoportokban megbeszélik egymás anyagát, elmondják asszociációikat, megpróbálják értelmezni, magyarázni a rajzokat. Mindez olyan eredménnyel is járhat, hogy az illető arra kényszerül, hogy teljes mértékben átértékelje az önmagáról, a saját életéről alkotott addigi képét. Tehát ez nem valamiféle gyógyító-tevékenység, inkább útmutatás. A TPW-ben bárki részt vehet: terapeuták ugyanúgy eljönnek, mint pedagógusok, önismeretre törekvő "civilek" és kezelés alatt álló kliensek. A leggyakrabban azok jelentkeznek, akiknek hiányérzetük támadt. Akik felismerték, hogy mindazok a javak, amiket megszereztek, nem teszik őket boldoggá, kapcsolataik kiüresedtek, ezért elbizonytalanodtak. Eljönnek, miután feltették maguknak a kérdést: ez lenne csak az élet értelme?
MN: És kapnak rá választ? Mi az élet értelme?
BB: A TP az életet utazásnak tekinti, ami nem a születéssel kezdődik, és nem ér véget a test halálával. Vagyis az kell legyen a cél, hogy olyan élettapasztalatokat gyűjtsünk, amelyek segítségével nem csak egoszinten járhatjuk végig a számunkra megadatott időt. Hogy igyekezzünk a kiteljesedés felé, ugyanis minden ember rendelkezik egy mélyebb tudással, és ha ezt a tudást felszínre hozza, könnyebben megérti kapcsolatait, rálátása lesz az addig ismeretlen összefüggésekre.
MN: De hát ez vegytiszta ezotéria!
BB: Inkább visszatérésnek mondanám. Visszatérésnek abba a világba, amely még elismerte, hogy az ember testből és lélekből áll, nem a ráció kizárólagosságában hitt. Én mélységesen tisztelem a tudományt, de sokszor olyan területen próbál ítélkezni, amelyen nem tud. A psziché világa ezek közé tartozik. A pszichológiát soha nem lehet precíz tudománynak elkönyvelni, sokkal inkább gyógyító művészetnek, ezért hiábavalónak tartom, hogy száraz, tudományos alapon vitatkozzunk róla. Meg tudja bárki is mondani, mi a lélek?
MN: Rendben, de nem tart attól, hogy ennek fényében a transzperszonális pszichológiáról is sokan csak annyit mondanak, hogy újabb kókler kaland három kártyajós meg két mágus között?
BB: Aki ezt gondolja, úgy ítélkezik, hogy nem is tudja, miről van szó. Amikor maga azt mondta, ezotéria, nem tiltakoztam, ennek ellenére a TP nem a felhőkben jár, hanem itt lent. Az önismeret nem valamiféle vallásos áhítat, hanem úgy vélem, az egyik legfontosabb dolog, hogy ne érezzük rosszul magunkat ebben a világban. Ráadásul a TPW-ken nemcsak imaginációról, meditációról van szó, nemcsak szimbólumelemzés zajlik, hanem a bennünk lakó alszemélyiségről, a férfi- és női princípiumról, az élet fázisairól beszélünk, és ez egy cseppet sem ezoterikus. Legfeljebb nem állunk meg a mérhető, fogható, tapintható valóságnál. Az a cél, hogy beinduljon egy folyamat, ami mélyebb önismerethez vezet. Különben pedig a legnagyobb szigorral és ellenszenvvel viseltetek azok iránt, akik kereskedelmi alapon kihasználják azokat az embereket, akiknek valódi problémáik, kínjaik vannak. Nálunk erről szó sincs, velünk képzett pszichológusok, terapeuták dolgoznak, nem pedig táltosok.
Transzperszonális pszichológia
A transzperszonalitás ("személyen túli") olyan egységként szemléli a világot, amelynek minden egyes alkotóeleme összefüggésben áll egymással. E holisztikus szemlélet az alapja az ún. "transzperszonális pszichológiának", amely nemcsak a csecsemő- és gyerekkorra (Freud) vagy a felnőttkorra (Jung) fokuszál, hanem az egészre, sőt még azon is túl, hiszen az életet utazásnak tekinti, amely nem ér véget a halállal. A mélylélektan, a behaviorizmus és a humanisztikus pszichológia mellett a "negyedik erőnek" nevezett irányzat szerint a létezés nemcsak fizikai, érzelmi és értelmi, hanem spirituális szinten is értelmezhető. Bagdy Emőke pszichológus szerint a transzperszonális pszichológia az "önaktualizáció énközpontúsága fölé emelt, öntranszcendentáló irányba szabadít fel", ami olyan eredménnyel járhat, hogy az egyén - az önismereti fejlődése hatására - harmóniába kerül önmagával és a külvilággal. A transzperszonális pszichológia leggyakrabban alkalmazott módszere a képi jellegű tartalmak - álom, rajz - elemzése, amelyek a tudattalanból fakadnak, s az egyén, ha "megfejti" ezeket, jobban megismerheti önmagát.
