Magyar Narancs: Emlékeztet-e valami a mostani munkádban a narancsos és tilosos tapasztalatokra? Van-e valami, amit hasznosítani tudsz ezekből? Egyáltalán, hogyan vezetett az utad a mostani munkádig?
Simó György: Érdekes, ezt a Narancsban még sosem mondtam el, pedig mégiscsak ez lenne - a Tilos mellett - az alma materem. Annak idején a Matáv engem és néhány narancsos kollégát - Nádori Pétert, aki akkor a Narancs megbízott főszerkesztője volt, Weyer Balázst, aki most az Origóé, Pohly Ferit, aki a t-online.hu-t szerkeszti - arra kért fel, hogy mondjuk meg, mit kéne csinálni a telefondróttal, ha jön ez az internetholmi. Abban az időben, '96-ban az internet még alternatív médiumnak számított, de látszott, hogy a telefontársaságnak szüksége lesz média- és tartalomszolgáltatásokra. A cég erre fogékony újságírókat keresett, így kerültünk mi helyzetbe. Én a megelőző években alternatív médiumokkal foglalkoztam, elméletbenÉ
MN: Émint szociológus...
SGY: ...és mint újságíró a gyakorlatban is. A Tilos Rádió meg a Narancs is annak számított, a C3-ban a Pararádió szintén, amelynek az alapításánál ott bábáskodtam. Szociológusként a nyilvánosság működése és az alternatív médiumok elmélete vonzott. Akkoriban az internet is par excellence alternatív médium volt, noha már akkor is látszott, hogy meg fogja támadni a tévé, a rádió, a nyomtatott sajtó pozícióit, és átalakítja a nyilvánosság szerkezetét. És vonzotta azokat, akik ezekben a bevett médiumokban progresszív témákkal foglalkoztak, más megközelítési módokat, más hangütést használtak. Az én mániám már akkor is az volt, hogy olyan, nagy hatású dolgokat csináljunk, amelyekkel progresszív változást lehet elérni, amelyekkel a kialakult rossz struktúrákat meg lehet változtatni. Az alternatív a létezővel szembeni jobbat jelentette, és nem valamilyen kulturális klisét. Nem csak azért foglalkoztam alternatív dolgokkal, mert a "small is beautiful", mert a kicsi az helyes, vagy mert ott önmagam lehetek. Bár ez is jólesett. De ha csak ez mozgatott volna, sosem tudtam volna egy nagy gépezet része lenni. A Tilosnál is szerettem volna ilyen országos jelentőségű dolgot csinálni - a nonprofit, harmadik típusú, közösségi rádiózás modelljét próbáltuk általánosítani. A Narancsnál is volt egy csomó ilyen célkitűzésünk a politikai újságírásban, pártatlanság, néven nevezés, másfajta megközelítések, nyelvhasználat. Az Origónál meg az interneten azt akartuk, hogy ezek a jellemzők egy országos médiumnak legyenek a tulajdonságai. Újságírók voltunk, és nem szerettük a magyar újságírás mindennapjait, hatásos, erős, másmilyen megnyilvánulási formákat kerestünk. A világháló a maga akkoriban még kialakulatlan formáival erre kínált lehetőséget. Igazabb, hitelesebb, adekvátabb, progresszívebb, a valósághoz való viszonya pontosabb, mint a nagy, megcsontosodott mainstream médiaformáké.
MN: Milyen weboldalak hatottak rád akkoriban?
SGY: Volt egy-két kezdeményezés, ami nemcsak a tartalmában, de a formájában is példaként szolgált. Ilyen volt a Slate. Indie-magazinnak indult, a Microsoft akkor még nem vette meg. Hatott rám az akkori Internetto is, hiszen az Origót ahhoz képest, annak versenytársaként kellett megfogalmaznunk. Ez nagyon izgalmas volt. Ezek a közös pontok a Narancs, a Tilos meg az Origo között. Aztán történt egy fordulat. Egy idő után többről kezdtünk beszélni: portálról meg az internetes tarta-lomüzletről. Ma már nyilvánvaló, hogy ez egész más dimenziójú dolog, mint a Narancs vagy a réteg-rádiózás volt.
MN: Hány killer appje van a mai webnek?
SGY: Én azt definiálom killer appnek, ami nemcsak egy-két évig slágertéma, hanem alapüzemmé válik, és hosszú távon felépíthető rá valamilyen tömeges üzleti modell. A web eddigi történetében az első és a legjelentősebb ilyen alkalmazás az e-mail, ezzel azóta sem tud versenyezni sem a mobiltelefon, sem az SMS. Nem hiszem, hogy a voice-mail ki fogja hívni, az írásos kommunikációnak az alapeleme marad az e-mail. Az Egyesült Államokban killer appnek számítanak a messengerek, a csetcsatornák, nálunk kevésbé. A másik nagy killer app a kereső, napjainkban a Google, de ez már a sokadik generáció. Gondold meg, milyen természetesen használunk valamit, amely maga a megvalósult utópia: egy-két másodperces találati idővel a világ szinte teljes - jó, digitalizált - információkészle-tében kereshetünk. Az Origóval végigéltük a nagy keresőmotorok összes hullámát, kezdtük az Altavistával - innen van a Vizsla név -, és végignéztük azt is, ahogy ezek szép lasssan behasaltak, felvásárlódtak, átalakultak. Ma a Yahoo! által tulajdonolt Overture van az Origo mögött, ez gyakorlatilag az egyetlen alternatív szereplő a Google mellett. Ez viszont nyilvánvalóan killer applikáció, jelenleg a Microsofttal összehasonlítható szereplője ennek a mi szép új világunknak. A The Financial Times nemrég a címlapon magyarázott arról, hogyha a Google-nak rosszul megy, akkor megcsúszik az amerikai gazdaság. De én a szélessávú internetet is killer applikációnak tartom. Mindazok az utópisztikus ígéretek, amelyeket mondjuk az Electronic Frontier Foundation (http://www.eff.org/) prédikált az internet születésekor arról, ahogyan a világháló átalakítja az életet, attól lettek valósággá, hogy a szélessávú internet tömegessé vált.
MN: Azért is volt a nagy bukta 2001-ben, mert akkor még nem a szélessáv volt a mainstream.
SGY: Igen, az újfajta szolgáltatások dial-upon, telefonos modemen nem tudtak működni. Az elmé-let helyes volt, de azon az apróságon bukott meg az egész, hogy az embernek nincs három perce egy fényképre. Különben sem az a része érdekli a képnek az embert, amely először jön le, mert az a nő feje. Szélessávon viszont minden multimédiás tartalom megjeleníthető. A televízió hozzászoktatott minket a valós idejű mozgóképhez, ezért ez a tömeges használatnál már elvárás. A szélessávú internet viszont alapjaiban változtatja meg a disztribúció globális és helyi struktúráit, legyen szó a gazdaságról, a hatalom elosztásáról vagy az információs privilégiumok és az emberi kapcsolatok terjedéséről. De hogy mi lesz a jövő? A web 2.0 szerintem nem killer app, bizonyos értelemben több, bizonyos értelemben kevesebb. Inkább egy mozgalom, egy újabb ideológia, ami a semmilyen más médiumhoz nem hasonlító képességeire épül.
MN: A MySpace látogatottságban vetekszik a Google-lal.
SGY: Igen, és hasonlóan gyorsan robbant föl ekkorára. A kérdés az: fenntartható-e, amit csinálnak? A Google mindenkinek kell, de ezek a közösségi oldalak mindinkább tiniszájttá válnak, és a tinik hűtlenek. Én az iWiW-en - amely számos lényeges ponton eltér a MySpace-től - a négyszázadik elfogadott ismerősön túl már nem növök elég gyorsan, nem kerül elő újabb osztálytársam, most mihez kezdjek vele? Persze óriási tartalékok vannak ezekben az oldalakban, és az is igaz, hogy 2005-ben ezek a szájtok voltak a killer app. De túlélik-e a következő 5-10 évet? Ne felejtsük el, hogy a Big Brother is - amely, hasonlóan a közösségi oldalakhoz, a populáris kultúrának valami nagyon mélyen jelentkező lényegét ragadta meg - volt a televíziózás ügyeletes sztárja, aztán mára a reality show lassan kikopik. Szerintem a következő nagy áttörés nem feltétlenül webes médiaholmi lesz, hanem az, amikor mikrocsipek kerülnek tárgyakba, sőt élőlényekbe is. Amikor a webet, a hálót már nemcsak a kommunikáló számító- s egyéb gépek alkotják, hanem minden tárgy, épület, ember, objektum, amelynek van közölnivalója. Az tényleg új verzió lesz, hisz jelenleg speciálisan a webezésre rendeltetett eszközökkel dolgozunk, számítógéppel, mobillal...
MN: ...nem fridzsiderrel, mosógéppel, bútorokkal...
SGY: ...de ha mindenben lesz csip? Mondjuk a ruhádban? És nem azért, mert funky, hanem mert van valami funkciója. Mindenben, aminek változó az állapota, ami öregszik, kopik, lesz csip, és kommunikálni fog a hálózattal. No, akkor tényleg közelebb leszünk a gibsoni, macluhani, végletekig hajtott networkelmélethez. Nem tudsz lejönni a hálózatról, nincs többé magány, csend, nem találsz olyan objektumokat magad körül, amelyek ne lennének rajta a hálózaton és ne hagynának valamiféle nyomot.
MN: Mire számíthat ma Magyarországon egy webes terméket fejleszteni kívánó IT startup? Milyen a mai magyar webvalóság vállalkozói szempontból?
SGY: Az biztos, hogy nem a szélessávú kapcsolat alultápláltsága a fő probléma. Ami persze nem segít az iparágon. De még egy 70 százalékos szélessávú penetráció mellett is igaz, hogy relatíve kicsi piacon dolgozunk. A magyar startupoknak két nagy átkuk van. Az egyik, hogy egy nyelvileg izolált közegben, kis piacra dolgoznak, a másik, hogy Magyarországon kevés strukturált segítséget kap az innovatív gondolkodás, a váratlan dolgokkal, a kockázattal való foglalkozás. Nincsenek inkubátorházak, amelyek kifejezetten arra gyúrnak ki tehetséges magyar informatikai vállalkozókat, fejlesztőket, tudósokat, hogy képesek legyenek betörni a külföldi piacokra. Ehhez állami vagy valamilyen másfajta beruházási segítség kéne. De a vállalkozói kultúra sem túl fogékony ezekre a dolgokra.
MN: Az akadémiai, tudományos kutatások világa hogyan kapcsolódik az alkalmazáshoz - a tudomány az üzlethez?
SGY: Amennyire én ezt meg tudom ítélni, az üzleti gondolkodás Magyarországon nincs elég hangsúlyosan jelen az akadémiai szférában, vagy sokkal kevésbé, mint Amerikában. Magyarországon, ha otthagyom az egyetemet, vagy az egyetem mellett vállalkozóként válok sikeressé, senki sem lesz tőle lenyűgözve. Akik meg az egyetemen maradnak, kevés ösztönzést kapnak arra, hogy gazdasági értelemben is sikeresek legyenek. Sokan, akiket még a régi életemből ismerek, mondjuk a saját egykori szubkultúrámból, úgy fogják fel, hogy ha a gazdaságban csinálok karriert, akkor el vagyok hülyülve. Legalábbis ez a benyomásom, de lehet, hogy én vagyok paranoiás. Mintha ebben a szférában nem lenne szükség kreativitásra, vagy az alkotás fogalma alkalmazhatatlan lenne. Amerikában még az egyetemről való kimaradásnak is megvan a maga pozitív mítosza, ha annak következménye a vállalkozói szférába jutás. Minden amerikai egyetemista tudja, hogy az USA gazdaságának nagyágyúi egytől egyig a Stanfordról vagy a Harvardról kibukott graduate-ek. Magyarországon elsősorban a kibukotton van a hangsúly. Pedig ezek az emberek bejutottak oda, elvégeztek pár évet vagy befejezték a tanulmányaikat, és eközben természetes volt a számukra, hogy keresik a lehetőséget, amivel élni kell. És ha eljön, akkor kockáztatnak. Ezek releváns példák egy amerikai fiatal számára, az üzletben sikeres emberek a hőseik közé tartoznak. Márpedig egy startup pont abból él, hogy energiákat, innovációt, kitartást, szervezőképességet mozgósít egy kockázatos ötlet megvalósítása érdekében. Ez a felfogás nincs eléggé benne az itteni kultúrában. És persze nincs túl sok pénz sem az üzletben. A jó hír, hogy azért nálunk is jelen vannak a kockázatitőke-társaságok, és észreveszik azokat a startupokat, akik kilátszanak a hóból.
MN: Minimum száz induló cég kell ahhoz, hogy egynek sikerüljön.
SGY: Csakhogy itthon nagyon kevés az ilyen, és a többségük mögött nincs sem megfelelő menedzsment, sem szándék, sem tanulni akarás. Amikor a kis amerikai fejlesztéseket megtámogatja a kockázati tőke, akkor ezek az emberek nagy alázattal és odafigyeléssel tanulják meg a gazdaság törvényeit. Ez Magyarországon nem egészen így van. Persze lehet, hogy ha így lenne is, a magyar piac perspektívája akkor sem indokolna egy komolyabb befektetést.
MN: A T-Online a magyar nyelvű internet nehézfiúja. A nyitottságra, részvételre épülő webkettes a világban fel tudja-e venni a versenyt olyan kis cégekkel, mint az iWiW vagy a Blogter? Gondolkozik-e a cég saját online közösségi oldal beindításán? Az iWiW alapítója, Várady Zsolt az Origo közösségi szolgáltatásán dolgozik, és az Origo Fórumban felbukkantak kapcsolati hálóra emlékeztető elemek is.
SGY: Ezek a kis cégek valóban nagy közönséget tudnak akkumulálni. De versenyképességben nem vagyunk egy súlycsoportban. Ma Magyarországon az online tartalomüzletben két és fél nagy cég van - az Origo, a Startlap meg az Index -, amely abból él, hogy a nagy látogatottságot képes hirdetési bevételre fordítani. Ha egy vállalat nem tudja ezt, nem tud eltartani ekkora operációkat. Csak a vas százmilliós nagyságrendű beruházásokat igényel. Az iWiW jelen pillanatban épp a küszöbön van. Akkora lett, hogy már komoly pénzek kellenek a szolgáltatási színvonal fenntartásához. És bár potenciálisan nagy dolgokról beszélünk, nem bizonyított, hogy képesek hirdetést akkumulálni. Hisz a hirdetések nem mindig csak a nagy közönségforgalmú oldalak felé mennek. Az ingyen tárhelyek hatalmas számokat érnek el, nagy közösséget generálnak, de ezt nem tudják arányosan hirdetési bevételre váltani. Nagy kérdés tehát az üzleti modelljük. Nekünk meg az a dolgunk, hogy piacvezetőként fenntartsuk a nyitottságunkat, és értékeljük ezeket az ötleteket. Addig tudjuk megőrizni a versenyképességet, amíg nem nézzük le ezeket az üzleti értelemben nem különösebben kihívó, de nagy potenciálú újdonságokat. Amikor elérnek egy bizonyos dinamikát, akkor vagy kifejlesztünk egy hasonlót, vagy együttműködünk velük. Ebben a világban a legfontosabb, hogy mi is nyitottak legyünk az újdonságokra. Aki nem ilyen, az nagyon gyorsan azon veheti észre magát, hogy lemarad.
MN: Hogyan áll az Origo egy saját, a blogter.hu-hoz hasonló blogszolgáltatás beindításával?
SGY: Velük is párbeszédben vagyunk. Az Origo szolgáltatásokat ad, nem csak cikkeket és újságot. És ha egyszer sokan néznek és írnak blogokat, akkor oda kell tennünk a motort. Más kérdés, hogy ugyanolyan részévé akarjuk-e ezt tenni az Origónak, mint a szerkesztett tartalmat. De ez mindig dilemma, a fórumoknál és az ingyen tárhelyeknél is.
MN: Egykori profi újságíróként mi a véleményed a bloggerek azon reményéről, hogy helyettesíteni tudják a hivatásos zsurnalizmust?
SGY: A blog egyes vonatkozásaiban messze túl van értékelve. Vele szemben is megjelent az az utópisztikus elvárás, hogy majd megszünteti, érvényteleníti a régit. De az új dolgok nem eltüntetik a régit, hanem átalakítják. Az internetes újságírás sem nyírta ki a hagyományosat, de változásra kényszerítette úgy, ahogy a televíziózás változásra kényszerítette a mozikészí-tőket. Ma egy napilapnak fel kell ismernie, hogy nem okvetlenül a friss hírekért veszik meg, mert az emberek egy nap egyszer, kétszer, négyszer megnézik a hálón, hogy mi történt. És más jellemzőkre fognak építeni, például arra, hogy egy fizikailag kompakt és áttekinthető tárgyat adnak a kezébe. Egy újságot el lehet olvasni az elejétől a végéig, egy portált meg nem, mert abba beleőszülsz. Többet ad, de el is veszi azt a szigorúságot, rendet, amit a nyomtatott sajtó tud hozni. A blog is körülbelül ilyen, fellazítja a rendet, megkérdőjelez szinte mindent. De ezt iszonyatos áron teszi. Söréttel lő. Száz blog szed szét minden újsághírt egy pillanat alatt, de a százból kilencvenöt matt hülyeségeket ír. És az embereknek megmarad az igényük a rendszerezett, rendes, rendezett információra. Hogy ezt most online vagy offline kapják-e meg, teljesen mindegy.
