Találkozás az Istennel vagy az ördöggel (Feldmár András pszichológus)

szerző
Legát Tibor
publikálva
2002/47. (11. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tizenhat évesen, 1956-ban hagyta el Magyarországot. Matematikusnak készült, de doktorálása előtt úgy érezte, "nincs benne a szíve", és abbahagyta tanulmányait. Pszichológus lett, sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több mint 33 éve működő privát praxisában ma is hosszú a várólista. Szakmai körökben viszont felháborodást keltett, mivel szinte mindennek hátat fordított, ami "szentírásként" szerepel az egyetemi tankönyvekben: szerinte a hagyományos pszichiátriai kezelés rosszabb, mint a legszigorúbb börtön, gyógyszer alkalmazása pedig még az olyan, másképp gyógyíthatatlannak tartott esetben is kimondottan káros, mint a skizofrénia. Közben azonban egy illegális szer mellett tört lándzsát, úgy véli, az LSD segít abban, hogy megismerjük önmagunkat, sőt bizonyos esetekben gyógyszerként használható. Feldmár András 1992-ben tartott előadás-sorozatot Debrecenben, amit A tudatállapotok szivárványa címmel könyv alakban is kiadtak. A Kanadában élő pszichológus a Magyar Pszichodráma Egyesület konferenciai meghívására, és a könyv második, bővített kiadásának megjelenése alkalmából érkezett Budapestre.

Tizenhat évesen, 1956-ban hagyta el Magyarországot. Matematikusnak készült, de doktorálása előtt úgy érezte, "nincs benne a szíve", és abbahagyta tanulmányait. Pszichológus lett, sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több mint 33 éve működő privát praxisában ma is hosszú a várólista. Szakmai körökben viszont felháborodást keltett, mivel szinte mindennek hátat fordított, ami "szentírásként" szerepel az egyetemi tankönyvekben: szerinte a hagyományos pszichiátriai kezelés rosszabb, mint a legszigorúbb börtön, gyógyszer alkalmazása pedig még az olyan, másképp gyógyíthatatlannak tartott esetben is kimondottan káros, mint a skizofrénia. Közben azonban egy illegális szer mellett tört lándzsát, úgy véli, az LSD segít abban, hogy megismerjük önmagunkat, sőt bizonyos esetekben gyógyszerként használható. Feldmár András 1992-ben tartott előadás-sorozatot Debrecenben, amit A tudatállapotok szivárványa címmel könyv alakban is kiadtak. A Kanadában élő pszichológus a Magyar Pszichodráma Egyesület konferenciai meghívására, és a könyv második, bővített kiadásának megjelenése alkalmából érkezett Budapestre.

H

Magyar Narancs: Milyen fogadtatása volt pszichiáter, pszichológus szakmai körökben az előadás-sorozatnak, illetve a könyv első kiadásának?

Feldmár András: Senki sem volt közömbös. Voltak, akik lelkesedtek, milyen jó, és voltak, akik úgy vélték, értéktelen butaság, hiszen nem mond ez a Feldmár semmi újat.

MN: Ha újat nem is, de számos olyan dolgot azért mond, ami megrökönyödést válthat ki. Voltak-e olyan szakmai viták, amelyeket valóban vitáknak tekinthetünk, nem csak bokszmeccseknek?

FA: Sajnos nem. Bolondnak, ostobának nyilvánítottak, vagy megkönnyebbüléssel egyetértettek velem. Valódi vita, igazi beszélgetés eddig sajnos nem történt.

MN: Mégis, akadt olyan kritikai észrevétel, amit megszívlelendőnek találtál?

FA: Talán az, hogy óvatosabban kell beszélnem az LSD-ről, nehogy valaki is azt higgye, hogy ajánlom használatát, amikor igazság szerint nagyon komoly előkészületek, biztonságos helyzet és sok minden más szükséges ahhoz, hogy az LSD vagy más ilyen drogok ne ártsanak, hanem inkább segítsenek valakin. A legjobb, amikor az illető a pszichoterápia keretén belül, egy bizalomteljes kapcsolatban, nem egyedül használ ilyen "orvosságot". Stanislav Grof, aki az elsők között tanulmányozta az LSD hatását, nagyon vigyázott pácienseire, sok órát töltött velük az LSD bevétele előtt és utána is. Egy nagyon jól felkészült kísérő nélkül veszélyes ilyen drogokkal kísérletezni.

MN: Azt állítod, hogy a "pszichiáterek azok az emberek, akik a legjobban félnek a saját lelküktől, akik a legjobban félnek attól, hogy az emberi lélek, eszmélet mire képes". Fenntartod ezt ma is?

FA: Ma is ezt állítom. De persze van különbség, például R. D. Laing is pszichiáter volt.

MN: Itt Magyarországon legfeljebb azoknak lehet ismerős a neve, akik olvasták a könyvedet. Ki volt ő?

FA: R. D. Laing skót pszichiáter volt. Egy tucat könyvet hagyott ránk, mindegyiket érdemes elolvasni. 1974-75-ben nála inaskodtam Londonban. 1989-ben halt meg, 62 éves korában. Kutatásai legfontosabb eredménye talán az, hogy szerinte az őrület nem az egyénben, hanem mindig egyének között található. Vagyis ahogyan egymással bánunk, az a fontos. Az őrjíthet vagy gyógyíthat meg valakit.

MN: Milyennek tartod a magyar pszichiátriai ellátást, szakember-állományt, összehasonlítva például a kanadaival?

FA: Szerintem ugyanaz megy mind a két országban. Nincs statisztikám, de nem hiszem, hogy lenne lényeges különbség. Egyik országban sem szeretnék a kezükbe kerülni.

MN: Az előadások 1992-ben, tíz évvel ezelőtt voltak. Változott-e valami azóta?

FA: Sajnos egyre nehezebb igazi, mély, hosszú távú pszichoterápiában részt venni. A pszichológia és a pszichiátria egyre inkább tárgynak tekinti az embert, amit úgy akarnak megjavítani, mint az autót: gyorsan és mechanikusan.

MN: Ez nemcsak az orvosokon, pszichológusokon múlik, a páciensek sem nagyon vállalkoznak ilyesmire, azt mondják, nincs idejük. Ráadásul megjelentek új gyógyszer, amelyeket az orvosok és a betegek is a legtöbbször hatékonynak tartanak. Neked mi a véleményed az új antidepresszánsokról?

FA: Nagyon jó, hogy léteznek. Ha rettenetesen szenvednék, én is használnám őket. De nem sokáig. A depresszió szerintem nem betegség, hanem a reménytelenség új neve. Aki elnyomva érzi magát, megfosztva hatalmától, olyannyira, hogy már nem is meri kifejezni magát őszintén, rettenetesen deprimált lesz. Arra van szüksége, hogy megváltoztassa a körülményeit. Nem önmagát. Hatalomra, erőre van szüksége, nem gyógyszerekre. A politika és az etika fontosabb, mint az orvosságolás.

MN: Nem tartod betegnek a depresszióst, a skizofrént vagy bárki mást, akiről a többség azt állítja: őrült? Szerinted létezik-e őrület, és ha igen, kik az őrültek?

FA: Akit skizofrénnek neveznek ki, leggyakrabban egy rettenetesen megijedt, dühös, elszigetelt ember, akit mindenki cserbenhagyott. ´rült az, aki elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Például Bush, Sztálin vagy Hitler. Azok az igazán veszélyes őrültek, akik hatalomra tettek szert.

MN: Az előbb viszont azt mondtad, hogy a depressziósnak "hatalomra, erőre van szüksége".

FA: Kétféle hatalom van. Ahhoz, hogy mások felett uralkodjam, hatalom kell. Ahhoz, hogy azt tegyem, amit akarok, és nem azt, amit nem akarok, ahhoz is hatalom kell. Az első korrupcióba visz, a másik szükséges az emberi boldogsághoz.

MN: Azt mondod, az LSD nem kábítószer, hanem segítőtársa önmagunk megismerésének. Voltak-e konfliktusaid emiatt, hiszen hiába hangoztatod, hogy "senkinek ne higgyetek el semmit", mindezt felfoghatja például a hatóság egy illegális szer melletti propagandának is.

FA: Mint mondtam, az LSD van, létezik. Hazudni róla, köntörfalazni értelmetlen. Komoly kutatómunka és gondolkodás témája az LSD legalább ötven éve. Én senkinek sem ajánlom, de ha például a fiamat érdekelné, akkor inkább tudja azt, hogyan kell használni, mire kell vigyázni, mint hogy megijesszem, és azt hazudjam, hogy az LSD éppen olyan, mint a heroin.

MN: Nem zaklatott soha a rendőrség?

FA: Nem, hiszen én semmi törvénytelenséget nem követek el. Nem árulok drogot, nem ajánlom a használatát, sőt óvatosságra biztatom a pácienseimet és tanítványaimat.

MN: Az önanalízisen túl számos olyan dolgot sorolsz fel, ami azt sejteti, hogy az LSD voltaképpen gyógyszer. Az alkoholisták leszoknak az italról, a skizofrének nem hallucinálnak. Meg sem fordult a fejedben, hogy mindezt "tudományos, kutatói módszerekkel" bizonyítsd, és az LSD legalizálásáért - hivatalos gyógyszerré nyilvánításáért - harcolj?

FA: Mindaz, amit állítottam, már be lett bizonyítva, vagy számtalan kutató szívesen kísérletezne vele, ha engedélyt kapna rá. Én és több kollégám már évek óta harcolunk azért, hogy felelős orvosok, pszichiáterek és pszichológusok legálisan tanulmányozhassák az ilyenfajta orvosságokat. A görög szó, aminek "gyógyszer" a jelentése, a pharmakon. Ez a szó orvosságot is, mérget is jelent. Ami orvosság valakinek, az lehet, hogy másnak méreg. Nagy óvatosságra, figyelemre és gondoskodásra van szükség.

MN: Mi az oka annak, hogy ezt mégis megakadályozzák? A drogtörvény, de a média - és így a közvélemény - is minden illegális szert egy kalap alá vesz, legalábbis idehaza.

FA: Mert aki felszabadul a társadalom hipnózisából, azt nem lehet korlátozni, kihasználni, elidegenített munkára bírni. Az LSD és a hasonló szerek pedig éppen ezt teszik: feloldják a szokásokat, felébresztik az alvajárókat a szeretet és tisztelet lehetőségeire.

MN: Egyik kritikusod a következőt írta a rólad készült filmről: "A hatvanas évek sajátos lenyomata, amikor egy egész generáció hitt a kábítószerekre és a meditációra támaszkodó én felszabadításában. Mára ez a hit egy lett csupán a sok öröklött megváltási módszer közül." Szerinted miért "ment ki a divatból" az LSD?

FA: Nem ment ki. Itt, Kanadában sajnos már 14 éves gyerekek is LSD-vel játszanak. Amikor az LSD tanulmányozása abbamaradt, sokan sajnálták, hogy nem kutathatnak tovább. Nem ment ki a divatból egyáltalán, csak illegális lett, és nagyon nehéz engedélyt szerezni a további kísérletezéshez.

MN: Nem erre gondoltam, inkább a "közönség" érdeklődésére. Itthon, de szerintem Kanadában is sokkal gyakrabban "játszanak" a 14 éves gyerekek a speeddel, az ecstasyval vagy - ha van rá elég pénzük - a kokainnal, mint az LSD-vel.

FA: A speed, ecstasy, kokain sokkal könnyebben használható szórakozásra, mint az LSD. Az Istennel vagy az ördöggel való találkozás óriási élmény, de nem jó arra, hogy hangos zenét hallgatva táncoljak.

MN: Egyébként mi a véleményed a többi illegális szerről? Azokat kábítószernek tartod?

FA: Vannak olyan szerek, melyek felébresztik az embert, melyek megengedik, hogy többet és mélyebben lássunk, értsünk. Vannak olyanok, melyek altatnak, szűkítik a felfogás horizontját. A kábítószerek kábítanak. Azok a szerek, melyek engem érdekelnek, a meghalás és újjászületés titkait tárják fel. Megmutatják, miért hisznek az emberek az Istenben, miért van vallás, milyen lehet egy vallásos élmény.

MN: Amikor LSD-t vettem be, pontosan úgy éreztem magam, mintha megbolondultam volna, legalábbis a pszichiátria-tankönyv értelmezése szerint. Mint egy futóbolond rohangáltam egy műanyag dinoszaurusszal, a járókelőkre lövöldöztem vele, aztán meg sírva fakadtam attól, hogy milyen szépen világít egy nyilvános vécében a villanykörte. Noha voltaképpen jól éreztem magam, és mindenre emlékszem, később egyértelművé vált számomra, hogy nem voltam ura magamnak.

FA: A te tapasztalatod az volt, ami volt. Te tudod a legjobban. Az LSD-s élmény sok mindentől függ. Én soha nem mennék ki az utcára, nem lennék egyedül, én nagyon komolyan venném, tehát az én élményeim egészen mások.

MN: A most megjelenő könyv mennyiben "bővített" kiadás?

FA: Karátson Gábor írt hozzá egy utószót, bekerült egy Geréb Ágival folytatott beszélgetésem és egy angolul írt cikkem fordítása is. A cikk az LSD használatáról szól a pszichoterápia keretein belül.

MN: Ha mindent újrakezdhetnél, mit csinálnál másképp?

FA: Semmit. Nagyon boldog vagyok.

Legát Tibor

szerző
Legát Tibor
publikálva
2002/47. (11. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...