A becslések alapján Magyarországon legalább minden tizedik ember ún. önálló fejfájás-betegségben (Manók tánca, Magyar Narancs, 2000. április 27.) szenved. A többség sohasem jut el a szakorvoshoz, mivel úgy gondolja, a probléma életének természetes velejárója. Aki viszont orvoshoz fordul, sokszor képtelen megfizetni a kezeléshez szükséges gyógyszereket, így aztán hiába kaphatók a legkorszerűbb készítmények, hiába a nemzetközi színvonalú magyar szakembergárdából álló Magyar Fejfájás Társaság, a beteg számára nem marad más, mint a szenvedés.
Áfra Judit: Ennél már csak az viccesebb, amikor "fejfájós társaságnak" mondják. Egyébként ilyen szakmai társaság most már minden szűkebb neurológiai szakterületen létezik. A többiekhez hasonlóan ez is úgy alakult meg, hogy kezdetben a Magyar Idegorvosok Társaságán belül működött egy fejfájásokkal foglalkozó szekció, ami 1996-ban önállósult. Jelenleg több mint száznyolcvan tagunk van, a fejfájáscentrumokban, fejfájás-ambulanciákon dolgozó kollégák a legaktívabbak. Jelenleg huszonkilenc speciális szakrendelés működik országszerte.
MN: Nem kevés ez?
ÁJ: Lehetne több is. Manapság azonban egyre kevesebb a neurológus, így tulajdonképpen még annak is örülnünk kell, hogy ennyi működik. Nemrégiben például Szombathelyen be kellett zárni az ambulanciát, mert annyira lecsökkent az orvoslétszám az osztályon, hogy még egy plusz szakrendelést nem tudnak működtetni.
MN: Kik szorulnak a fejfájás-centrumok segítségére?
ÁJ: Nagyon kevés ember akad, akinek még soha ne fájt volna a feje. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy szakrendelésre kell mennie, különösen a fejfájáscentrumba. Elsősorban azokat a betegeket látják el az ambulanciákon, akiknek önálló fejfájás betegségük van, tehát már kivizsgálták őket, és tudják, hogy nem más probléma bújik meg a fejfájásuk mögött. Arra nincs adatunk, hogy az összes centrum éves betegforgalma mennyi, a budapesti Neurológiai Klinikán 1976 óta működő ambulancián évente körülbelül háromezren fordulnak meg.
MN: Ez sok vagy kevés?
ÁJ: Ahhoz képest, hogy ez egy különleges szakterület, elég sok.
MN: Van olyan adatuk, amely arra vonatkozik, hányan szenvednek ma Magyarországon önálló fejfájásbetegségekben?
ÁJ: Részfelmérések készültek, amelyek alapján arra a követ- keztetésre juthatunk, hogy például a leggyakoribb önálló fejfájásban, a migrénben a lakosság mintegy 12-16 százaléka lehet érintett. Elsősorban a 20-50 év közötti nők.
MN: Ez körülbelül másfél millió ember. Ehhez képest egyáltalán nem tűnik soknak az ambulanciák betegforgalma.
ÁJ: Nem fogalmaztam elég árnyaltan. A fejfájáscentrumok segítségére leginkább azoknak van szükségük, akiknek gyakori, súlyos rohamaik vannak, ritka fejfájásbetegségben szenvednek, vagy más betegség, betegségek is nehezítik a kezelésüket.
MN: Mi kell egy ilyen centrum működtetéséhez? Szükség van-e drága berendezésekre?
ÁJ: Nincs. Ezen a területen ugyanis nincs szükség különleges vizsgálatokra. Nem műszerrel állapítjuk meg a migrént, szinte kizárólag a beteggel folytatott beszélgetésen múlik, hogy diagnosztizálni tudjunk. Vagyis minden attól függ, az orvos mennyire pontosan kérdez rá bizonyos tünetekre. A kivizsgálás - ami persze lehet nagyon költséges is - csupán arra szolgál, hogy kizárjuk az egyéb tényezőket, vagyis hogy nincs-e valami más szervi probléma a fejfájás mögött. Ilyen berendezésekkel viszont nem a fejfájáscentrumoknak kell rendelkezniük.
MN: Milyen felkészültségűek az orvosok?
ÁJ: Úgy gondolom, nincs szégyenkeznivalónk, a szakemberállomány - különösen a régebben működő, egyetemekhez kötődő ambulanciákon - nemzetközi színvonalú.
MN: Kaphatók Magyarországon a kezeléshez szükséges gyógyszerek?
ÁJ: Ma már szinte minden ilyen jellegű készítményt meg lehet vásárolni a társadalombiztosítás ötvenszázalékos támogatása mellett, de még ezzel együtt is elég drágák. Olyannyira, hogy a betegek nagy része nem tudja megvásárolni ezeket. Pedig ha figyelembe vesszük, hogy a probléma éppen az aktív lakosság körében jelentkezik, ez nemcsak a betegnek jelenthet gondot, hanem áttételesen az államnak is, hiszen a fejfájás jelentősen csökkenti a munka hatékonyságát, sőt számos esetben munkakiesést jelent. Magyar adatok nincsenek ugyan erről sem, de Amerikában kimutatták, hogy a probléma több milliárd dolláros veszteséget okoz. Így aztán el kellene döntenie a szaktárcának, a társadalombiztosításnak, hogy mi a drágább: az olyan gyógyszerek támogatása, amitől például a migrénrohamos időszak lerövidül és a munkaképtelen időszak a minimálisra csökken, vagy az, ami jelenleg van.
MN: Mekkora tekintélye van a Magyar Fejfájás Társaságnak, amikor az érdekeket kell érvényesíteni?
ÁJ: Nem mondhatnám, hogy nagy. Amikor az első ilyen jellegű gyógyszer forgalomba került, volt egy három évig tartó megállapodás a gyógyszer forgalmazója és a társadalombiztosítás között, hogy évi kétezer beteg, akiket a fejfájás-centrumokban kezelnek, ingyen juthat hozzá. Ez a viszonylag kedvező konstrukció 1996-1998 között létezett. Azóta viszont eléggé elkeserítő a helyzet, bár a kormányváltás óta még nem tárgyaltunk. De 1998-2001 között a társaság minden évben levélben fordult a társadalombiztosítás és a minisztérium vezetőihez, hogy a fejfájásgyógyszerek támogatási aránya változzon meg. A jelenlegi támogatásnak ráadásul olyan következménye is lehet, hogy a gyógyszergyárak - miután nem tudnak megfelelő piacot teremteni - egyszerűen kivonulnak. Leveleinkre azonban vagy nem érkezett válasz, vagy ha igen, akkor az kedvezőtlen volt. Tény, hogy a fejfájás nem életet veszélyeztető betegség, és ezért nem részesülhet a legmagasabb arányú gyógyszertámogatásból, de külföldön számos példa akad arra, hogy ezeket a készítményeket ingyen vagy magasabb támogatással adják, éppen azért, mert kimutatták, mekkora veszteségeket okoz az állami bevételek szintjén is. Megtették ezt annak ellenére, hogy ezekben az országokban a jövedelemhez mérten a betegnek kisebb megterhelést jelent a készítmény megvásárlása. Úgy tűnik, itt ezt még nem ismerték fel, bár az is igaz, hogy első lépésben egy korszerű, az állításainkat alátámasztó felmérésre volna szükség, aminek az elkészítéséhez viszont nagyon sok pénzre lenne szükség. Addig azonban csak külföldi adatokra hagyatkozhatunk, amire lehet az is a válasz, hogy "az Amerika, ez meg Magyarország".
Legát Tibor
