Magyar Narancs: Hogyan kell elképzelnünk a magyarországi freestyle foci világát?
Kovács Péter: Hatan-heten rendszeresen fellépünk, de van még úgy 30-50 ember, akik folyamatosan gyakorolnak, ám nincsenek profi szinten. Aztán vannak vagy százan, akik szintén sokat gyakorolnak, de ők nagyon messze vannak még attól, hogy bemutatózhassanak. Ez egy kicsi világ, szinte mindenki ismeri egymást.
MN: Hogyan kerülhet be valaki ebbe a körbe?
KP: Ha jön egy új arc, előbb feltesz magáról egy videót a YouTube-ra, abból kiderül, mit tud. Ezzel gyakorlatilag csatlakozott is a freestyle focistákhoz.
MN: A világbajnokságra is a YouTube-on keresztül kell nevezni?
KP: A rendszer úgy néz ki, mint a profi bokszban: különböző szervezetek rendeznek világbajnokságokat. Jelenleg kettő van: az egyik a Red Bullé, a másik pedig az MOTG. A Red Bullnál meg kell nyerni a magyar bajnokságot, hogy kvalifikálhasd magad a vébére. Az MOTG pedig félig meghívásos, félig videokvalifikációs verseny, tehát valóban filmet kell beküldeni. Idén 24 versenyzőt hívtak meg Abu-Dzabiba.
MN: A YouTube-on látott felvétel alapján elég kevesen voltak kíváncsiak a döntőre.
KP: A versenyt a Cornish beachen, az ottani legnagyobb strandon rendezték. Az első nap nagyon sokan voltak, de a döntő előtt pár órával olyan homokvihar támadt, hogy gyakorlatilag minden nézőt elzavart.
MN: Vízilabdázni az megy, aki nem tud jól úszni. Áll ez a párhuzam nálatok is? Aki gyík focistának számít, az freestyle focival kezd foglalkozni?
KP: Egyáltalán nem. A két sport között a cipő és a labda egyezik csupán. A focitudásnak semmi köze a freestyle-hoz.
MN: Milyen egy edzés? Úgy képzeljem el, mint amikor a gördeszkások összejönnek, és lazulgatnak a lakótelepen a félcsövekben, vagy van valami koreográfia, edzésterv?
KP: Nincs edzés. A freestyle pontosan azt jelenti, hogy mindenki annyit és akkor gyakorol, amennyit akar, bár sokat gyakorolunk együtt is. Mondjuk azt nem szeretem, hogy kézzel is érinteni lehet a labdát.
MN: Vannak más szabályok is?
KP: A labda egy gyakorlatsor alatt 30 másodpercig lehet nálad, utána át kell adnod a kihívódnak, és így váltogatjuk. Ezenkívül aztán bármekkora méretű labdával, bármilyen ruhában, bármilyen cipőben csinálhatod a számodat.
MN: Számít ez?
KP: A labda mérete egy ideig befolyásolhatja a teljesítményt, de egy szint után ez már nem számít. Minden labdával minden trükköt meg lehet csinálni.
MN: Amikor freestyle-ozni kezdtél, hogyan fogadták Tokajban?
KP: Az elején szinte kinevettek, hogy mit bohóckodik ez a labdával, mire jó ez? De aztán ahogy jöttek az eredmények, és egyre többet írtak rólam, értékelni kezdtek, és most már azt hiszem, büszkék is rám a tokajiak.
MN: Nyíregyházán tanulsz a főiskolán. Tényleg közgazdász akarsz lenni?
KP: Még nem tudom. Most a freestyle-ból élek, havi öt-hat fellépés már elegendő pénzt hoz a konyhára. Tény, hogy a tanulással nehéz összeegyeztetni, mert a fellépések többnyire külföldön vannak, és ezek jellemzően egy-másfél hónapos turnék.
MN: Folyamatosan fellépésekről beszélsz. Akkor nálatok valójában nem is versenyek vannak? A vb is egy baromi nagy fellépés?
KP: A kettőt azért elkülönítjük. A vb hatalmas segítség ahhoz, hogy el tudd magad adni a show-biznisz világában, hatalmas a marketingértéke, illetve 5000 euró a bajnok díja, de a fő hangsúly azon van, hogy a freestyler piaci értékét dobja meg.
MN: Van menedzsered?
KP: Igen, a Sport Agency.
MN: Honnan érkeznek a meghívások?
KP: Gyakorlatilag mindenhonnan. Az MLSZ-től céges meghívásokon át mindenhonnan. Európát már körbeutaztuk, de Afrikában is jártunk nemegyszer.
MN: Állítólag Puskás Ferenc életrajzi könyve a bibliád.
KP: Ez egy 1955-ös kiadású, angol nyelvű könyv, nagyon nehéz volt beszerezni. Az fogott meg benne, ahogy Öcsi bácsi elmeséli, ötéves, tízéves korában hogyan edzett, mennyi időt töltött az udvarban, hogy igazán jó focista legyen. Amikor nekem egy kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, akkor ez a könyv mindig átlendített a nemakaráson, és folyamatosan növeltem a gyakorlási időt.
MN: Most mennyinél tartasz?
KP: Napi két-három óra, de a világbajnokság előtt ez felugrott öt-hat órára is.
MN: Hány éves korodban kezdted?
KP: Hatéves koromtól fociztam, az egész életemet a focira építettem föl. Annyira komolyan gondoltam, hogy futva jártam edzésre, és futva is jöttem haza. Aztán egy hosszú lefutású térdsérülés miatt hat éve a freestyle-ra tértem át, fellépéseim pedig négy éve vannak.
MN: Melyik csapatnak szurkolsz?
KP: Ott sem inkább csapatot emelnék ki, hanem egy játékost, a portugál Quaresmát. Tudom, nem sokan szeretik, de én azokat szeretem, akik valami különlegességgel bírnak, és ő ilyen.
MN: Úgy tudom, a magyar labdarúgó-válogatottba is hívtak.
KP: Valóban, de nem a csapatba... Egy hétig együtt edzettem velük a holland mérkőzések előtt. Az edzések első húsz perce nyilvános, ezt a sajtónak és a nagyközönségnek szánják. Úgy építették fel, hogy főleg technikázás és dekázgatás volt műsorrenden, és én ebbe elég jól beleillettem. A koncepció szerint ugyanolyan ruhában voltam, ugyanúgy melegítettem, mint a válogatott bármelyik tagja, és amikor a sajtónak szánt produkcióhoz értünk, előbújtam a csapatból, és párbajt trükköztem a játékosokkal. Rudolf Gergely volt a legtechnikásabb, a párbajunk fönt is van a YouTube-on. Úgy tudom, ő külön is foglalkozik a freestyle-lal, de Dzsudzsák és Gera is rendesen odatette magát.
